Újabb három pont a zsebben
Az első félidőben mutatott jó játékának köszönhetően tartotta itthon a három bajnoki pontot a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata a Budapest Honvéd II. elleni találkozón.
Nehéz mérkőzés elé tekintett a labdarúgó NB III tizenegyedik fordulójában a tabella ötödik helyén álló Dunaújváros PASE gárdája, hiszen a hatodik helyezett Budapest Honvéd II. együttesét fogadta. Érdekes, jó meccsre számíthattunk, hiszen az utóbbi hetekben jó formát mutató DPASE egy fiatal, nagyon sokat futó, agresszív csapat ellen lépett pályára. Bíró lövése okozta az első veszélyt, majd Lukács lövését védte bravúrral Pokorni. A folytatásban kiegyenlített küzdelmet láttunk, helyzetek nélkül. A 14. percben egymás után több lehetőséget is kialakított a DPASE, melyek egyikének végén Bíró talált a kapuba (1-0).
Egy perc múlva megint Bíró vált főszereplővé, de ezúttal nem találta el a kaput. A vezetést követően a hazaiak irányították a meccset, a labdát többet, és jobban járatták ellenfelüknél. A 22. percben Tóth passzolt pontosan Busához, aki laposan lőtt, Horváth azonban lábbal hárította. A következő percekben viszont a Honvéd kerekedett felül. Lukács távoli bombáját vetődve tolta oldalra Pokorni, gólt viszont a DPASE szerzett. Bíró futott el a baloldalon, majd Busához passzolt, aki senkitől sem zavartatva gurított a bal alsó sarokba (2-0). Erre azonnal érkezett a válasz. A vendégek baloldali támadásvezetés után Komiszár fejelt a hálóba (2-1)
A középkezdés után Bíró bombáját tenyerelte kapu fölé, majd a 39. percben Szepessy lábáról perdült kapu fölé a labda. Puskás éles szögből az oldalhálóba lőtt, a következő percek azonban nem hoztak újabb helyzeteket. Fordulás után lassan melegedtek bele a fiúk, majd Irimiás kapta meg második sárga lapja után a pirosat, vagyis emberelőnybe került az újváros. A 62. percben Bíró lőtt lesgólt, majd hosszú ideig nem történt semmi. Ezt Szepessy törte meg, aki fordulás után centikkel lőtt a kapufa mellé. Őrizte előnyét létszámfölényben a DPASE, majd Kovács lövését hárította Pokorni. A folytatásban lassan teltek a percek, igazi foci nélkül. A meccs hajrájában sem történt érdemleges, csak annyi, hogy Barna is piros lapot kapott.
Dunaújváros PASE – Budapest Honvéd II 2:1 (2:1)
Dunaújváros PASE: Pokorni – Kis, Busa, Bíró (Reicheld a 87. percben), Dorogi, Horváth, Csendes, Szepessy (Tapiska a 80. percben), Puskás, Tóth (Kovács a 94. percben)
, Barna. Vezetőedző: Lőrincz Emil.
Budapest Honvéd II: Horváth – Temesvári, Zvara, Lukács, Cipf (Horváth a 69. percben), Komiszár (Pisont a 75. percben), Kóródi (Greksa a 85. percben) Fazekas, Irimiás, Szendrei, Kovács. Vezetőedző: Pisont István.
A rovat további hírei: Sport
Fővárosi nyitány a bajnokságban
2025. szep. 06.
A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.
Vereséggel kezdtek a fiatalok
2025. szep. 05.
A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.
Komoly kihívások előtt az utánpótlás
2025. szep. 05.
Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.
Miért fontos a mobilizálás?
2025. szep. 04.
Egyre többször találkozhatunk azzal a megfogalmazással, hogy edzés előtt/után mobilizációs gyakorlatokat kell végezni. De vajon miért? Egyáltalán mit jelent ez a kifejezés?
DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak
2025. szep. 04.
Mindenki által ismert szakemberrel dolgozik majd együtt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Szuper Levente látogatott el ismét Dunaújvárosba – a tervezett együttműködés részleteiről az Acélbikák részéről Ifj. Azari Zsolt, a szakmai részről pedig Szuper Levente beszélt. Hangkép.
A DEAC ellen a nyolc közé jutásért
2025. szep. 04.
A Debrecen csapata lesz a DKSE felnőtt röplabdázóinak ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
DSTV: bemutatkoznak a DKSE reménységei
2025. szep. 03.
A héten is maradunk kajak-kenu utánpótlás vonalon, a múlt hét folyamán már megismerhettük Katona Réka Sárát a DKSE kajak-kenu szakosztály tehetséges versenyzőjét. Most ismét fiatalok mutatkoznak be – Blényesi Réka, Györkő Huba és Bebők Lara személyében utánpótlás versenyzők álltak kameránk elé. Hangkép.