Szembejött a véletlen

2019. szeptember 8. (vasárnap) 10:07 - Várkonyi Balázs

Már a jövő sem a régi. Ezt a bizarr mondatot Géza préselte ki magából, miután szerelmi bánatának borús részleteit megosztotta ismerősével a sarki presszóban. Az ismerős csak bólogatott. Közben azon eszelt, vajon a nem túl olvasott Géza hogyan talált ki ilyen különös bölcsességet.

Lehetne akár a kontraverzió tankönyvi példája is – gondolta, s emlékeiben kutatott, hol olvasta korábban. Aztán annyiban hagyta a dolgot, s arról kezdte faggatni emberét, hogy is volt az a történet a lottónyereménnyel. A nagy dumás Géza ugyanis nem oly rég valahogy pénzhez jutott, nem is kevéshez. És minden érdeklődőnek azt mondta, a lottónak köszönhette. Csakhogy tudták róla, sosem lottózik. Amikor ezzel szembesítették, azt találta mondani, hogy kártyán nyerte az örömöt hozó szelvényt. Ennek persze nem volt sok valószínűsége; ugyan melyik zsugás hurcolna magával ilyet? S ha valamely különös véletlen folytán így is lenne, komoly ember sosem fogadná el azt tétként. Az igazi kártyások társadalma ugyanis lenézi azt, aki csak a szerencsében bízik. A tudásra esküsznek. A hibátlan memóriára, az emberismeretre, a számolási készségre. Na meg a fineszre. Nevezhető ez ravaszságnak is…

Fotó:Fortepan

Ha az amúgy elég képtelen mesét, a kártyán nyert lottószelvény történetét a törzskocsmájában, a Zsibbasztóban a nagyemlékű fuvaros, Papp Sanyi annak idején hallja, biztosan halálra röhögi magát. Akár a haverok, a Laczkó kovács vagy a kemény Rozsda. De túl sokáig ezen sem volt idő gondolkodni, mert a szerencsés fickó merész kanyart vett. Kétkedő ismerősének végre egy hihető magyarázattal szolgált: a Margittól volt a pénz. Csakhogy Margit már a múlt. Épp a minap szakítottak, ezért a nagy bánat, ami aztán még olyan filozofikus magasságba emelte a jóembert, hogy eljutott a „jövő sem a régi” következtetésig. És az ő jövője innét tényleg nem a legrózsásabb, hiszen a pénzben és egyebekben dúskáló Margit elvesztése borús időket ígért. De egyáltalán hogy ismerte meg a rátarti asszonyt? És lám, erre a kérdésére Géza ismét megcsillantott valamit elméje pallérozottságából. Azt felelte: Szembejött a véletlen.

Hiába, úgy látszik, van, akiből a szerelmi bánat rejtett tulajdonságot hoz elő. Például a nyelvi egyszerűségét a választékosság váltja fel. Csak ezt történhetett Gézával. Aki az imént ecsetelte hosszan, hogy az érett barackhoz hasonlított asszony mennyi boldog perccel, órával, nappal ajándékozta meg, sőt, hónappal, többel is, mert vagy háromnegyed évig tartott a mámoros időszak. Aztán vége lett. Mint egy villámcsapás, úgy érte őt: Margit csak úgy gondolt egyet, és visszaköltözött Pestre. Ráadásul a pénzt is visszakövetelte. Hiába magyarázta neki Géza, hogy nem kölcsön volt, hanem baráti adomány egy nélkülözőnek. És mert Margit hajthatatlan volt, azt találta mondani: tekintsék munkadíjnak. Erre a sokat látott asszony sem számított. És lendületből pofán vágta a férfit. Akinek, most már ez biztos, a jövője sem a régi… ahogy a jó másfél százada élt német író, Karl Valentin egykor megfogalmazta.

A rovat további hírei: Napraszóló

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!

A sztálintalanítás útja

A sztálintalanítás útja

2019. október 20. (vasárnap)

1950 tavaszának eufóriájától ’56 komor őszéig eljutni Újvárosban nem volt oly nehéz. Először is a „nép ellenségével” való leszámolást kellett tökéletesíteni. Megtörtént: a helybéli kisipar jószerével felszámolva, a kulákbélyegek a módosabbakra illően ráütve, földjeik, házaik, gazdaságaik hiánytalanul rekvirálva, a hangadók elűzve, a veszélyes egyedek internálva, a gyanús elemek kitelepítve, asszonyostól, gyerekestől, ahogy kell.

Sarkamban öt év

Sarkamban öt év

2019. október 06. (vasárnap)

Emlékszem, akkor is szép őszi nap volt. Megérkeztem Dunaújvárosba. Új feladatra szegődtem. Ez avval is járt, hogy emléktáram porosodó darabjait ki kellett tisztogatnom. Mert sok idő telt el azóta, hogy a városhoz valami módon közöm volt: barátok, meghívások, hétvégi szeánsz egy szamizdatindítás okán – alkalom a kapcsolatépítésre. Aztán az idő másfelé sodorja a szereplőket.