Dunaújváros Hetilap

Novák Katalin: valódi igényekre reagál a családvédelmi akcióterv

doszerk - 2019. szeptember 20. 12:50

Már több mint ötvenezer család igényelte a családvédelmi akcióterv valamelyik elemét, az intézkedések valódi igényekre reagálnak - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin az intézkedések közül kiemelte a falusi csokot, amelynek célja, hogy növelje a vidék vonzerejét, megtartóerejét, és szintén ezt a célt szolgálják a bölcsődeépítések és az Esély otthon program is.

Utóbbiról elmondta, a program során bérlakásokat, önkormányzati lakásokat újítanak fel, amelyeket a fiatalok kedvezményesen tudnak kibérelni néhány évig, miközben félre tudnak tenni saját ingatlanra. A kezdeményezés a vidéki fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásáról azt mondta, előzetesen egy év alatt 10 ezer igénylőre számítottak, ehhez képest 2,5 hónap alatt már több mint 13 ezer kérelem érkezett be.

Novák Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is igényelhető az első házasok havi ötezer forintos adókedvezménye, amely a házasságkötést követően két évig jár. Ha pedig közben megszületik az első gyerek, akkor a családi adókedvezmény is igényelhető - tette hozzá az államtitkár.

Megjegyezte, hogy az év első felében nyolc százalékkal többen kötöttek házasságot, mint a múlt év azonos időszakában. Novák Katalin kitért ara is, hogy szombaton az Európai mobilitási hét alkalmából várják a kisgyerekes családokat a Hősök terén és az Andrássy úton a "legszelídebb kismotorosok" felvonulására, amellyel szintén azt szeretnék bemutatni, hogy családban élni és gyereket nevelni jó.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!

Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!

2025. jún. 06.

Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.

Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen

Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen

2025. jún. 05.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés indoka egy pályázati lehetőség, aminek nagyon szoros a benyújtási határideje, illetve egy korábbi döntés módosítása vált szükségessé.

Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz

Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz

2025. jún. 05.

Apró, de az ott élők számára annál örömtelibb fejlesztésről számolt be Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A Mátyás Király körút 8-10. előtt – tehát két lépcsőháznál – újult meg az évek alatt elhasználódott járdaszakasz. 

Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre

Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre

2025. jún. 05.

105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16.32 perckor írták alá a Trianoni békeszerződést. A diktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum évfordulójára emlékezett a Dunaújváros önkormányzata az evangélikus templomban szerdán.

Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég

Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég

2025. jún. 05.

Fábry Sándor humorista, műsorvezető, dramaturg volt a Dunaújvárosi Estek legutóbbi vendége. A kedd délutáni előadása sokakat vonzott a "C" szárnyba, nem véletlenül – közismert és megosztó személyiségére kíváncsiak voltak a dunaújvárosiak. 

Hamarosan startol a szabadstrand-szezon

Hamarosan startol a szabadstrand-szezon

2025. jún. 04.

Egészen pontosan június 13-án nyit a szabadstrand – félreérthetetlenül jelezve a nyári szezon hivatalos kezdetét. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a helyszínen jelentette be: a jövő hét végén már ismét várja a fürdőzőket a város egyik legnépszerűbb nyári közösségi tere.

Tartalmas évtizedek után kerek évforduló

Tartalmas évtizedek után kerek évforduló

2025. jún. 04.

Folytatódott a dunaújvárosi szépkorú polgárok köszöntése. A napokban Dr. Tarjáni Györgyöt, Gyuri bácsit köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő.