Szenvedéllyel átitatott ecsetvonások

Smuk Imrének volt már tárlata itt a színházban, 2017 februárjában az örömfestés fogalmára láthattunk bizonyítékot általa, hiszen a Spontán realizmus címet viselő kiállítása csupa élénk színekben pompázó festményeket vonultatott fel. Ez a derű, a vidámság megmaradt az elmúlt három évben is, amelyről a most megnyílt kiállításán is meggyőződhetünk. A Szín-világom címet viselő tárlaton helyet kapott alkotások különféle technikával készültek. 

- Már fiatal korom óta megvan a szenvedély. Középiskolás koromban kezdtem el próbálkozni a rajzolással, a festészettel. Akkor még porpasztellel kísérleteztem, aztán ezzel felhagytam, és azóta ezzel az eszközzel nem is nagyon dolgoztam. Továbbra is festegettem, de már kevesebb idő jutott rá, inkább csak nyaranta, hiszen dolgoztam és három gyermeket neveltünk. A ’80-as évek végén, amikor a gyermekek már középiskolások lettek, akkor ismét komolyabban kezdtem el festegetni, rajzolni. Akvarellel alkottam, 1994-ben volt a városban az első kiállításom, utána pedig folyamatosan. Ám igazán jelentős mértékben, a produktumok mennyiségét is illetően 2011 után vált komolyabbá, amikor nyugdíjba mentem.

Volt mestere, követte valamely művész munkásságát vagy teljesen autodidakta módon sajátította el a festészet technikáit?

- Tulajdonképpen autodidakta módon. Rengeteget olvastam a képzőművészetről, az alkotókról, a technikákról is. Az akvarellel tizenöt évig festettem, és azt például teljesen magam kísérleteztem ki, magamtól próbáltam rájönni, hogy kell a vízzel és a pigmenttel egyszerre bánni. Ennek az lett a vége, hogy elég sok képet el kellett dobni, de ez így volt jó, hiszen szakmai szempontból én egy másik művészeti ágat választottam, s nem a képzőművészetet.

Milyen képeket állítottak ki most a színházban? Mikor és milyen technikával készítette ezeket?

- Az itt lévő képek az utóbbi három évben készültek, a dunaújvárosiak még nem láthatták. Tavasszal volt egy kiállítás Kiskunhalason, egy szűkebb keresztmetszete ezekből a festményekből. A technikával kapcsolatban úgy fogalmaznék, hogy túl nőttem magamon. Vannak spaklis képek, amelyeknél nem csak a technika újszerű, hanem az is, hogy nem vászonra készültek, mint általában a többi kép. A legújabbakat úgy hívom, hogy hengerelt lapok, ezeknél megintcsak más a technika ebből kifolyólag a témájuk is más, kicsit elvontabbak. A stílusában is mások a képek. Az Októberi alkony című festmény egy klasszikus realista kép, a Toscana impresszionista, de vannak még expresszionisták. Így próbálom izgalmassá tenni a festést.

Melyik a kedvenc technikája? Milyen stílusban alkot szívesen?

- Most mindegyik közel áll hozzám, viszont a hengerelt technikába beleszerelmesedtem. Ez a módszer azt takarja, hogy tulajdonképpen bekoszosítok egy fehér lapot, mintha tele lenne apró fekete koszfolttal, és megpróbálom kiolvasni belőle, hogy mit hordoz, milyen tartalmat mutathat. Amikor ez a tartalom körvonalazódik, akkor egy másik színnel kitakarom a nem fontos részeket, ezáltal marad egy motívum, amire aztán az ember még egy kicsit hozzásegít, és kialakul belőle egy jelentés, egy elképzelt dolog.

Figyelemreméltó a képein az, hogy mennyire élénk színeket használ, ezzel sokkal másabb is a festmények hangulata.

- Húsz évig nagyon visszafogott színekkel dolgoztam, a barnának két-három változatával, néhány szürke és tompa zöld színnel, mert az biztonságot adott. Kevés időm volt akkor a festménnyel foglalkozni. Most viszont bátran használom a színeket, megpróbálok egészen erős színeket egymás mellé vagy alá-fölé tenni, és ilyenkor kíváncsian várom az eredményt. Egyébként mások is mondják, hogy szinte izzó a képek felülete a sok sárgától, a sok vöröstől és az erős kéktől.

Mi az, amit szívesen csinál még a szabadidejében a festészeten kívül?

- Van egy kertem, sok gyümölcsfával, amit imádok, és ami persze sok munkát ad a nyáron. Úgyhogy a festészet, nyáron pedig a kertészkedés a hobbim. Mellette evidens dolog, hogy zenét hallgatok, olvasok, de ezeket lehet közben is végezni, például zenét hallgatni kertészkedés közben.

A kiállítást Rohonczi István képzőművész nyitotta meg, majd Tőkés Nikolett és Polgár Lilla színésznők készültek zenés műsorral. Aztán Őze Áron, a Bartók színház igazgatója beszélgetett a kiállítóval munkásságáról, egyúttal a közönség figyelmébe ajánlotta a tárlatot.