Vége a vakációnak, kezdődik a tanév
Ma reggel becsengettek az iskolákban, és a köznevelésben mintegy 1,2 millió diáknak megkezdődik a 2019/20-as tanév.
A Magyar Posta tájékoztatása szerint minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek. A Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-vel összesen 13 millió tankönyvet szállítottak ki 4091 oktatási intézménybe. Az iskolák a megjelölt időben vehették át a raklapokra csomagolt könyveket, így mindegyik intézmény felkészülten fogadhatja a tanítási év első napján a diákokat. A megrendelt tankönyvek száma 570 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit, az erre fordított költségek mégis 700 millióval csökkentek.
A most induló tanévben 1-9. évfolyamon valamennyi tanuló már ingyenesen kaphatja a tankönyvet, a 2020-as tanévtől pedig a köznevelés valamennyi résztvevője térítésmentesen jut a kiadványokhoz. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján végzett számítások szerint gyermekenként harminc-negyvenezer forintba kerül egy általános iskolás diák tanévkezdése, a terheket megkönnyítendő a Magyar Államkincstár augusztus 23-ától folyósította a szeptemberi családtámogatásokat: a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást.
A tanévkezdéshez igazodva hétfőn megváltozik a fővárosi közösségi közlekedés menetrendje, a nagykörúti villamosok pedig újra teljes vonalukon járnak.
Szeptember 2-től ismét az iskolai napokon érvényes menetrend szerint közlekednek az autóbuszok, és az iskolakezdés zökkenőmentes indulása érdekében a szeptember havi és első félhavi helyközi bérletek már augusztus 28-tól érvényesek - közölte a Volánbusz az MTI-vel.
A jogszabály alapján a 2019/2020-as tanév szeptember 2-án, hétfőn kezdődik, és 2020. június 15-ig, hétfőig tart. A tanulóknak száznyolcvan napot kell iskolában tölteniük, a tanulmányaikat középfokú iskolákban végzőknek az utolsó tanítási nap 2020. április 30.
Az első félév 2020. január 24-ig tart majd, az iskolák január 31-ig értesítik a diákokat és a szülőket a félévi eredményekről. A kormányrendelet szerint az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2019. október 25., a szünet utáni első tanítási nap november 4.
A téli szünet előtt utoljára 2019. december 20-án kell iskolába menni, az első tanítási nap 2020. január 6-a. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. április 8., a szünet utáni első iskolai nap pedig 2020. április 15.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
Gazdálkodj okosan! – rudasos sikerek a Kutatók Éjszakáján is
2023. okt. 05.
A dunaújvárosi középiskola egyik formációja címet védett, a másik alig maradt le a dobogóról a Pannon Egyetem vállalatvezetési megméretésén. Checkpoint a hajtás után.
Foglalkozásokkal, szakmai programmal és játszóházzal ünnepelt a szakszolgálat
2023. okt. 04.
A Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye is csatlakozott az intézményrendszer alapításának 10. évfordulója alkalmából szervezett országos sorozathoz – az ünnepi kínálat nyitott eseménye volt az Őszi kavalkád című közösségi program kedden.
Foglalkozásokkal és közösségi játszóházzal ünnepel a szakszolgálat
2023. okt. 02.
Az intézményrendszer alapításának 10. évfordulója alkalmából szerveznek játékos, színes foglalkozásokkal tarkított sorozatot. Az egyik csúcspontnak a játszóház ígérkezik kedden délelőtt – a program nyitott, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a közösség éve kezdődött a Móriczban
2023. szep. 08.
A Móricz iskola évnyitójáról készült összegzéssel ér véget a DSTV tanévkezdő sorozata. Új intézményvezetővel, de a régi hagyományok tisztelete mentén kezdte az új tanévet az alapítása 70. évfordulójára emlékező intézmény – a "közösség évével" ünnepelnek. Hangkép.
DSTV: új tanév előtt a Dunaújvárosi Egyetem (galériával)
2023. szep. 07.
Rekordszámú hallgató, sikeres gólyatábor, díjátadó, komoly tervek – a Dunaújvárosi Egyetemen is megkezdődött az új tanév még múlt pénteken, derül ki a DSTV összeállításából. Hangkép és galéria itt!
DSTV: tanévnyitó a Dózsa iskolában
2023. szep. 05.
Több tanévnyitó ünnepségen tiszteletét tette a közelmúltban a DSTV stábja – alkalmi sorozatunk első állomása a három évre ökoiskola címet elnyert Dózsa György Általános Iskola, ahol természetesen nagy izgalommal várták az évnyitót a pedagógusok, diákok és hozzátartozók. Hangkép.
DSTV: új tornaszoba a Vasváriban
2023. szep. 04.
Az intézményi sportélet mérföldkövéhez érkezett a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A sport tagozatos iskola sikerrel pályázott, a fejlesztés révén új tornaszobában edződhetnek a nebulók. Hangkép.