Figyelmeztetés a sűrű köd miatt
Több megyére, köztük Fejérre is ismét figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós, sűrű köd veszélye miatt.
Az MTI-hez pénteken eljuttatott veszélyjelzésük szerint Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében kell készülni arra, hogy csak pár száz méteres lehet a látótávolság.
Azt írták: szombat délelőttig mindenütt fokozatosan megszűnik a köd. Az előrejelzés szerint szombaton napközben az Alföldön is növekszik a felhőzet, a pára, köd megszűnése után a Duna-Tisza közén néhány, a Tiszántúlon még több órára kisüt a nap. A Tiszántúl kivételével több helyen fordulhat elő eső. A legalacsonyabb hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet szombaton általában 10 és 17 fok között várható, sőt a Tiszántúlon 18-20 fok is előfordul.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
Rosti a Restiben – tárlattal, beszélgetéssel
2025. nov. 12.
Folytatódik a Rosti iskola és a Resti Bisztró együttműködése – a sorozat következő állomásán ráadásul a szokásos kiállításmegnyitó mellé a rostis éveket is felidéző beszélgetést kínálnak csütörtökön délután.
DSTV: mindenkire gondolnak
2025. nov. 12.
A DunaKosár helyi közössége jó csapatot alkot – a termelők változatos portékákat kínálnak a közösségnek, derül ki a DSTV összegzéséből. A közösségben olyanok is akadnak, akik gondolnak az ilyen-olyan ételérzékenységgel küzdőkre – és nekik készítenek ellenőrzött finomságokat. Hangkép.
DSTV: zöldítő fejlesztések
2025. nov. 11.
A program híréről már olvashattak hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése. Virágágyások egy panelház tetején? Zöld tető és zöld falak egy óvoda épületén? Dunaújvárosban ez sem elképzelhetetlen! Hangkép.
Változóan felhős, csendes őszi hét – a végén lehet csapadék
2025. nov. 10.
Ködös reggeleket, borongós és napos nappalokat ígér a hétre a DO időjárási szakértője – számottevő csapadék térségünkben csak az időszak legvégén várható, pedig kéne nagyon már.
DSTV: megújult a Tündérkert Játszótér
2025. nov. 10.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összegzése arról, hogy sok-sok a Városvédők Újtelepért Egyesület és a nekik segítséget biztosító önkéntesek munkája nyomán befejeződött a Tündérkert Játszótér felújítása. A gyerekek szép és biztonságos közegben kapcsolódhatnak ki! Hangkép.
Zöld Kincsek Börzéje a Generációk Házában
2025. nov. 08.
Az Esze Tamás utcai Generációk Házában rendezik meg a Zöld Kincsek Börzéjét november 15-én délelőtt kilenc és egy óra között.
DSTV: együtt a tisztább városért
2025. nov. 04.
A díjkiosztóról már beszámoltunk, de most itt a DSTV összegzése: idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. A sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város. Hangkép.








