Lassulhat, de fenntartható marad a gazdasági növekedés
Jövőre várhatóan lassul a magyar gazdasági növekedés, de fenntartható marad - mondta Halmai Péter egyetemi tanár az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A szakértő elmondta: a magyar gazdasági növekedés 2015-ben haladta meg először a válság előtti, 2008-as szintet, azóta az EU-s támogatásoknak és az export növekedésének köszönhetően magas, kivéve a 2016-os évet, amikor lassult az uniós pénzek kifizetése.
Elmondta, idén 5 százalékhoz közeli növekedést várnak a szakemberek, jövőre viszont már csak 3 százalék körülit. Ennek döntően külső oka lehet, például az, hogy csökken az export és a beruházás. Ezután a növekedés fő hajtóereje a belső kereslet növekedése lehet, nem elsősorban a beruházások, hanem a fogyasztás - tette hozzá.
Halmai Péter arra figyelmeztetett, hogy a belső keresletre alapozott növekedés korlátja a külső egyensúly. A bejövő tőke ellensúlyozhatja az egyensúly kisebb hiányát, a fizetésimérleg- hiányt, főleg, ha versenyképes termelő beruházásokat finanszíroznak belőle és nem a fogyasztást. A megoldás az export növelése, hiszen ha a belső fogyasztás nő, az egy olyan kicsi nyitott gazdaságnál, mint a magyar, importnövekedéssel jár - mondta.
A szakember szerint a magyar kis- és közepes vállalkozások támogatása nemcsak a belső kereslet hazai kielégítése miatt fontos, hanem azért is, mert az export 80 százalékát Magyarországon a multik állítják elő.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.
Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
2024. máj. 03.
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.
DSTV: jótékonysági sportbál
2024. máj. 01.
Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.