800 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben
Ma több mint 800 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben, és a foglalkoztatottak jövedelme is nő - mondta Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Az államtitkár elmondta, tavaly az átlagkeresetek 11,3 százalékkal bővültek, és idén is 10 százalék feletti bővülés várható. Felidézte, a KSH jelentése szerint 5 százalékos gazdasági növekedés volt a harmadik negyedévben, amihez hozzájárult a szolgáltatási szektor, az építőipar és az ipar a maga 8 százalékos bővülésével.
Szólt arról is, hogy tizenöt hónappal ezelőtt a magyar és a német ipar teljesítménye elvált egymástól: a magyar kimagaslóan jól szerepel, míg a német nem. Hozzátette, a hosszú távú adatokat elemezve kijelenthető, hogy egy esetleges világgazdasági lassulás Magyarországon is éreztetné a hatását. Éppen ezért fogalmaznak úgy, hogy a magyar gazdaság célja nem egy abszolút szám elérése, hanem az uniós átlag bizonyos mértékű meghaladása.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.
Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
2024. máj. 03.
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.
DSTV: jótékonysági sportbál
2024. máj. 01.
Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.
A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!
2024. ápr. 30.
A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs!
Vidámság a szerető család körében
2024. ápr. 29.
Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról.