A margón túl

2019. november 29. (péntek) 7:24 - Várkonyi Balázs

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”

Öt éve így indítottam az első újvárosi tárcámat. Arról szólt, hogyan vetettek sorsot testvérek az örökölt tanyára. „A nagyfiú az újbirtokosok büszkeségével jár körbe. Megáll, a hatalmas fára mutat: leromlott, azt kell legelőször kivágni! De a cérnaszál Zsófi kiereszti a hangját. – A cseresznyefámat nem adom! Azon telt a gyermekkorom!”

Efféle emberi történetek elevenedtek meg hétről hétre a tárcarovatban. Ezt a műfajt választottam a sokéves belpolitikai adok-kapok után. Persze, hisz a magamfajta publicista nyugdíjlevéllel a zsebében, immár szabadlándzsásként más felelősséget visel, mint aktív éveiben. A metaforák sokrétegű világát választottam; értsen ki-ki azokból. Ha tud. Ha akar. Sapienti sat…

Pár éve egy ismert kolléga újságcikkben rótt meg: nem voltam ott a hajdani rádióelnök születésnapi köszöntésén, noha egykor mellette dolgoztam. Valóban, három évig voltam elnöki tanácsadó. Pártonkívüliként. A köszöntésről távolmaradásom oka egyszerű: nem tudtam róla. Sokan voltak ott – „a margón túliak kivételével”, ahogy a kedves kolléga írta. Az én olvasatomban ugyan ő, a rém lelkes szolga garantáltan kívül esne a vonalon, ha margóhúzogatással bajlódnék. De nem.

1979-et írtunk. A Rádió nagyhatalmú főszerkesztője pénteken tudatta: a riportom „magasabb szempontok” miatt nem mehet adásba. Eljött a szombat. A 168 óra pipás ura mindegyre a nyakamra járt: adjam oda a szalagot. Ellenálltam. Sokadjára így szólt: ismerlek, oda fogod adni. Persze – válaszoltam, s a kezébe adtam. Hétfőn mindenre fölkészülve mentem raportra. Te gazember – harsogta a főnököm –, ne tudd meg, hogy mit kellett kiállnom miattad a pártközpontban! De kieresztve a dühöt, azt mondta: amúgy jó volt az anyag… és nem rúgott ki.

1981, május elseje küszöbén vagyunk. „Maga önveszélyes, hülye rebellis!” – kiabál a Krónika kisfőnöke, a szabad szájú Kata, miután mondtam, nem fogok a felvonulásról tudósítani. „Dehogynem, bassza meg!” – rivallja, de hiába. „Menjen betegállományba – így ő –, mert kirúgják munkamegtagadá­sért.” Válaszoltam: az megfutamodás, erre dühösen legyintett. És kihúzott a beosztásból, mintha benne se lettem volna.

Aztán az új időkben már nem volt ilyen mentőangyalom. Kormányváltások – és margó. De egész jól viseltem. Olyan elegánsan senki nem rúgott ki, mint még a rendszerváltás előtt három évvel a Rádió elnöke. Akkor már nem volt mit tenni, a nyilvánosságot feszegetve átléptem minden határt. A mellette töltött idő emlékére búcsúajándékként egy első kiadású dedikált Karinthyt vittem neki. Nézte a könyv címlapját – Tanár úr kérem –, a fejét csóválta: „Őrület! Én most rúgom ki magát, maga meg búcsúajándékot hoz…” Mentségem, hogy ismertem a jó humorát, de a bicskanyitogató válaszomon még így is meglepődtem: „Az ön helyében én is ezt tenném. Csak én nem lennék az ön helyében.” Elnevette magát: „Na, most már kvittek vagyunk.”

Sosem találkoztunk eztán.

A rovat további hírei: Mesél a múlt

Dunaújváros mesél: Út a vasmű freskójáig

Dunaújváros mesél: Út a vasmű freskójáig

2020. június 24. (szerda)

Szépséges találattal folytatódott a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog sorozata: a Népszabadság 1970-es lapszámában Domanovszky Endre festőművész elevenítette fel a Dunai Vasmű főbejáratát ékítő freskó születésének körülményeit. Szemelvények kedvcsinálókét – de ajánljuk a teljes összegzést!

Dunaújváros mesél: Új kikötő

Dunaújváros mesél: Új kikötő

2020. június 17. (szerda)

Remek korabeli riportot "talált" a DunaújvárosMesélPontHu – a Béke és Szabadság című képes hetilap hasábjain 1954-ben napvilágot összegzés az új kikötő életébe nyújt bepillantást – szokás szerint néhány kedvcsináló részlet következik, de jó szívvel ajánljuk az egész elolvasását is!

 Dunaújváros 70: remek online összeállítással jelentkezett a József Attila Könyvtár

Dunaújváros 70: remek online összeállítással jelentkezett a József Attila Könyvtár

2020. május 05. (kedd)

Visszaemlékezések, remek képek és fontos dokumentumok, hangképes összeállítással koronázva – pazar kollekcióval ünnepelte a városépítés kezdetének 70. évfordulóját az intézmény. A végén a film kötelező darab minden lokálpatriótának!

Boldog születésnapot, Dunaújváros!

Boldog születésnapot, Dunaújváros!

2020. május 02. (szombat)

Foltos, alig kivehető kép az első dokumentált felvételek egyike a városépítés kezdeteiről – a Duna-parti sikló építését örökíti meg. Itt és így kezdődött az új város építése 1950. május 2-án – összeállításunk Garancz István korabeli naplójának részleteivel eleveníti fel a 70 éve történteket. Boldog születésnapot, Dunaújváros! 

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

2020. február 14. (péntek)

Csodálatos kincset talált a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog: a Jelenkor című  irodalmi és művészeti folyóirat 1986-os számában Bertha Bulcsu író életútinterjúja olvasható Borovszky Ambrussal, a Dunai Vasmű legendás vezérigazgatójával. Az alábbiakban az interjú bevezetőjét idézzük – kedvcsináló céllal; egy valódi főszereplő szemüvegén át elevenedik meg a városépítés hőskora!

Az acél és a szén városa - angol szemmel

Az acél és a szén városa - angol szemmel

2020. február 05. (szerda)

Szaszkó Istvánnak a Mozgó Világ hasábjain megjelent, Sztálinváros és Komló párhuzamos történetét feldolgozó írt tanulmányát teljes terjedelmében a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon találják az olvasók – az alábbiakban néhány szemelvényt közlünk az összegzésből, bevallottan kedvcsináló céllal!

A közétkeztetés dolgozói nevében…

A közétkeztetés dolgozói nevében…

2020. január 21. (kedd)

Vastag-e a sör “gallérja”, mennyi hús van a főzelék mellett, tiszta-e a kanál, kés, elég erős-e a fekete kávé; elég gyors-e a kiszolgálás az üzemi étkezdékben, – az emberek ezen keresztül mérik le a közétkez­tetés és a vendéglátóipar dolgozói­nak munkáját. Nincs új a nap alatt: a Sztálinváros című lap 1955-ös cikke a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon.