Levélre várva

2019. november 17. (vasárnap) 7:57 - Várkonyi Balázs

A férfi kezébe vette a könyvet. Belelapozott. Ahol kinyílt, olvasta. A véletlen ezt a mondatot lökte szeme elé: „Hegedűmet az oroszok ellopták, nem volt kedvem tovább folytatni a hegedülést, helyette zongorázni tanultam.”

Istenem – gondolta –, mennyire jellemző rá ez a feszes fogalmazás! Mármint a tanárára, akinek az önvallomásából való az idézet. Semmi sallang, csak a lényeg. Tudjátok, nem beszélek jól – mondta olykor a diákjainak –, ezért rövidek a prédikációim. De a valóság az, hogy paptanár igenis jól beszélt. Röviden, szépen. Az ő miséin sosem feszengtek a hívek, mint sok más papnál a hosszú beszéd alatt. A ráció embere volt, a matematika és a fizika tanára, mindig célszerűen, lényegre törően fogalmazott. A karácsonyi leveleiben is. Már jóval túl volt a nyolcvanon, de még akkor is évről évre megérkezett tanítványaihoz a postás: mindenki, akinek az osztályfőnöke volt, megkapta az adventi üzenetét, intelmeit, egy tantörténetet, és jókívánságot, persze. Kétszázhatvan levél. Ennyit indított útjára évről évre. Fél évszázadig.

A tanítványai egyike volt valamikor ez a most könyvet lapozgató férfi. Aki a kötetet magát tökéletesen ismerte, hát hogyne, az ő ötlete volt, hogy mindannyian írjanak emléksorokat. Így is lett, aztán a különleges vallomásokat kötetbe szerkesztette, majd egy szép napon valamennyien összegyűltek a bencés templomban, és ott, a diákemlékeket is visszahozó, közösen átélt misén nyújtották át tanáruknak. Hét pap koncelebrált az osztályfőnök miséjén: ennyi szerzetes került ki az ő szellemi-lelki műhelyéből az évek alatt.

Fotó: Fortepan

De térjünk vissza az elején idézett mondatban megbújó történetére. A hegedűtolvajok jöttekor, 1945-ben a későbbi tanár még csak egy kisfiú: a pestújhelyi 912-es Árpád cserkészcsapatban farkaskölyök, tagja a Mária kongregációnak, a Szent Benedek főgimnáziumban tanul Brunner Emőd osztályfőnök úr keze alatt, Kaposi tanár úrnál a vívás tudományával ismerkedik, német különórákat vesz, a városligeti jégen műkorcsolyázást tanul. Na és az ekkor még kedves hegedű… szorgalmasan jár a zenetanárhoz, otthon is sokat gyakorol, ünnepi alkalmakkor, kivált szentestén is előkerül a hangszer, természetesen. Akkor, 1944-ben utoljára. Mert jönnek az oroszok, hogy szétágyúzva felszabadítsák a fővárost, és hogy ellopják Lövey Jóska hegedűjét, meg mindent mást, ami mozdítható, és ami mozdíthatatlan, azt is, a fél országot.
A tizenéves fiú persze még nem érti a világ nagy dolgait, de lát és tapasztal, szorgalmasan tanul – az ostrom alatt otthon –, és közben cserkészkedik, meg hitéletet él, és vív, korcsolyázik, hegedül… illetve, nem, az oroszok „jóvoltából” már zongorázik. Kitűnő tanuló. Egyetemre megy, aztán beöltözik, szerzetesfogadalmat tesz, s a teológiát kitanulva pappá szentelik. Elhivatott ember. Elveihez ragaszkodó. Egész életében következetes. Ennek próbanyomata gyermeki döntés, a zongorára váltás: nehogy már a hegedűtolvajoknak legyen igaza!

A szerkesztő becsukja a könyvet. És várja az adventi levelet. Vagyis hát – várom…

A rovat további hírei: Napraszóló

A margón túl

A margón túl

2019. november 29. (péntek)

„Vénséges ház, a kertben hozzáillő vén fák. Az árnyas szegletben pad, kihozzák a papa gondolkodószékét is. Családi tanácsot ülnek.”

Oroszlán, jöttek érted!

Oroszlán, jöttek érted!

2019. november 24. (vasárnap)

Ment a már ismert úton. Igyekezett nem eltévedni, csak párszor járt apjával a városban, így a kitaposott „ösvényt” választotta most is. Legendabéli ismerősöket keresett. Persze sosem voltak ismerősei, hiszen rég elmentek már, amikor ő még nem is ismerte a várost, olyannyira, hogy még meg sem születhetett, a fölmenői is csak kisgyerekek voltak akkor.

Pentele és a Spárta-példa

Pentele és a Spárta-példa

2019. november 10. (vasárnap)

Az öreg tanár a karosszékében ült, közel a kisszoba ablakához. Ott kora délután még a fogyó novemberi fény elegendő az olvasáshoz. És onnét a könyvespolc is könnyen elérhető, legalábbis a szélső szektor, ahol a historikus művek lapulnak. Fölvette a keze ügyébe eső könyvet, amit már ebéd előtt kinézett magának, s odakészítette, célirányosan, a november 7-ei privát megemlékezéshez.

Pentele példát ad…

Pentele példát ad…

2019. november 04. (hétfő)

Akkor még csak két napja volt, hogy emlékezők sokasága indult a temetőbe, az egykor volt szeretteihez. A halottak napja az egyik évben épp olyan, mint az előzőben, vagy akár a következőben, de 1956-ban minden másképp látszott.

A kegyelet napjai

A kegyelet napjai

2019. november 01. (péntek)

Anyám fogja a kezem, melengeti az októberi szélben, ballagunk a templomba, az övéihez, nem mondta, hogy tartsak vele, magam jelentkeztem, hogy szívesen elkísérem, ne egyedül menjen a fontos ünnepen, a reformáció emléknapján.

Eltaposás-sikermutató, ’56

Eltaposás-sikermutató, ’56

2019. október 27. (vasárnap)

Megkezdődik 1956 októberének utolsó hete. Pentele polgárainak többsége fölvillanyozva a fővárosból jövő hírek által. Népgyűlés – követelésekkel. Vissza a település ősi nevét! A vasműről levenni a Sztálinbélyeget!

A sztálintalanítás útja

A sztálintalanítás útja

2019. október 20. (vasárnap)

1950 tavaszának eufóriájától ’56 komor őszéig eljutni Újvárosban nem volt oly nehéz. Először is a „nép ellenségével” való leszámolást kellett tökéletesíteni. Megtörtént: a helybéli kisipar jószerével felszámolva, a kulákbélyegek a módosabbakra illően ráütve, földjeik, házaik, gazdaságaik hiánytalanul rekvirálva, a hangadók elűzve, a veszélyes egyedek internálva, a gyanús elemek kitelepítve, asszonyostól, gyerekestől, ahogy kell.