Dunaújváros Hetilap

Újabb félmillió forintnyi jótékonyság

Brousil Csaba - 2019. október 10. 14:29

Félmillió forintot fordíthat egy kültéri park kialakítására a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány a Dunaújváros Kenyere jótékonysági akciónak köszönhetőn.

Eltelt újabb negyedév, így összegezték a Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció eddigi bevételét. Ezúttal a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány volt a kedvezményezett. Cserna Gábor polgármester az átadón felelevenítette, hogy az elmúlt öt évben milyen sok jótékonysági esemény zajlott a városban, elég Pecsét István gyógyulására gondolni, a kórházi jótékonysági bálra, vagy a méltán sikeres Dunaújváros kenyere programra. Mint mondta ez a kezdeményezés egyedülálló, Dunaújváros kenyere helyi értéket képvisel. A jótékonysági akcióból már sok szervezet és intézmény részesült, a Szonáta is megérdemelten veheti át, hiszen sokrétű tevékenységet folytat a tehetségek felkarolásától kezdve az Újévi Gálakoncerteken át a különböző társadalmi események támogatásáig.

Mint mondta az összegyűlt 409 ezer forintot a polgármesteri keretből szeretné felkerekíteni félmillió forintra. Moravecz Attila, az alapítvány kuratóriumi elnöke megköszönte az adományt és elmondta, hogy a már meglévő zeneiskola melletti kültéri parkhoz hasonlót szeretnének kialakítani ebből az összegből. Ide egy nonfiguratív szobrot álmodtak meg, mely köré a végzős diákok egy-egy lakatot helyezhetnek majd el emlékül. Cserna Gábor a Dunaújváros kenyere akció következő kedvezményezettjeként a Munkásművelődési Központot jelölte meg. Hangsúlyozta, hogy Kováts Rózsa intézményvezető munkásságának köszönhetően az MMK sokat fejlődött, programpalettája szélesdett, működése jó irányba halad, így méltónak tartja az intézményt erre az adományra. Kováts Rózsa meglepőnek és meghatónak nevezte, hogy intézményük kapja a következő negyedévi adományt, melyet megköszönt a polgármesternek. Elárulta, hogy a pénzt egy nagy családi rendezvény lebonyolítására szeretnék fordítani majd tavasszal, ami a népi hagyományok ápolásáról, sokszínűségéről szól majd az MMK 2020-as, Néphagyományok Éve programsorozatának részeként.

A rovat további hírei: Közélet

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

2024. máj. 03.

A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.

DSTV: jótékonysági sportbál

DSTV: jótékonysági sportbál

2024. máj. 01.

Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.