Veszélyes a hidegben nyári gumival autózni
Veszélyes a hidegben nyári gumival autózni, mert a járművek könnyebben megcsúszhatnak és a fékút is hosszabb lesz - mondta a Duna Autóház műszaki igazgatója az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Simon Péter emlékeztetett, a nyári gumiabroncsnak más az összetétele és a mintázata is, mint a télinek, így a hidegben merevebbé válnak, az autó pedig könnyebben megcsúszhat és irányíthatatlanná válhat.
A veszélyeket szemléltetve azt mondta, téli, nedves útviszonyok között 50 km/óra sebességnél egy átlagos állapotú téli gumival 23-25 méter alatt lehet megállni, míg ugyanilyen viszonyok között a nyárival 40 méter fölé nő a fékút.
Az abroncsokat körülbelül ötévente kell cserélni, de az autósok is jól láthatják, mikor kopnak el, hiszen minden gumin van kopásjelző - tette hozzá a szakember. Szólt arról is, hogy sokan még mindig az utolsó pillanatra hagyják a gumicserét, így azonban egy-két hét várakozásra is számíthatnak a műhelyekben.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
Nyári hőség, okos gazdi – a kánikula heteiben vigyázzunk kedvenceinkre is! (FRISSÍTVE!)
2025. jún. 29.
„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” – szól a róka a kis herceghez Antoine de Saint-Exupéry klasszikusában. A nyári forróságban is felelősek vagyunk gazdiként kedvenceik jólétéért – összegyűjtöttünk néhány tippet arról, mire érdemes figyelnünk. (FRISSÍTVE!)
Tombol és kitart a kánikula – hűsöljünk!
2025. jún. 28.
Bár későn kezdődött, jól be is robbant a nyár: napok óta 32 fok feletti értékeket mérhetünk országszerte, és az előrejelzések szerint a következő napok is tartósan extrém meleget ígérnek. Így különösen fontos figyelni a magunk, valamint a környezetünkben élő idős emberek védelmére. A rendkívüli hőség idején Dunaújvárosban több helyen is hűsölhetünk, frissülhetünk.
DSTV: tánccal búcsúztak a jubileumi tanévtől a Dózsa iskola nebulói
2025. jún. 28.
Különleges akcióról tudósít a DSTV összeállítása. Stílusosan zárta ugyanis a jubileumi tanévet a Dózsa György Általános Iskola közössége. Flashmobot szerveztek a Kultik Mozi előtti téren – így a járókelők is megcsodálhatták a gyerekek előadását. Hangkép.
Rovarhotelt építettek a Jószolgálati Otthon lelkes ellátottjai
2025. jún. 27.
A napokban ismét különleges történet formálódik a Szabó Zsolt alpolgármester választókörzetében található Generációk Házában. Horváthné Gazics Éva önkéntes kezdeményezésére rovarhotelt építettek a "jószoli" ellátottjai.
Jótét célú évadzáró a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttessel – segítsd te is Botika gyógyulását!
2025. jún. 26.
A legendás Vasas-család összefog, az MMK-ban rendezendő péntek délutáni esemény teljes bevételét a másfél éves beteg kisgyerek gyógyulásáért ajánlja fel a közösség.
Törpenyuszik betegségei
2025. jún. 26.
Ha úgy döntünk, hogy egy törpenyuszit veszünk magunkhoz társállatnak, akkor elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a tartásuk minden fontos részletével, hiszen egy több évre szóló elköteleződést jelent gondoskodni róla. (X)
Kis elemek, nagy szerep – mit érdemes tudni a rögzítőelemekről?
2025. jún. 25.
Amikor kerítésépítésről van szó, sokszor a "nagy dolgokra" koncentrálunk: a panelekre, a kapukra, a lábazatra. Pedig van egy olyan csoportja a szerkezeti elemeknek, ami legalább ennyire fontos – csak éppen kisebb, szinte láthatatlan. Ezek a rögzítőelemek.