Győzelemmel zárt a DPASE

spigott - 2019. december 1. 17:57

Második félidei pontosabb játékának köszönhetően aratott 2-1-es sikert a Kelen SC elleni hazai bajnokin a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

A téli szünet előtti utolsó bajnoki mérkőzését játszotta ma délután négy órától a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely az NB III Közép Csoportjának utolsó előtti helyén szerénykedő Kelen SC-t látta vendégül a Dunaújvárosi Stadionban.

Mivel a két gárda augusztusi mérkőzését a mieink nyerték 2-0-ra, így Lőrincz Emil csapata ezúttal is esélyesként várta a kezdést, még annak ellenére is, hogy az utóbbi hetekben finoman szólva sem mutatta a legjobb arcát együttesünk. Elképzelhető, hogy a közelmúlt eredményei miatt, de mai mérkőzés első félideje sem hozta azt a bátor játékot, amit a hazai drukkerek reméltek, mert hiába vette át hamar a kezdeményezést a DPASE, igen sok volt a hiba a mieink játékában. Az első fél órában talán a vendégek egyik szabadrúgása jelentette a legnagyobb veszélyt, ám Kiss Gábor kísérlete a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. a félidő hajrájára viszont beszorította ellenfelét együttesünk, mely leginkább busa révén veszélyeztetett, ám hiába próbálkozhatott a hazaiak hetese kétszer is kecsegtető helyzetből, sajnos egyszer sem talált célt, így a szünetre gól nélküli állással vonultak a csapatok.

Kép: DO-archív

A második felvonásra egy jóval motiváltabb dunaújvárosi gárda futott ki a gyepre, s ennek szerencsére igen hamar meg is lett az eredménye, mert alig kétpercnyi játékot követően Busa szerezte meg a vezetést együttesünknek, majd az első negyed óra végén ismét ő volt eredményes, így kényelmes előnyből menedzselhették az utolsó fél órát Lőrincz Emil tanítványai (2-0). Pontosabban csak menedzselhették volna, mert egy igen komoly védelmi hiba után Koós gyorsan szépíteni tudott, s a gól fel is hozta a vendégeket, akik egymás után vezették veszélyes támadásaikat, de Pokorni eszén szerencsére nem tudtak ismét túljárni (2-1). A túloldalon Bíró előtt adódott egy nagy, valamint egy kisebb lehetőség, ám itt is a kapus nyerte a párbajokat, így egészen a lefújásig teljesen nyílt maradt a meccs. Próbálkozott, jött előre a vendégcsapat az utolsó percekben, de már nem talált fogást a mieinken, így ha némi izgalmak után, de sikerült itthon tartani a három pontot, így a Dunaújváros PASE labdarúgói a hatodik helyről várják a bajnokság tavaszi folytatását.

DPASE – Kelen SC 2-1 (0-0)

DPASE: Pokorni – Kis, Busa, Bíró, Horváth, Csendes, Beszterczei, Puskás, Hompót, Kovács, Barna. Vezetőedző: Lőrincz Emil.

Kelen SC: Haála – Egyed, Módly, Zsiborás, Rőthy, Kasza, Balogh, Könczey, Koós, Nagy, Kiss. Vezetőedző: Harmati Tamás.

A rovat további hírei: Sport

Hajrásiker az elődöntő első meccsén

Hajrásiker az elődöntő első meccsén

2024. már. 25.

Az utolsó hat percben négy gólt szerezve került előnybe a DAB-ASP jégkorong csapata az Andersen Liga elődöntőjében a Lehel ellen.

Csak a gól hiányzott, de az nagyon

Csak a gól hiányzott, de az nagyon

2024. már. 25.

Hiába a helyzetek, a két kapufa, hadilábon állt a gólszerzéssel a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Ferencváros II. elleni hazai bajnokin.

Mayer Gréta triplázott az országos bajnokságon!

Mayer Gréta triplázott az országos bajnokságon!

2024. már. 24.

A dunaújvárosi Mayer Gréta három szeren, ugráson, talajon és gerendán is diadalmaskodni tudott - utóbbi szeren az olimpiai kvótás Czifra Bettina Lilivel holtversenyben- a női tornászok Waberer’s felnőtt országos bajnokságának szerenkénti döntőiben, ahol az FTC-s Székely Zója felemáskorláton nyert.

A küzdelem most kevés volt a pontszerzéshez

A küzdelem most kevés volt a pontszerzéshez

2024. már. 24.

Nemcsak az ellenféllel, külső tényezőkkel is meg kellett harcolnia a DKSE röplabdázóinak a TFSE elleni hazai bajnokin.

A Fradit fogadják a focisták

A Fradit fogadják a focisták

2024. már. 24.

A Ferencváros második számú csapata elleni összecsapással folytatják az NB III-as pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgói vasárnap délután kettő órától.

Czifra Lili országos bajnok összetettben

Czifra Lili országos bajnok összetettben

2024. már. 23.

A DKSE "A" Czifra Bettina Lili, Mayer Gréta, Makai Lilla, Csíki Zsófia összeállítású együttese nyerte a Waberer’s női szuper csapatbajnokság első fordulóját, az olimpiai kvótás Czifra Bettina Lili pedig az országos bajnokság egyéni összetettjében diadalmaskodott.

Hazai vereség a rangadón

Hazai vereség a rangadón

2024. már. 23.

Megérdemelten vitte el a három pontot Rácalmásról a Mad Dogs együttese a Dunaújváros Futsal elleni alsóházi rangadón.