A magyar kultúra napja: koncerttel és díjátadóval ünnepeltek
A magyar kultúra napját a hagyományokhoz templomi koncerttel, valamint a Dunaújváros közgyűlése által alapított "Pro Cultura Intercisae" Díj átadásával ünnepelték városunkban. Az elismerést Tóth Jánosné Végh Mária, a Munkásművelődési Központ volt igazgatója vehette át az evangélikus templomban rendezett tegnapi ünnepségen.
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az emléknapon országszerte kulturális és művészeti rendezvényeket tartanak.
Az evangélikus templomban tartott ünnepi eseményen Magyarország egyik legnépszerűbb vokális együttese, a Szent Efrém Férfikar lépett fel szerdán este: Visegrádi hangok című műsorukban a cseh, lengyel, magyar és szlovák férfikari irodalom összeállításait hallhatta a közönség, majd Pintér Tamás polgármester adt át az elismerést a díjazottnak.
Ezen a napon a hagyományokhoz híven, Dunaújváros közgyűlése "Pro Cultura Intercisae" Díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehetett. A jelöltek közül a közgyűlés választotta ki azt a személyt, aki a város kultúrájáért hazai, illetve nemzetközi elismertségéért, maradandót alkotott: idén a szféra legrangosabb városi elismerését Tóth Jánosné, a Munkásművelődési Központ volt igazgatója érdemelte ki. A díjat Pintér Tamás polgármester adta át, a díjazott közművelődési szakembert köszöntötte Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is.
A díjhoz rendelt méltatás felelevenítette, hogy Tóth Jánosné Végh Mária a Dunai Vasmű Vörösmarty Könyvtárának munkatársaként kezdte pályafutását 1964-ben.
A városi és üzemi feladatokat is ellátó könyvtár jó iskola volt: segítő kollégák gondos irányításával a könyvtári szakma különböző területeit megismerhette és eredményesen gyakorolhatta.
1974. változást hozott a város könyvtári életében: összevonták a szakszervezeti Vörösmarty, és a tanácsi József Attila könyvtárakat, szervezetileg pedig a művelődési ház mellé rendelték. Az új könyvtár óriási vonzerővel bírt: igazi, pezsgő könyvtári élet folyt, hatalmas látogatói és olvasói létszámmal.
Tóth Jánosné az olvasószolgálati csoport vezetője lett. Szívéhez egész könyvtárosi pályája során ez a munkaterület állt a legközelebb.
Az olvasókkal való közvetlen kapcsolat során tudta legjobban kamatoztatni irodalomismeretét, olvasottságát, itt kellett a választ megtalálni a felmerülő, legkülönbözőbb olvasói kérdésekre.
Az olvasószolgálat 14 munkatársának munkáját szervezte, irányította.
Kollégái elmondása alapján mi sem bizonyította jobban vezetői rátermettségét, mint a reggeli közös kávézások, amikor is felmérte a kollégák aktuális hangulatát és ez alapján döntötte el, hogy aznap kire milyen feladatot bízhat.
Ha dorgálnia kellett, még azt is szeretettel tette, halkan szólva a renitensekhez.
A mindennapi munka mellett folyamatosan képezte magát: könyvtár szakos főiskolai oklevelet szerzett, és számtalan szakmai tanfolyamon vett részt.
Az ott szerzett ismereteket igyekezett a helyi lehetőségek szerint hasznosítani: így többek között az ő kezdeményezésére indult el a hátrányos helyzetű olvasók könyvtári ellátása. Felkutatták a mozgásukban korlátozott, idős, beteg vagy házhoz kötötteket, és igény szerint havi rendszerességgel házhoz szállították az olvasnivalót.
A csökkent látóknak, illetve vakoknak hangos könyveket gyűjtöttek, folyóiratokat járattak.
Rendszeresen készítettek könyvajánlásokat, bibliográfiákat. Sok-sok könyvtári rendezvény, szóló irodalmi előadás, író-olvasó találkozó valósult meg a szervezésében: a kortárs magyar irodalom színe-java megfordult a könyvtárban. 1982-ben a könyvtár vezetője lett. A tőle megszokott, magas szinten végezte munkáját. Jó emberismerő, jó kapcsolatteremtő személyiség.
1986-ban kinevezték a művelődési központ és a könyvtár igazgatójának – a két egység ekkor még egy intézményként működött. Tóth Jánosné fő vezetési elve volt: együtt a változó világgal. Ezért mindig törekedett a színes kulturális programkínálatra. Irányítása alatt számtalan művészeti csoport, népművészeti közösség, tárgyalkotó kör, klub, és szakkör működött. Ekkorra tehető többek között az MMK szabadtéri színpadának, valamint a sport-és játékudvarnak az átadása, a Jazz Klub, a Bódy Gábor filmklub elindítása, a Vasas Táncegyüttes is ekkoriban kezdte el a tánc-színházi produkciók bemutatását.
Tóth Jánosné – vagy ahogyan városszerte ismerik: Tóthné Marika – 1994-es nyugdíjba vonulásáig, mindig lelkiismeretesen, kimagasló szakmai hozzáértéssel végezte közművelődési munkáját.
Szeretettel gratulálunk a díjazottnak!
(Szöveg: Nemes Orsolya; fotó: Miklán Klaudia)
A rovat további hírei: Kultúra
Zúzós menet a végjátékban is (galériával)
2025. júl. 06.
King Diamond bulijának elmaradása miatt sokan keseregtek, de ezzel együtt is nagy zúzásokkal ért véget a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. A zárónap is hatalmas menetelést hozott – sorozatunk utolsó képtára is erről tanúskodik.
Rockmaraton: parádés péntek (galériával)
2025. júl. 05.
Remek bulik egész sorával csalogatta a rock/metál műfajok híveit a Szalki-szigetre a Rockmaraton Fesztivál pénteki kínálata. A mai menü is nagyon bőségesnek ígérkezik, a hangulat változatlanul egyszerre fergeteges és barátságos – a finálé során sem lesz másként!
Irodalmi találkozás a Líra Könyvesboltban
2025. júl. 04.
Folytatja az írók és olvasók közvetlen találkozását segítő sorozatát a Vasmű úti egység: Andrea O'Lacy lesz a következő vendég, a Lady Anna Bell – Két világ között című kötetről szombaton szerveznek beszélgetést.
Dübörgés és gitárpárbaj a Szalki-szigeten (galériával)
2025. júl. 04.
A műfaji sokféleség és a derűs pillanatok jegyében folytatódott a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten: a csütörtöki kínálat is bővelkedett izgalmas eseményekben, ma sem lesz másképp – három színpadon, "váltott lovakkal" dübörög a fesztivál ménese a rock/metál útján. Második nap, sok-sok kép!
Fantasztikus nyitány, egyből csúcshódítás (galériával)
2025. júl. 03.
Kegyetlenül erős felhozatallal startolt a Rockmaraton Fesztivál: az első nap kínálatában máris komoly csúcsokat járhattak be a látogatók, tegnap este már több ezren tomboltak a The Hu és a Powerwolf koncertjén a Szalki-szigeten. A hangulat változatlanul frenetikus – és mennyi jó arc, atyavilág!
"Velem volt tele a sajtó" – fotókiállítás a könyvtárban
2025. júl. 02.
Szabóné Zsedrovits Enikő bemutatójával folytatódik a József Attila Könyvtár kiállításainak sora – a fotótárlat megnyitójára csütörtökön délután várják a vendégeket.
Elstartolt a Rockmaraton: nyitott kapu, mosolygós döngetés (galériával)
2025. júl. 02.
Hatalmas és nagyon vidám tömeg, villámbeengedés, gyorsan születő sátortábor és a buli olthatatlan vágya – újra elkezdődött a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. Négy napig tart a rőzserázás, yeaaaah!