A margón túl

2019. november 29. (péntek) 7:24 - Várkonyi Balázs

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”

Öt éve így indítottam az első újvárosi tárcámat. Arról szólt, hogyan vetettek sorsot testvérek az örökölt tanyára. „A nagyfiú az újbirtokosok büszkeségével jár körbe. Megáll, a hatalmas fára mutat: leromlott, azt kell legelőször kivágni! De a cérnaszál Zsófi kiereszti a hangját. – A cseresznyefámat nem adom! Azon telt a gyermekkorom!”

Efféle emberi történetek elevenedtek meg hétről hétre a tárcarovatban. Ezt a műfajt választottam a sokéves belpolitikai adok-kapok után. Persze, hisz a magamfajta publicista nyugdíjlevéllel a zsebében, immár szabadlándzsásként más felelősséget visel, mint aktív éveiben. A metaforák sokrétegű világát választottam; értsen ki-ki azokból. Ha tud. Ha akar. Sapienti sat…

Pár éve egy ismert kolléga újságcikkben rótt meg: nem voltam ott a hajdani rádióelnök születésnapi köszöntésén, noha egykor mellette dolgoztam. Valóban, három évig voltam elnöki tanácsadó. Pártonkívüliként. A köszöntésről távolmaradásom oka egyszerű: nem tudtam róla. Sokan voltak ott – „a margón túliak kivételével”, ahogy a kedves kolléga írta. Az én olvasatomban ugyan ő, a rém lelkes szolga garantáltan kívül esne a vonalon, ha margóhúzogatással bajlódnék. De nem.

1979-et írtunk. A Rádió nagyhatalmú főszerkesztője pénteken tudatta: a riportom „magasabb szempontok” miatt nem mehet adásba. Eljött a szombat. A 168 óra pipás ura mindegyre a nyakamra járt: adjam oda a szalagot. Ellenálltam. Sokadjára így szólt: ismerlek, oda fogod adni. Persze – válaszoltam, s a kezébe adtam. Hétfőn mindenre fölkészülve mentem raportra. Te gazember – harsogta a főnököm –, ne tudd meg, hogy mit kellett kiállnom miattad a pártközpontban! De kieresztve a dühöt, azt mondta: amúgy jó volt az anyag… és nem rúgott ki.

1981, május elseje küszöbén vagyunk. „Maga önveszélyes, hülye rebellis!” – kiabál a Krónika kisfőnöke, a szabad szájú Kata, miután mondtam, nem fogok a felvonulásról tudósítani. „Dehogynem, bassza meg!” – rivallja, de hiába. „Menjen betegállományba – így ő –, mert kirúgják munkamegtagadá­sért.” Válaszoltam: az megfutamodás, erre dühösen legyintett. És kihúzott a beosztásból, mintha benne se lettem volna.

Aztán az új időkben már nem volt ilyen mentőangyalom. Kormányváltások – és margó. De egész jól viseltem. Olyan elegánsan senki nem rúgott ki, mint még a rendszerváltás előtt három évvel a Rádió elnöke. Akkor már nem volt mit tenni, a nyilvánosságot feszegetve átléptem minden határt. A mellette töltött idő emlékére búcsúajándékként egy első kiadású dedikált Karinthyt vittem neki. Nézte a könyv címlapját – Tanár úr kérem –, a fejét csóválta: „Őrület! Én most rúgom ki magát, maga meg búcsúajándékot hoz…” Mentségem, hogy ismertem a jó humorát, de a bicskanyitogató válaszomon még így is meglepődtem: „Az ön helyében én is ezt tenném. Csak én nem lennék az ön helyében.” Elnevette magát: „Na, most már kvittek vagyunk.”

Sosem találkoztunk eztán.

A rovat további hírei: Napraszóló

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

2020. január 17. (péntek)

Várostörténeti kalandozás htomi blogján - a poszt az Igaz Szó című lap 1965-ös írását eleveníti fel. Nagyra törő tervek és persze pártállami frázisok - ezzel együtt is kötelező! Dunaújváros mesél!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

2020. január 15. (szerda)

Hallottak, hallottatok már arról, hogy a Vasgyár legendás vezére, Borovszky Ambrus hintón járta be a gyárat, és alkalmanként  a városba is kihajtatott? Itt a bizonyíték! És itt az idő, hogy közös várostörténeti kalandra csalogassunk minden lokálpatriótát! 

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

2020. január 09. (csütörtök)

"Mintha tegnap lett volna... mármint nem 2019, ahogy január elsején szokták mondani, hanem 1999, amikor a VIVÁ-n Jennifer Lopez- Waiting for tonight c. dala szólt a tévében Kareszék nappalijában a Váci (sugár)úton szilveszterkor, mi meg egyszer csak - óriási petárdazaj közepette - átzúgtunk a 2000-es évbe, és azt hittük, minden más lesz." Nagy visszatérés dr. Senki blogján!

Dunaújváros kedvence 2019: az MMK a befutó!

Dunaújváros kedvence 2019: az MMK a befutó!

2020. január 03. (péntek)

A Munkásművelődési Központ intézménye (és csapata) lett a befutó a DunaújvárosMesélPontHu blog immár hagyományos évzáró online szavazásán – és lett így a Dunaújváros Kedvence 2019 cím büszke birtokosa. Meggyőző fölény a hajtás után!

Oroszlán, jöttek érted!

Oroszlán, jöttek érted!

2019. november 24. (vasárnap)

Ment a már ismert úton. Igyekezett nem eltévedni, csak párszor járt apjával a városban, így a kitaposott „ösvényt” választotta most is. Legendabéli ismerősöket keresett. Persze sosem voltak ismerősei, hiszen rég elmentek már, amikor ő még nem is ismerte a várost, olyannyira, hogy még meg sem születhetett, a fölmenői is csak kisgyerekek voltak akkor.

Levélre várva

Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap)

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.