Milliárdos fejlesztések valósulnak meg Óvárosban
Egy bemutatkozó és körzetfejlesztési témában meghirdetett lakossági fórumra hívta a 10-es választókerületben élőket Mészáros László, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje.
Az eseménynek a Pentelei szakképző iskola adott otthont. Cserna Gábor polgármester is ellátogatott a fórumra, amelyen pártjuk jelöltjét ajánlotta a választópolgárok figyelmébe. Mint mondta, a 10-es számú választókerület területileg és a lakosság számában is a legnagyobb körzetünk a városban. Összetett, hiszen magába foglalja a Béke II városrészt, Óvárost és Pálhalmát, éppen ezért, az itt élők problémái is összetettek, más-más igény jelentkezik a területeken. – Egy célunk van, hogy azt a munkát, amelyet kilenc évvel ezelőtt elkezdtünk, a kormány támogatása mellett folytathassuk, amennyiben ismét megtisztelnek minket bizalmukkal a választópolgárok- mondta Cserna Gábor. Arról is szólt, hogy akár a személyes tapasztalat akár az emberek bejelentése alapján felmerülő problémákat meg kell oldani. Abban van jelentősége egy képviselőnek, hogy felmérje az adott városrész kisebb-nagyobb problémáit, igényeit, és folyamatosan kapcsolatban legyen az ott élőkkel. – Dunaújváros még soha nem fejlődött ennyit, mint az elmúlt években. Ott van például az egykori zöld SZTK, amelynek épületét felújítottuk, és egy modern közigazgatási központként működik. Hétfőn délelőtt megkezdjük a teljesen megújult sportuszodánk terheléses próbaüzemét ifjú sportolókkal, délután pedig mindenki számára nyitott lesz (ingyenesen)- vázolta a polgármester. Hozzátette azt is, hogy bőven van még feladat a városban, amelyet folytatni szeretnének a város fejlődése érdekében, az „előttünk a város, mögöttünk a kormány” jelmondattal.
A közösségért való tenniakarás vitte a politika irányába Mészáros Lászlót, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjét, amelyet bemutatkozásában is hangsúlyozott. Bár a szomszédos településen, Perkátán született, 1973 óta él Dunaújváros él. Itt alapított családot, dolgozott az óragyárban, a vendéglátás területén, jelenleg pedig a kórházban üzemeltetési és vagyonvédelmi vezető.
- Milliárdos fejlesztések valósulnak meg Óvárosban, kezdve a Szalkisziget rehabilitációjától a közösségi házak felújítását át a csatornázásig. Az a célom, hogy a jelenleg is zajló, illetve a még előttünk álló beruházások megvalósulását is segítsem- mondta Mészáros László.
A fórumon arról is beszélt többek között, hogy új helyszínre, egy Magyar úti ingatlanba költöztetnék át az orvosi rendelőt, hogy jól megközelíthető legyen mindenkinek, és biztosíthassák az akadálymentesítést is. Gondolkodnak egy ipari komposztáló megoldásán is a kertes házaknál felgyülemlő zöld hulladék hasznosítása érdekében. Tárgyaltak a buszközlekedési társasággal is alternatív járatok kialakítása miatt. A fórumon jelen volt a hivatal városüzemeltetési osztályának vezetője, Markóth Béla, aki a csatornázási projekttel kapcsolatban válaszolt a felmerült kérdésekre. Módosították az eredeti, 2012-es engedélyezési terveket olyan szempontból, hogy a löszös talajba épülő vezeték kiépítése még biztonságosabb legyen- de mindezekről egy teljeskörű tájékoztató fórumot is szerveznek majd a közeljövőben. Mészáros László kiemelte, a lakók jelzéseinek, igényeinek mentén szeretné végezni a képviselői munkát, folytatva mindazon fejlesztéseket, törekvéseket, amelyet Hingyi László is végzett a körzetben, ehhez kéri a választók támogatását.
A rovat további hírei: Közélet
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!
Rangos közösségi elismerés a Hankooknak
2025. okt. 03.
A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.
Szabályosan a tilalom feloldása után is
2025. okt. 02.
Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is.
A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag
2025. okt. 02.
160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.









