A margón túl

2019. november 29. (péntek) 7:24 - Várkonyi Balázs

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”

Öt éve így indítottam az első újvárosi tárcámat. Arról szólt, hogyan vetettek sorsot testvérek az örökölt tanyára. „A nagyfiú az újbirtokosok büszkeségével jár körbe. Megáll, a hatalmas fára mutat: leromlott, azt kell legelőször kivágni! De a cérnaszál Zsófi kiereszti a hangját. – A cseresznyefámat nem adom! Azon telt a gyermekkorom!”

Efféle emberi történetek elevenedtek meg hétről hétre a tárcarovatban. Ezt a műfajt választottam a sokéves belpolitikai adok-kapok után. Persze, hisz a magamfajta publicista nyugdíjlevéllel a zsebében, immár szabadlándzsásként más felelősséget visel, mint aktív éveiben. A metaforák sokrétegű világát választottam; értsen ki-ki azokból. Ha tud. Ha akar. Sapienti sat…

Pár éve egy ismert kolléga újságcikkben rótt meg: nem voltam ott a hajdani rádióelnök születésnapi köszöntésén, noha egykor mellette dolgoztam. Valóban, három évig voltam elnöki tanácsadó. Pártonkívüliként. A köszöntésről távolmaradásom oka egyszerű: nem tudtam róla. Sokan voltak ott – „a margón túliak kivételével”, ahogy a kedves kolléga írta. Az én olvasatomban ugyan ő, a rém lelkes szolga garantáltan kívül esne a vonalon, ha margóhúzogatással bajlódnék. De nem.

1979-et írtunk. A Rádió nagyhatalmú főszerkesztője pénteken tudatta: a riportom „magasabb szempontok” miatt nem mehet adásba. Eljött a szombat. A 168 óra pipás ura mindegyre a nyakamra járt: adjam oda a szalagot. Ellenálltam. Sokadjára így szólt: ismerlek, oda fogod adni. Persze – válaszoltam, s a kezébe adtam. Hétfőn mindenre fölkészülve mentem raportra. Te gazember – harsogta a főnököm –, ne tudd meg, hogy mit kellett kiállnom miattad a pártközpontban! De kieresztve a dühöt, azt mondta: amúgy jó volt az anyag… és nem rúgott ki.

1981, május elseje küszöbén vagyunk. „Maga önveszélyes, hülye rebellis!” – kiabál a Krónika kisfőnöke, a szabad szájú Kata, miután mondtam, nem fogok a felvonulásról tudósítani. „Dehogynem, bassza meg!” – rivallja, de hiába. „Menjen betegállományba – így ő –, mert kirúgják munkamegtagadá­sért.” Válaszoltam: az megfutamodás, erre dühösen legyintett. És kihúzott a beosztásból, mintha benne se lettem volna.

Aztán az új időkben már nem volt ilyen mentőangyalom. Kormányváltások – és margó. De egész jól viseltem. Olyan elegánsan senki nem rúgott ki, mint még a rendszerváltás előtt három évvel a Rádió elnöke. Akkor már nem volt mit tenni, a nyilvánosságot feszegetve átléptem minden határt. A mellette töltött idő emlékére búcsúajándékként egy első kiadású dedikált Karinthyt vittem neki. Nézte a könyv címlapját – Tanár úr kérem –, a fejét csóválta: „Őrület! Én most rúgom ki magát, maga meg búcsúajándékot hoz…” Mentségem, hogy ismertem a jó humorát, de a bicskanyitogató válaszomon még így is meglepődtem: „Az ön helyében én is ezt tenném. Csak én nem lennék az ön helyében.” Elnevette magát: „Na, most már kvittek vagyunk.”

Sosem találkoztunk eztán.

A rovat további hírei: Napraszóló

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

2020. február 14. (péntek)

Csodálatos kincset talált a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog: a Jelenkor című  irodalmi és művészeti folyóirat 1986-os számában Bertha Bulcsu író életútinterjúja olvasható Borovszky Ambrussal, a Dunai Vasmű legendás vezérigazgatójával. Az alábbiakban az interjú bevezetőjét idézzük – kedvcsináló céllal; egy valódi főszereplő szemüvegén át elevenedik meg a városépítés hőskora!

Az acél és a szén városa - angol szemmel

Az acél és a szén városa - angol szemmel

2020. február 05. (szerda)

Szaszkó Istvánnak a Mozgó Világ hasábjain megjelent, Sztálinváros és Komló párhuzamos történetét feldolgozó írt tanulmányát teljes terjedelmében a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon találják az olvasók – az alábbiakban néhány szemelvényt közlünk az összegzésből, bevallottan kedvcsináló céllal!

A közétkeztetés dolgozói nevében…

A közétkeztetés dolgozói nevében…

2020. január 21. (kedd)

Vastag-e a sör “gallérja”, mennyi hús van a főzelék mellett, tiszta-e a kanál, kés, elég erős-e a fekete kávé; elég gyors-e a kiszolgálás az üzemi étkezdékben, – az emberek ezen keresztül mérik le a közétkez­tetés és a vendéglátóipar dolgozói­nak munkáját. Nincs új a nap alatt: a Sztálinváros című lap 1955-ös cikke a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blogon.

Dr. Senki újra támad: Út a múltba - 2001

Dr. Senki újra támad: Út a múltba - 2001

2020. január 20. (hétfő)

A párosan épített panelháztömbök unatkozva támaszkodnak egymásnak, mint akik már semmi újat nem tudnak mondani a másiknak. A nyári délután napsütésében még szürkébbnek látszik hosszú, vaskos testük: olyanok, mint két őr a vártán...

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

DunaújvárosMesélPontHu: A 15 éves város

2020. január 17. (péntek)

Várostörténeti kalandozás htomi blogján - a poszt az Igaz Szó című lap 1965-ös írását eleveníti fel. Nagyra törő tervek és persze pártállami frázisok - ezzel együtt is kötelező! Dunaújváros mesél!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

Mesél a múlt – a cél a közös várostörténeti kalandozás!

2020. január 15. (szerda)

Hallottak, hallottatok már arról, hogy a Vasgyár legendás vezére, Borovszky Ambrus hintón járta be a gyárat, és alkalmanként  a városba is kihajtatott? Itt a bizonyíték! És itt az idő, hogy közös várostörténeti kalandra csalogassunk minden lokálpatriótát! 

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

Dr. Senki újra támad: Az ifjú vándor nem pihen (1.)

2020. január 09. (csütörtök)

"Mintha tegnap lett volna... mármint nem 2019, ahogy január elsején szokták mondani, hanem 1999, amikor a VIVÁ-n Jennifer Lopez- Waiting for tonight c. dala szólt a tévében Kareszék nappalijában a Váci (sugár)úton szilveszterkor, mi meg egyszer csak - óriási petárdazaj közepette - átzúgtunk a 2000-es évbe, és azt hittük, minden más lesz." Nagy visszatérés dr. Senki blogján!