Előzetesben az éjszakai ámokfutók
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta egy 28 éves és egy 36 éves férfi letartóztatását, akik egy éjszaka alatt több bűncselekményt is elkövettek Dunaújvárosban.
A két férfi 2019. október 27-éről október 28-ra virradó éjszaka folyamán egy dunaújvárosi italozóban két kb. 150.000 forint értékű mobiltelefont lopott el, amiket tulajdonosaik az asztalon hagytak őrizetlenül. Ezt követően pedig az utcán egy férfit gázspray-vel fújtak le, majd több alkalommal arcon ütötték, és övtáskájából elvitték a pénztárcáját személyes okmányaival és bankkártyájával együtt.
Az elkövetőket néhány órán belül elfogták a rendőrök, és rablás bűntette, valamint két rendbeli lopás vétsége miatt indítottak velük szemben büntetőeljárást.
Az ügyészség a bűncselekmény tárgyi súlyát is figyelembe véve mindkét gyanúsított vonatkozásában indítványt tett a letartóztatásra, mivel a két dunaújvárosi férfi büntetett előélete, valamint annak okán, hogy egy éjszaka alatt több bűncselekményt is elkövettek, feltételezhető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén további bűncselekményeket valósítanának meg.
A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, és mindkét férfi letartóztatását elrendelte, a döntés ellen csak az idősebbik férfi fellebbezett
A rovat további hírei: Sziréna
Eltűnés miatt keresik Szollár Józsefnét – jelezze, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. okt. 31.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 62 éves asszony eltűnése ügyében. Jelentkezzen, ha tud róla, felismeri, de már egy megosztás is segíthet, hogy megtalálják! (FRISSÍTVE)
Eltűnt Eszter – jelentkezzen, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. okt. 28.
A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 15 éves fiatal eltűnése ügyében; jelentkezzen, ha tud a hollétéről, de már egy megosztás is sokat segíthet! Felhívás. (FRISSÍTVE)
Véget ért a tűzgyújtási tilalom
2024. okt. 22.
Az időjárás is egyértelművé tette, elérkezett az ősz; október elejétől egészen április 30-ig lehet szabályos keretek között vágástéri hulladékot, avart, levelet és gallyakat égetni, a munkaszüneti napok kivételével, szerdánként és péntekenként 9-17 óra között.
Flashmob az újraélesztés jegyében (galériával)
2024. okt. 22.
A Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete azt gondolta, hogy szeretné emlékezetessé tenni az idei október 16-át, azaz az újraélesztés világnapját. Ráadásul az volt a terv, hogy olyan akciót szerveznek, ami már-már kiveri a biztosítékot.
Ötmillióval rántotta le alkalmi nőismerősét a csaló
2024. okt. 16.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat csalás bűntette miatt azzal a férfival szemben, aki megkárosította nőismerősét. Hitelfelvételre beszélte rá, további segítséget is gálánsan elfogadott – és persze esze ágában sem volt visszafizetni a pénzt, értesült a DO.
Letartóztatták a drogdílert
2024. okt. 09.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványa alapján rendelte el a nyomozási bíró annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert árult a városban. Többszörös visszaeső, amfetamint, de más drogot is találtak nála, értesült a DO.
Teljesen kiégett, lakhatatlanná vált egy családi ház Perkátán
2024. okt. 08.
A dunaújvárosi hivatásos tűzoltókat vezényelték a lángot fogott építmény helyszínére – az épület három helyisége teljesen kiégett, négy felnőtt és négy gyermek lakhatásártól kellett gondoskodni, értesült a DO.