Fontos siker Kecskeméten

Szárszó Lajos - 2019. október 12. 16:58

A Dunaújváros PASE labdarúgó csapata Csendes Péter első félidei fejesével győzte le a labdarúgó NB III 10. fordulójában a Kecskemét együttesét.

A Monor elleni hazai győzelmet követen ezúttal idegenben, a Kecskemét otthonában lépett pályára a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata. Mivel együttesünk legutóbb javuló, és eredményes játékot mutatott, ezért abban reménykedhettünk, hogy ezt idegenben is meg tudja ismételni. Az első percek kiegyenlített játéka után inkább a hazaiak váltak kezdeményezőbbekké, majd a 18. percben veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a DPASE. A beívelés veszélyesen szállt középre, azt azonban ki tudták vágni a hazai védők. A folytatásban a kapuk kevésbé voltak veszélyben, de a labda többet járt a hazaiak lábán. Az első félórához közeledve Hegedűs ballábas lövése ment mellé, majd a másik oldalon Kis csúsztatását fogta a hazai kapus. A 35. percben azonban Mészáros sem segíthetett csapatán. Ekkor sarokrúgást végzett el a DPASE, mely ívelésre Csendes érkezett jól, aki szép fejessel szerezte meg csapatunk találatát (0-1).

A félidő hajrájában Dorogi átlövése vágódott a védőkről az alapvonalon túlra, de ami lényeges volt, hogy sikerült megőrizni az egygólos előnyt. Fordulás után nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak. Szalai lövése vágódott szabadrúgásból a sorfal érintésével kapu fölé, majd Hegedüst sikerült védőinknek kiszorítaniuk. A következő percben enyhült a nyomás, és megint kiegyenlített lett a meccs. Sőt, a DPASE-nak több nagy lehetősége is volt, ám azokat nem sikerült eredményesen befejezni. Karacs szöglete után kellett megoldani a 60. percben egy kapu előtti kavarodást, majd a 74. percben általános cserék után folytatódott a játék. A 87. percben végleg eldőlhetett volna a meccs, ekkor azonban Mészáros védett nagyszerűen. A ráadás négy percében Hegedűs távoli lövése ment mellé, mely egyben azt jelentette, mivel ez volt az utolsó veszélyes próbálkozás, hogy idegenben győzött ismét a Dunaújváros.

Képek: DO-archív

Lőrincz Emil vezetőedző: Az első félidőben szervezett csapatvédekezésből próbáltuk meg megszervezni támadásainkat, de ezek az elején még bátortalanok voltak, így nem voltak meg azok a lehetőségek, melyeket szerettünk volna. A fejes gólunk mellett volt egy meg nem adott gólunk is, de így is vezetéssel mehettünk az öltözőbe. A második félidőben is szervezetten védekezett a csapat, de ekkor már több alkalommal, négyszer, ötször sikerült veszélyes támadásokat vezetnünk. Ezekből több ziccerünk is kialakult. Pozitívum, hogy a csapat rendkívül fegyelmezett volt, hiszen az ellenfelünknek egyetlen lehetősége sem volt. A védekezés részét abszolút megoldották labdarúgóink, de amiben tovább kell fejlődnünk, az az előre játék, és a befejezések, hiszen volt olyan lehetőségünk, hogy a négy a kettő ellen vittük a labdát, mégsem sikerült azt gólra váltani. Jelen pillanatban rendkívül egységes a csapat a pályán belül és azon kívül egyaránt, ezt bizonyítja, hogy ismét 1-0-ra sikerült megnyernünk a mérkőzést. Jelen pillanatban rendben vagyunk, és a folytatást is úgy képzeljük el, hogy minden meccset meg szeretnénk nyerni.

KTE HUFBAU - Dunaújváros PASE 0-1 (0-1)

KTE HUFBAU: Mészáros – Tamaskó, Peres, Patrvaros, Hegedűs, Szalai (Szabó a 73. percben), Barna, Kéri, Karacs (Erdei a 73. percben), Asztalos, Nánási (Urbán a 45. percben) Vezetőedző: Zoran Kuntic.

Dunaújváros PASE: Pokorni - Kis, Bíró (Reicheld a 73. percben), Dorogi, Horváth, Csendes, Szepessy (Tóth a 73. percben), Besztercei (Busa a 68. percben), Puskás, Kovács, Barna. Vezetőedző: Lőrincz Emil.

A rovat további hírei: Sport

Hétvégén bajnok lehet a DFC

Hétvégén bajnok lehet a DFC

2025. máj. 16.

Hazai pályán, a tabellán negyedik Sárosd ellen biztosíthatja be bajnoki címét a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton délután öt órától.

DSTV: mozgalmas nyílt nap a tornászoknál

DSTV: mozgalmas nyílt nap a tornászoknál

2025. máj. 15.

Az elmúlt napokban a DKSE szakosztályai nyílt napokra és bemutatókra várták a fiatalokat. A toborzásból természetesen nem maradtak ki a tornászok sem – hozzájuk is ellátogattunk. Hangkép.

Szépített a DFVE a bronzpárharcban

Szépített a DFVE a bronzpárharcban

2025. máj. 15.

Remek játékkal aratott hatgólos sikert a bajnoki bronzcsata harmadik meccsén a DFVE női vízilabda csapata az Eger ellen szerdán este.

Nagy csata az Eb-szereplésért

Nagy csata az Eb-szereplésért

2025. máj. 14.

Csőregi Zalán a hét végén harcolhatja ki helyét a nyári kontinensviadalra készülő válogatott csapatban.

Fontos tagjával hosszabbított a DKKA

Fontos tagjával hosszabbított a DKKA

2025. máj. 14.

Újabb kulcsjátékosával hosszabbított szerződést a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

Hajszálra a bajnoki aranytól

Hajszálra a bajnoki aranytól

2025. máj. 13.

Második helyen végzett a DFVE leány gyermek vízilabda csapata a korosztályos bajnokság szentesi fináléjában.

Öt bronzéremnek örülhettek

Öt bronzéremnek örülhettek

2025. máj. 13.

Egyéniben négy, csapatban egy harmadik helyezést szereztek a DKSE birkózói a Dunakeszin rendezett U15-ös szabadfogású és női bajnokságán.