Rekordmezőny az öbölben

spigott - 2019. szeptember 10. 13:13

A komolyabb nemzetközi viadalok közé emelné az évről évre egyre népszerűbb Dunaferr Kupát a Dunaferr Sportegyesület kajak-kenu szakosztálya.

Az előttünk álló hétvégén, szombaton és vasárnap újra benépesül a kikötői öböl, ahol a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya rendezi meg a Dunaferr Kupa elnevezésű viadalt. Az évről évre egyre népszerűbb versenyt természetesen nagyon várják a szervezők, ám a szakosztály ma délelőtti sajtótájékoztatóján nemcsak a hétvégi versenyről, hanem másról is szó esett.

Pető Zsolt szakosztályelnök bevezető beszédében elmondta, hogy a tavalyi céljaik között szerepelt az, hogy idén elkészül a csónakház felújítása, s ez meg is valósult, ám ezzel még nincs vége a megújulásnak, ugyanis ígéretet kaptak arra, hogy további támogatásokban részesülnek majd eszközbeszerzésre és ingatlanfejlesztésre egyaránt. Így az öltözőszekrények megújítása mellett komplett kondicionáló felszerelésre is pályáznak majd, hogy a most felújított konditeremben olyan funkcionális edzésekre legyen lehetőségük, amelyek elengedhetetlenek a további fejlődéshez. Ezen kívül az ingatlanfejlesztés kapcsán szeretnék elkezdeni a tanmedence felújítását, mely nemcsak nekik jelent majd nagy előrelépést, hanem pótolja a környező települések kisegyesületeinek tanmedence hiányát is.

Dolezsál Zoltán edző a kajak-kenusok túra szakágának fejlődőséről elmondta, hogy idén hét túrán vettek részt közel kétszáz résztvevővel, s bár ezek jellemzően a környékben valósultak meg, a nagy sikerre való tekintettel rendeztek már távolabbi túrákat is. Természetesen szeretnék ezt a jövőben tovább bővíteni, s ezért továbbra is várnak mindenkit rendezvényeikre.

Molnár Gergely, a Dunaferr SE kajak-kenusainak vezetőedzője is beszámolt a mögöttük hagyott versenyévadról, kiemelve, hogy idén is nagyon szép eredményeket sikerült elérnie sportolóiknak, akik összesen kilencen vettek részt nemzetközi versenyeken. Az U23-as és ifjúsági Európa-bajnokságon Slihoczki Ádám, Mányi Zsófia, Boldis Csenge és Kulcsár Dorina képviselte a dunaújvárosi színeket. Hajdu Jonatán a felnőtt vb-n ért el második helyezést, s itt szerepelt Kiss Balázs is. A maratoni Európa-bajnokságon Máthé Krisztián és Katona Lili szerepelt kiválóan, míg a masters Európa-bajnokságon Hubikné Tarján Éva szerzett aranyérmet.

A Dunaferr SE ügyvezető elnöke, Mátyás Gábor elmondta, hogy egy nagyon fontos mérföldkőhöz érkezett a sportegyesület.

- Évekkel ezelőtt a budapesti sportegyesületeket kiemeltként kezdte támogatni a magyar kormány, míg mi, vidéki vezetők gondoltunk egyet, s elkezdtünk azon dolgozni, hogy legyenek kiemelt vidéki egyesületek is. A magyar kormány preventív eszközként is tekint a sportra, ezért nagyon jól döntött akkor, amikor kiemelt további tíz vidéki sportegyesületet is annak érdekében, hogy Magyarország sportja a jövőben is szárnyalhasson, még több gyerek sportolhasson. Ezúton is szeretném megköszönni, hogy a Dunaferr SE bekerült a kiemelt egyesületek közé, s azt gondolom, hogy ezt elsősorban annak köszönhetjük, hogy a szakosztályainkban az elmúlt években is kimagasló szakmai munka folyt. A Dunaferr SE már a távolabbi múltban, a kilencvenes években is kimagasló eredményekkel büszkélkedhetett. Ez egy óriási lehetőség most az egyesület részére, még magasabbra tehetjük a mércét, tovább növelhetjük a tömegbázisunkat, s nyilván az elvárt eredményeket is jobb esélyekkel tudjuk szállítani. Erre minden esélyünk, lehetőségünk megvan, ahogy minden szakosztályunknál, úgy itt a kajak-kenusoknál is kiváló edzők vannak, remek versenyzők is, s most már a létesítmények is kellő bázisként szolgálnak ahhoz, hogy a céljainkat megvalósítsuk. Bízunk abban, hogy ez egy hosszú távú folyamat lesz, s a következő években kiemelt egyesületként újra a csúcsra érhetünk – fogalmazott a Dunaferr SE ügyvezető elnöke.

Pető Zsolt szakosztályelnök kiemelte, hogy a Dunaferr Kupa már több mint harminc éves múltra tekint vissza, s mivel idén nagyon jó barátságot kötöttek egy spanyolországi klubbal, így a szombaton és vasárnap megrendezésre kerülő versenyen a Sueca csapata is tizenegy fős különítménnyel vesz majd részt. A szakosztály vezetői éppen ezért azt tervezik, hogy a Dunaferr Kupa a jövőben egy nemzetközi esemény legyen, s ennek a tesztversenye lesz a mostani viadal. Amennyiben ugyanis jól "vizsgáznak" a szervezők, akkor szeretnék ezt a versenyt a jövőben a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) hivatalos versenynaptárába is felvenni, s megnyitni a környező országok versenyzői előtt. Mint azt megtudtuk, az idei versenyre 30 klub 717 versenyzője nevezett, ami már a tavalyi részvételi rekordot is megdöntötte, s a szervezők természetesen sok szeretettel várnak minden érdeklődőt szeptember 14-én és 15-én is a kikötői öbölben, ahol remek csatákat láthatnak majd a sportág kedvelői.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: idősebbek is elkezdhetik

DSTV: idősebbek is elkezdhetik

2024. aug. 23.

Tavasz óta színesíti a Dunaújvárosban elérhető edzésformák palettáját az air bungee fitness. Hangkép.

Táboroztak a sárkányhajósok

Táboroztak a sárkányhajósok

2024. aug. 23.

Remek hangulatban rendezték meg idei nyári táborukat a Dragon Steel SE sárkányhajósai.

DSTV: focival ünnepeltek

DSTV: focival ünnepeltek

2024. aug. 22.

Ötödik alkalommal rendezte meg az Augusztális Foci kupát a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a DLSZ Arénában, augusztus 20-án. A megméretésre nyolc együttes nevezését fogadták el a szervezők, azzal a nem titkolt céllal, hogy mozgással, labdarúgással ünnepeljék államalapításunk újabb évfordulóját. Hangkép.

A harmadik harmadra lehet építeni

A harmadik harmadra lehet építeni

2024. aug. 22.

Négygólos vereséget szenvedett az ukrán válogatott elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Elkészült a futsalosok sorsolása

Elkészült a futsalosok sorsolása

2024. aug. 21.

Sárbogárdon kezdi, majd Érden zárja az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjának 2024/2025-ös szezonját a Dunaújváros Futsal csapata.

Betyáros győzelem kispályán

Betyáros győzelem kispályán

2024. aug. 21.

A Betyárok csapatának sikerével ért véget az ötödik alkalommal megrendezett Augusztális Foci Kupa a DLSZ Arénában.

DSTV: készül a Fox SE

DSTV: készül a Fox SE

2024. aug. 20.

A nyári pihenő után a FOX SE tagjai újra belevágtak a munkába. Az ősz igazán mozgalmas lesz, hiszen nemzetközi versenyeken vesznek majd részt a sportolók. Hangkép.