Virágos park született
Virágos parkot varázsoltak a Római körút 1-7. mögötti kietlen zöldes területen. Mindezt Lassingleitner Fruzsina, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője kezdeményezte, és megnyerve helyi vállalkozókat az ügyhöz, szerdán reggel véghez is vitték a tereprendezést.
- Már hónapokkal ezelőtt megkezdtük az előkészületeket. Helyi vállalkozókat kerestem az együttműködésre, és meg is találtam őket, akik maguk is lokálpatrióták, és elkötelezettek a közösségért. A Dominik és Szép Kft., az Aqua Pipe Therm Kft., a Global Big Building Kft., valamint Karmacsi Tamás felajánlásával félmillió forint gyűlt össze. Virágosításra és parkosításra fordítottuk ezt az itt élők érdekében, hogy komfortosabb, vidámabb legyen a környezet - mondta Lassingleitner Fruzsina.
A tereprendezést szerdán reggel kezdték meg, a képviselő és a vállalkozók az általuk megbízott kertésszel együtt tették rendbe a környezetet.
Karmacsi Tamás ebben a városrészben nőtt fel, a mai napig figyelemmel kíséri a fejlődését. Támogatja a körzet további szépítését, legyen az akár egy faültetés vagy virágosítás, így amikor Lassingleitner Fruzsina önkormányzati képviselő megkereste a mostani akció ötletével, örömmel állt az ügy mellé.
Hajnal Márton szintén a képviselő kérése által érkeztek a reggeli munkálatokhoz. Fontosnak tartja, hogy figyeljünk a környezetünkre, és ha tud, segít. Jó ötletnek találta ezt a kezdeményezést is, reméli, hogy az emberek vigyázni fognak rá, és a képviselő által még több ilyen akció lesz a jövőben is, amin részt vehetnek.
Örömmel szemlélte a munkálatokat az egyik lakó, Antal Tiborné is, aki elmondta, jelezték a képviselőnek, hogy jó lenne az itteni kietlen területet rendbe tenni, úgyhogy meg is köszönte Lassingleitner Fruzsinának a szépítő munkálatokat.
A rovat további hírei: Közélet
Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja
2025. szep. 25.
Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.
Napelemes rendszerek a város szolgálatában
2025. szep. 24.
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben Szabó Imre főépítész közreműködésével felidézzük azokat a városi fejlesztéseket, amik hozzájárulnak a fenntarthatóbb és zöldebb jövőhöz. Nem távolodva el az energetikai fejlesztésekről ezúttal is komoly projektet mutatunk be – ezúttal a napelemes rendszerekről lesz szó.
DSTV: még zöldebb arborétum
2025. szep. 24.
Fontos fejlesztésekről és lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat a város zöld ékszerdobozában. Hangkép.
Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben
2025. szep. 23.
Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott "Európai Autómentes Nap" volt hétfőn.
Az őszi ciklussal folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 22.
A nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is.
Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)
2025. szep. 21.
Átütő sikerrel ért véget a Richter Egészségváros dunaújvárosi programja a Városháza téren szombaton. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, a prevenciós program révén pedig a dunaújvárosiak összefogásával több mint 15 millió forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.
Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)
2025. szep. 20.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A pénteken megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt.









