Közlekedés: csőtörés miatt útlezárás a Bocskain
Menetrend-változással járó útlezárás kezdődik a Bocskai úton kedden: egy csőtörés miatt két ütemben szünetel a közlekedési lehetőség a Bercsényi Miklós út és a Rákóczi Ferenc tér között – a munkálatok várhatóan jövő csütörtökig tartanak!
Útlezárásra számíthatnak a közlekedők a Bocskai István út 18. szám előtti csőtörés miatt a következő napokban, derül ki az önkormányzat sajtóosztályának honlapunkhoz eljuttatott összegzéséből. A friss tájékoztatás szerint az útlezárás december 10-én, kedden kezdődik és várhatóan december 19-én, azaz jövő csütörtökön ér véget. A Bocskai István utat a Bercsényi Miklós út és a Rákóczi Ferenc tér között zárják el a közlekedők elől, méghozzá a tervek szerint két ütemben.
Az első felvonás csak a tömegközlekedést érinti: december 10-én, kedden a helyi Volán-járatok már a hajnali üzemkezdéstől nem érintik a Bercsényi Miklós utca és a Bocskai István utca útszakaszokat, és az ott található buszmegállókat. A kerülőútvonalat a Dózsa György út - Szórád Márton út felé alakítják ki; a korábban megszokottak helyett itt jelölik ki az ideiglenes le- és felszálló helyeket. A menetrend-változásról az érintett buszmegállókban is tájékoztatást helyeztek el.
A második ütemben – várhatóan december 12-én, csütörtökön délelőtt – már a személygépjármű forgalom elől is lezárják a Bocskai István út érintett, a Bercsényi utca és Rákóczi tér közötti szakaszát!
(Illusztráció: GoogleMaps/DO)
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: vadvirágok a városban – mindenki örömére
2025. júl. 28.
A témával már több soron foglalkoztunk hasábjainkon, ezúttal a Kertvárosban lévő vadvirágos kertet kereste fel a DSTV csapata. A szemet gyönyörködtető ligetecske látványa az arra sétálókat is felüdíti, ráadásul beporzó rovarok egész csapata keresi fel a színes és illatos bázist. Hangkép.
Természetes módon az egészséges mikrobiomért
2025. júl. 27.
Eszedbe jutott már, milyen hatással vannak a mindennapi szokásaink a bélflóránkra? Az emberi test egy lenyűgöző ökoszisztéma, ahol mikroorganizmusok trilliói élnek együtt, és számos életfontosságú folyamatban vesznek részt. (X)
"Hagyd otthon az unokád!" – Dunaújváros programot kínál az idősebb korosztálynak is
2025. júl. 27.
Különleges eseményre invitálják a szépkorúakat Dunaújvárosban augusztus 2-án: a Hagyd otthon az unokád! című egész napos rendezvény kifejezetten az idősebb generáció számára kínál kikapcsolódást és szórakozást – ezúttal a nagyszülők kerülnek a középpontba.
Strandok éjszakája az élményfürdőben
2025. júl. 25.
Idén is csatlakozott az Aquantis Élményfürdő a Strandok Éjszakája országos programhoz! Mindenkit szeretettel várnak szombaton egészen éjfélig az élményfürdőben! Flyer.
Tartós bérlet: megoldás a jövő közlekedésére?
2025. júl. 25.
Ahogy az autózás jövője egyre inkább az elektromos meghajtás felé fordul, a közlekedéshez való viszony is alapjaiban változik. Már nemcsak az számít, ki mit vezet, hanem az is, hogyan jut hozzá az adott járműhöz. (X)
DSTV: tanácsok a kánikula elviseléséhez
2025. júl. 25.
Egymást érik a hőségriasztások, immár sok folyadék, fejfedő, naptej- ezek a legalapvetőbb kellékek egy forró nyári naphoz, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekek számára még fontosabb az odafigyelés, és hogy miként tudunk nekik segíteni a kánikula elviselésében, erről kérdezték a gyermekorvost. Hangkép.
Az építészet jövője: gipszbeton lépcsők és dermesztett beton technológia
2025. júl. 24.
Az építőiparban új trendek bontakoznak ki, amelyek alapvetően változtatják meg, ahogyan az otthonokat építjük. A dermesztett beton technológia és a gipszbeton lépcsők alkalmazása forradalmasítja a kivitelezési folyamatokat. (X)