Egyszer, még kisiskolás korában valami farsangi délutánt tartottak. Az állatjelmezek voltak divatban, egyikük róka-, a másik medvemaszkot viselt, ő pedig oroszlán akart lenni. Ahogy emlékszik, jó kis gyerekzsúr kerekedett ki, de aztán amikor odakint már erős szürkület volt, az igazgató berekesztette a vigalmat. A kint várakozó szülők kezdték összeszedni csemetéiket, érte az apja jött, az egyik kislány ekkor harsányan elkiáltotta magát: Oroszlán, jöttek érted!

Nem örült, hogy vége, nem túl nagy kedvvel igyekezett átöltözni, apja noszogatta, végre elkészült. Hazafelé szülője régi történetet idézett fel. Keserű mosoly bujkált az arcán. 1956-ról szólt a történet, a főszereplő valamiféle Gyula volt, a gyerekfelkelők egyike, kemény kis fickó, vakmerő. A társai elnevezték Oroszlánnak. Ilyen-olyan nevet adtak valamennyien egymásnak, abban bízva, hogy ha összeomlás lesz, így nehezebben érik utol őket, egyszerűbb lesz elvegyülni, eltűnni. Naiv, igazi gyerekes elképzelés volt… Amikor megtörtént, amitől tartottak, egy napon két bőrkabátos alak jelent meg a Mikszáth utcai grundon. Gyulát keresték. Valaki kieresztette a torkát: Oroszlán, téged keresnek. „Érte jöttek” – nyomatékosította apja. És folytatta. A kiskamasz megúszta egy kis pajesztépéssel. Nem fájt, nem fájt – mondta a későbbi elbeszélése szerint a rendőrnek, de az a „nagyokról” meg akart tudni valamit, és addig-addig húzta a pajeszt, meg lekevert egy-két pofont is, amíg a fiúcska könnye kiszökött. Most már fáj? – kérdezte a zsaru. Most már igen – válaszolta a kisember. De nem köpött. Azt mondta, a Karcsú utcaiakat nem is ismeri.

Most, hogy ismét a városban volt, és ismét november táján, fölidézte ezt is. Meg az évek során a fiatal „ismerősökről” olvasottakat. Újváros ’56-os áldozatsorában ott a 19 éves Nagy Viktor lakatos: fejlövés. Ott a 15 éves iskolás, Gyulai Misi: gránát okozta a halálát. És a legfiatalabb, a 13 éves kisdiák, Botos Gyuszi: lőporrobbanás oltotta ki életét. És a túlélők – töprengett –, azok vajon hogyan viselték az álmok szertefoszlását? És a megtorlást? Ki tudná megidézni. Csak egy a megragadható dolog, amit apja jegyzeteiből tud: az elfogottak közül a fenyegetések és kínzások ellenére is csupán egyetlen egy helybéli felkelőt tudott a Kádár-rezsim a maga céljaira felhasználni. Mindenki más vállalta sorsát: börtönt, meghurcoltatást, párialétet. Jelképi értékű volt a kimondott „nem”!

Az orosz invázió az illúziók végét hozta. A „csoda” se segíthetett: amikor a tankok a sötétben dübörögtek végig a pincesoron, az egyik rosszul kanyarodott, átszakította a házfalat. És a csövét a legenda szerint egy szentkép állította meg…