Dühítő döntetlen

spigott - 2019. november 10. 15:48

Hiába vezetett két góllal is, nem sikerült nyernie a Dunaharaszti vendégeként a Dunaújváros PASE labdarúgó csapatának.

Idegenben, a sereghajtó Dunaharaszti MTK elleni mérkőzéssel folytatta az NB III Közép Csoportjának küzdelmeit ma délután fél kettőtől a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata. A találkozó esélyeseinek a mieink számítottak, ám ennek ellenére sem várt könnyű feladat labdarúgóinkra, ugyanis a legutóbbi fordulókban két bravúrt is sikerült bemutatnia a házigazdáknak, akik ma is a siker reményében léptek pályára.

Nem is kezdte rosszul a meccset a DPASE, mely irányította a játékot, s a 33. percben meg is szerezte a vezetést a fiatal Tapiska Géza találatával. A folytatásban is jobbára az történt a pályán, amit a mieink elterveztek, ráadásul a második félidő első percében Busa Bence is bevette a hazai kaput, megduplázva ezzel előnyünket. A félidő derekához közeledve azonban egy perc alatt ment semmibe az, amit addig felépített a csapat, mert a 64. percben Fekete Márk, majd a középkezdés után szinte azonnal Bíró Tamás szerzett gólt, s kezdődhetett minden elölről (2-2). A hátralévő időben mindkét gárdának voltak lehetőségei, de az eredmény már nem változott, így a mieink végül egy ponttal tértek haza Dunaharasztiból.

Kép: DO-archív

Lőrincz Emil: - Nagyon bosszús vagyok, egy megnyert meccset adtunk ki a kezünkből a saját hibáink miatt. A folyamatos esőzés miatt egy nagyon rossz minőségű pályán játszottunk, de úgy tűnt, hogy ehhez mi alkalmazkodtunk jobban, mert az első félidőben végig gyűrtük az ellenfelünket, s a vezetést is sikerült megszerezni. A második negyvenöt percet góllal kezdtük, egészen a 60. percig irányítottunk, majd elkövettünk két ordító hibát, amivel visszahoztuk a hazaiakat a meccsbe. A Dunaharaszti érthetően vérszemet is kapott, egy ki-ki meccs alakult ki innentől, mindkét csapatnak voltak gólszerzési lehetőségei, de már nem tudtunk kapuba találni. Nagyon dühítő mérkőzés volt, mert nyernünk kellett volna!

Dunaharaszti MTK – DPASE 2-2 (0-1)
Gólszerzők: Fekete, Bíró, illetve: Tapiska, Buda

Dunaharaszti MTK: Scheilinger – Torkos, Sundas, Bíró, Nichenko, Fekete, Gacsal, Hegedűs, Mendebaba, Kántor, Rétsági. Vezetőedző: Króner Péter.

DPASE: Pokorni – Kis, Busa, Horváth, Csendes, Szepessy, Puskás, Hompót, Tóth, Barna, Tapiska. Vezetőedző: Lőrincz Emil.

A rovat további hírei: Sport

Hazatértek a vb dunaújvárosi hősei (galériával)

Hazatértek a vb dunaújvárosi hősei (galériával)

2025. júl. 25.

A DFVE mellett városunk vezetése is köszöntötte a világbajnoki ezüstérmes magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi tagjait a Fabó Éva Sportuszodában pénteken délelőtt.

DSTV: remek nyári tábor a Dunán

DSTV: remek nyári tábor a Dunán

2025. júl. 25.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a DKSE jóvoltából különböző táborok kínálatából választhattak nyárra a gyerekek. Táboroztatták a fiatalokat a kajak-kenusok is, a táboruk harmadik, s egyben utolsó hetében látogattunk el a csapathoz. Hangkép.

A szerbektől is kikaptak a magyar fiatalok

A szerbektől is kikaptak a magyar fiatalok

2025. júl. 25.

Közel volt ahhoz, hogy kétszettes hátrányból egyenlítsen, ám végül 3-1-es vereséget szenvedett a szerbektől a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.

Elkészült a DKKA sorsolása

Elkészült a DKKA sorsolása

2025. júl. 24.

A Vasas otthonában kezdi meg, majd az Alba FKC elleni megyei rangadóval zárja a női NB I 2025/2026-os szezonjának küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

DSTV: nyári munka a tollaslabdázóknál

DSTV: nyári munka a tollaslabdázóknál

2025. júl. 24.

Nyáron sem állt meg az élet a Danubius KSE tollaslabdázóinál. Varga Gabriella a legutóbbi edzőtábor tapasztalatairól, míg Jakab János a további terveikről és a csapat általános fejlődéséről beszélt. Hangkép.

Vereséggel kezdtek az U16-osok

Vereséggel kezdtek az U16-osok

2025. júl. 24.

Három játszmában szenvedett vereséget a címvédő olaszok elleni mérkőzésen a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén.

Világbajnoki ezüstérmes a magyar válogatott

Világbajnoki ezüstérmes a magyar válogatott

2025. júl. 23.

A játék minden elemében jobb görögök 12-9-es győzelemmel hódították el a világbajnoki címet a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott ellen.