Dunaújváros Hetilap

Minden a helyén az Adventi Forgatagra

doszerk - 2019. november 28. 15:55

Közös bejárást tartott a Városháza téren Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere és Kiss András, a dunaújvárosi Tourinform Iroda vezetője, amelynek során a december elsején kezdődő Adventi Forgatag rendezvénysorozatának helyszínét mutatták be a sajtó képviselői számára.

A faházak a helyükön, az ünnepi díszkivilágítás felszerelése pedig folyamatban- néhány nappal az Adventi Forgatag rendezvénysorozatának kezdete előtt már láthatóan „célegyenesbe” fordultak az előkészületek, hogy az első adventi vasárnap, december 1-jén már minden kilátogató élvezhesse a karácsonyi készülődés izgalmát, és a Városháza téren hangolódhasson a közelgő ünnepre.

Barta Endre alpolgármester és Kiss András, a Tourinform Iroda vezetője közösen mutatták be a médiának az események helyszínét, és ismertették a legfontosabb tudnivalókat. Mint azt Barta Endre a helyszín bejárásán elmondta, a városvezetés fontosnak tartja, hogy minden ünnep, így az adventi időszak, vagy akár a március 15-i megemlékezés, és az augusztus 20-i események is magáról az ünnepről szóljanak. Kiss András, a Tourinform Iroda vezetője kifejtette, a háromhetes rendezvényen kiemelt szerepet kapnak majd a színpadi fellépők között a dunaújvárosi előadók, akik így bemutathatják egész évi munkájuk eredményét. Hozzátette, az idei évben a város karácsonyfája és a Betlehem mellett egy fénygömbökkel díszített pontja is lesz a térnek, amely minden bizonnyal számos „selfie” hátteréül szolgál majd. Kiemelte: az idén a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt fektetnek majd arra, hogy látványos díszkivilágítással emeljék majd az ünnepi készülődés „fényét”. Elmondta, természetesen a gasztronómiai kínálat sem fog csalódást okozni a látogatóknak, hiszen egyebek mellett forralt bor, kenyérlángos és kürtős kalács is várja majd az éhes- szomjas érdeklődőket. Kiss András egy korábbi, a DSTV-nek adott interjúban azt is elárulta, szándékosan alacsonyan tartották az árusoknak otthont adó faházak bérleti díját, hogy a termékek, enni- innivalók is elfogadható áron kerülhessenek a fogyasztókhoz. Az Adventi Forgatag programja december 1-jén, Advent első vasárnapján az egyházi gyertyagyújtással kezdődik, és egészen december 22-éig, Advent negyedik vasárnapjáig tart majd a Városháza téren. Hétvégén délelőtt tíz órától este kilencig, hétköznap 13 órától körülbelül este nyolcig várják majd a főtéren a szórakozni vágyókat.

A rovat további hírei: Közélet

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

2024. máj. 03.

A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.

DSTV: jótékonysági sportbál

DSTV: jótékonysági sportbál

2024. máj. 01.

Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.