Fontos tudnivalók a kegyeleti hétvégéről
Az előző évekhez hasonlóan a Mindenszentek és Halottak napja miatt forgalmi rend változás lesz Dunaújvárosban a köztemető környékén, változik az urnatemető nyitvatartása. Mutatjuk a részleteket.
A Temető utca és Vadvirág utca kereszteződésénél "Behajtani tilos" Kivéve busz és taxi" közúti jelzőtáblák, míg a Frangepán utca és Páskom utca kereszteződésében "Egyirányú forgalmi út" közúti jelzőtábla, valamint parkolást szabályzó táblákat helyeznek ki. Ezek alapján a Temető utcáról a Frangepán utca felé lehet tovább haladni, míg a temetőt elhagyva a Temető utcán kell végig haladni, így ezzel is biztosítva a várható megnövekedett forgalmat, valamint a gépjárművek parkolását. Mind a rendőrség és mind a polgárőrség jelenlétével segíti a gépjárművek zavartalan közlekedését. A gépjárművel érkezőktől azt kérik, hogy a jármű utasterében látható helyen semmilyen értéket ne hagyjanak!
Az urnatemető nyitva tartás a következőképpen alakul:
A dunaújvárosi Krisztus Király Főtemplom altemplomában található urnatemető nyitvatartási idejét meghosszabbítják a Mindenszentek ünnepe és a Halottak napja miatt. Egész hétvégén, tehát november 1-3. között délelőtt 10 órától este 8 óráig lesz nyitva. Az urnatemetőt az Aranyvölgyi út felöli (parkolói) oldalról lehet megközelíteni. Ezen túlmenően a hozzátartozói mágneskártyával rendelkezők a három napos hétvége alatt a Szórád Márton út felőli bejáraton is le tudnak jutni az urnatemetőbe reggelente 8 és 10 óra között. Mint az a plébánia tájékoztatójában szerepel, ettől az évtől hangsúlyozottan kéri az urnatemetőt fenntartó római katolikus plébánia a megemlékezőket, hogy az idén díszfüggönyözött urnatemetőben hagyományos mécsesek helyett elektromos (elemmel működő) mécseseket használjanak a levegő egészséges minőségének megőrzése és a tűzveszély elkerülése érdekében.
Mindenszentek ünnepének hétvégéjén a római katolikus miserend az alábbiak szerint alakul Dunaújvárosban:
- November 1. (péntek): 08:30 Nagytemplom; 10:30 Óváros.
- November 2. (szombat): 18:00 Nagytemplom.
- November 3. (vasárnap): 08:30 Nagytemplom; 10:30 Óváros.
Idén is lesz halottak napi megemlékezés a templomban, mégpedig november 1-jén 16 órai kezdettel. Ekkor a történelmi egyházak helyi képviselői beszélnek az egybegyűltekhez, majd 16:30-kor Alex Tamás előadóművész élő, prózás, zenés műsora következik, majd a Móricz iskola fiúkórusával közösen adnak elő egy darabot. Ezt követően közös mécsesgyújtás lesz a résztvevőkkel és a közönséggel az elhunyt hozzátartozók emlékére.
Változik a vonatok menetrendje a hosszú hétvége miatt: csütörtökön a pénteki, november 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a szokásos vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok. A vasúttársaság a pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért azt javasolja az utasoknak, hogy a menetjegyet váltsák meg interneten vagy a mobilos applikációban, ahol 10 százalékkal olcsóbbak a jegyek. A szokásos kedvezmények a hosszú hétvége alatt is érvényesek. A 26 éven aluliak - de már nem tanulók - 33 százalékos kedvezménye november 3-án éjfélig vehető igénybe.
Október végén és november első napjaiban sokszor riasztják a tűzoltókat kegyeleti mécsesek vagy gyertyák okozta tüzekhez. A gyertyák és mécsesek nemcsak a temetőkben, hanem otthon is veszélyes helyzetet teremthetnek. Minden évben előfordul, hogy egy Mindenszentek vagy Halottak napja alkalmából meggyújtott gyertya miatt teljesen kiég egy lakás, vagy tűz keletkezik egy temetőben.
Ahhoz, hogy megelőzzük a temetőtüzeket, az alábbi szabályokat érdemes betartani:
• Tisztítsuk meg a sírhely közvetlen környezetét a száraz avartól, elszáradt virágoktól és koszorúktól, mert ezek könnyen lángra kapnak.
• A szabadban csak tartóban lévő mécsest gyújtsunk meg.
• A mécsest úgy helyezzük el, hogy a közelében ne legyen éghető anyag, és ne tudjon felborulni.
• A mécsestartóban égő mécsest a sírtól való távozás után oltsuk el.
Ha valaki a temetőben tüzet észlel, a saját testi épsége kockáztatása nélkül próbálja meg azt eloltani, vagy értesítse a temető biztonsági személyzetét, és hívja a 112-es segélyhívó számot.
A rovat további hírei: Közélet
Vállalkozói fókusznap a BNI szervezésében
2025. szep. 30.
Ismét vállalkozói fókusznapot szervezett a BNI dunaújvárosi csoportja a közelmúltban. Az esemény részeként közel 100 vállalkozót vártak – továbbra is központban volt a kapcsolatépítés, a kapcsolati hálók bővítése, és természetesen a vállalkozásfejlesztés is.
Új fejlesztési lehetőségek a múzeumban
2025. szep. 30.
Az Intercisa Múzeum szakembereivel egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester hétfőn. A közelmúltban teljes megújuláson esett át a múzeum belső udvara – lenne igény további fejlesztésekre is.
DSTV: ünnepi alkalom a református templomban
2025. szep. 30.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása az MRE Újváros Drogambulancia ünnepségéről. A református templomban hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd felavatták a nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra. Hangkép.
DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék
2025. szep. 29.
Édesapjuk példáját követve vállalkoztak véradásra Csiszár László ikerfiai, derül ki a DSTV összegzéséből. Balázs és Zsombor a 18. születésnap után egy nappal vállalta a csapolást, szintén rendszeres véradó nővérük, Laura ezúttal drukkerként vett részt a nagy alkalmon. Apa és fiai együtt kilenc ember életét mentették meg! Hangkép.
DSTV: a tisztább környezetért
2025. szep. 27.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A közelmúltban megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt a DLSZ és a Decathlon szervezésében. Hangkép.
60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét
2025. szep. 27.
Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.
225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton
2025. szep. 26.
Örömteli hírt jelentett be a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. A DIMOP Plusz-2.1.1 konstrukció keretében pályázott és nyert Dunaújváros.









