Kétszer kapnak pluszpénzt a nyugdíjasok novemberben
Kétféle címen kapnak pluszpénzt a nyugdíjasok novemberben: az egyik a nyugdíjprémium, amely maximum 22 ezer forint lehet, a másik pedig az emelési különbözet, vagy nyugdíj-kiegészítés - mondta Farkas András nyugdíjszakértő.
A szakértő elmondta, akkor tud az állam nyugdíjprémiumot fizetni, ha a magyar gazdaság növekedése meghaladja a 3,5 százalékot. Az efölötti GDP-növekedés mértékének megfelelő összeggel szorozzák meg a nyugdíjak egyheti összegét. Számításaik szerint idén 4,6 százalékkal fog nőni a magyar GDP. A várakozások szerint jövőre is kaphatnak ilyen prémiumot a nyugdíjasok - tette hozzá. A nyugdíj-kiegészítés azt jelenti, hogy minden évben a tervezett inflációnak megfelelő mértékben emelik a nyugdíjakat. Januárban 2,7 százalékkal emelték meg a nyugdíjakat, a 3,4 százalékos éves várható infláció miatti különbözetet pedig utólag biztosítják a jogosultaknak.
(MTI, főoldali kép: MTI)
A rovat további hírei: Közélet
Összesen száz napelemes ledes kandelábert telepítenek a város köztereire
2024. dec. 20.
A sikeres közbeszerzés után már a kivitelezés szakaszába került városunkban 100 darab napelemes lámpatest kihelyezése, telepítése. A munkálatok tehát már elkezdődtek és a következő esztendő legelejére már minden tervezett helyen világítani fognak.
Rendkívüli üléssel zárta az idei évet a dunaújvárosi közgyűlés
2024. dec. 19.
Nyolc téma és nyolc döntés, illetve egy megható díjátadás maradt az esztendő utolsó rendkívüli közgyűlésére most csütörtökön. Az évzáró hangulatot a Móricz iskola diákjainak kórusa által tolmácsolt dallamok tették ünnepélyessé.
Amikor és ahol tapintható a szeretet és a boldogság érzése
2024. dec. 19.
Hagyományos karácsonyi műsort rendezett szerdán délelőtt a Jószolgálati Otthon Közalapítvány a Liget közi intézményében, ahová ezúttal is vendégeket hívtak, olyanokat, akik közel állnak a szervezethez és a szervezet szellemiségéhez.
Dr. Táborosi Éva kapta a Dunaújváros Egészségügyéért díjat
2024. dec. 19.
Az egészségügyi szféra legrangosabb önkormányzati elismerését idén dr. Táborosi Éva érdemelte – a díjat Pintér Tamás polgármester adta át az ünnepi közgyűlés előtt a több évtizede a pályán dolgozó orvosnak.
Összefogásból megint csillagos ötös
2024. dec. 18.
Példás összefogással valósult meg egy új játszótér az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai telephelyén. A kezdeményezés egy bátortalan telefonhívással kezdődött egy esztendővel ezelőtt, kedden délután pedig ünnepélyes keretek között át is adták.
Hagyományos karácsonyi köszöntés
2024. dec. 18.
A szeretet ünnepéhez közeledve is látogatást tett Szántó Péter önkormányzati képviselő a dunasori idősek otthonában. A lakókat finom süteményekkel és rövid műsorral örvendeztették meg, a gesztus minden megjelentnek megható volt.
Már az öröm gyertyája is ragyog (galériával)
2024. dec. 16.
Karácsony ünnepe már karnyújtásnyira van – advent harmadik hétvégéjén az Adventi Forgatag ismét zsúfolásig megtelt. Ezen a hétvégén már szombaton is várták a programok a látogatókat, majd vasárnap az öröm gyertyáját gyújtotta meg Stermeczki András evangélikus lelkész közreműködésével Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester a Városháza téren.