A város továbbra is az akadémia mögött áll
Biztosított a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia NB I-es szereplésnek háttere, derült ki Barta Endre alpolgármester és Mátyás Gábor ügyvezető ma délutáni sajtótájékoztatóján.
Sajtótájékoztatón számolt be a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia jelenlegi helyzetéről, jövőképéről kedden délután fél háromtól Mátyás Gábor, a DKKA közelmúltban kinevezett ügyvezetője, valamint Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester. Az összejövetel apropóját az adta, hogy hétfőn este a Dunaújvárosi Hírlap online felületén megjelent egy, a felnőtt csapatot érintő hír, mely a tulajdonos megkérdezése nélkül állított - a mai tájékoztatón elhangzottak szerint "velejéig hamis, politikai indíttatású összeállításban" - információkat az akadémia felnőtt csapatáról.
A sajtótájékoztató első részében Barta Endre alpolgármester osztotta meg gondolatait és a városvezetés hivatalos álláspontját a napilapban megjelent cikkel, valamint a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia helyzetével kapcsolatban.
"Nem kis felháborodással olvastam a mai hírlapot, s aki ismer, az tudja, hogy higgadtan szoktam nyilatkozni, de ezúttal most nehéz lesz. Egy dologban biztos vagyok, hogy aki névtelenül ezt a cikket megírta, az nem lokálpatrióta, s nem szereti a dunaújvárosi sportot, hanem ellene dolgozik" – fogalmazott Barta Endre, aki elmondta, hogy a választások után azt tekintették elsődleges feladatuknak, hogy azokon a területeken tegyenek rendet, ahol a leginkább szükség van rá, így kérték fel Mátyás Gábort arra, hogy Nyakacska Zsolt lemondása után álljon a DKKA élére. Ekkor kiálltak a közvélemény elé, s biztosítottak arról mindenkit, hogy továbbra is első osztályú csapatban gondolkoznak, s a pénz is megvan arra, hogy a csarnok felújítása megkezdődhessen. Bár az önkormányzat nehéz helyzetben van, továbbra is biztosított az első osztály, s az is, hogy az utánpótlás megfelelően működjön. Barta Endre elárulta, hogy csak a múlt héten 41 millió forintot utalt az akadémiának az önkormányzat úgy, hogy az előző városvezetés alatt 335 millió forint tagi kölcsön halmozódott fel a DKKA-nál.
Mátyás Gábor, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia ügyvezetője elmondta, hogy korábban nem voltak meg azok a feltételek a DKKA-nál, hogy az egyesület ilyen szinten működőképes maradjon, s jelenleg azon dolgoznak, hogy a sportszervezetet fenntartsák, működtessék, s teljesítsék az akadémia törekvéseit, vagyis az ide érkező fiatalokból kézilabdázókat neveljenek. Az ügyvezető az NB I-es csapatról elmondta, hogy az együttes a jelenlegi feltételeknek megfelelő helyen áll a bajnokságban, s ezt szeretnék is megtartani úgy, hogy az utánpótlásból felkerülő játékosok beépüljenek és erősítsék a csapatot. Mátyás Gábortól megtudtuk, hogy jelen pillanatban is sok támogatója van az együttesnek, s folynak most is tárgyalások arról, hogy további támogatókat szerezzenek azért, hogy a célokhoz fontos működési feltételeket biztosítani tudják, de bárki előtt ott a lehetőség, hogy a kézilabdát, a dunaújvárosi sportot támogassa.
A sajtótájékoztató zárásaként összefoglalva elhangzott, hogy a DKKA működése biztosított, s önkormányzati tulajdonú csapatként az önkormányzat ott áll az akadémia mögött, ezt bizonyítja a múlt héten adott 41 millió forintos támogatás, s az is, hogy az önkormányzat helytáll azért a 335 millió forintért is, ami lejárt kölcsönként most is ott van a DKKA-nál.
(Fotó: DO-archív)
A rovat további hírei: Sport
DSTV: Livi lépteiért mozognak
2025. ápr. 11.
Hétvégén ismét a sport erejével támogatnak egy nagyon jó célt Dunaújvárosban. A Livi Lépteiért Alapítvány támogatja majd az 5. Kihívás nap és családi fesztivál nagyszabású programsora. Hangkép.
Élesedő csata az országos döntőért
2025. ápr. 11.
A Szeged ellen győzni tudott, a Kaposvártól viszont szoros vereséget szenvedett a DSE Röplabda Akadémia U17-es fiú csapata a korosztályos bajnokság középszakaszában.
A NOB jóváhagyta a programot, 22 számmal több, mint Párizsban
2025. ápr. 10.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága szerdán este jóváhagyta a 2028-as Los Angeles-i nyári játékok (LA28) versenyprogramját és sportolói kvótaszámait. A műsor 31 sportágból áll, számos újítással - írta honlapján a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).
Alakul a DKKA kerete
2025. ápr. 10.
A 21 éves brazil Kelly De Abreu Rosa Spanyolországból, míg a 24 esztendős Andróczki Flóra az MTK csapatától érkezik Dunaújvárosba.
Közös mozgás a jótékonyság jegyében
2025. ápr. 09.
Számtalan meglepetéssel, neves előadókkal rendezik meg a Kihívás Napját a Móricz iskolában április 12-én, s a várhatóan remek hangulatú viadalon a Livi Lépteiért Alapítványt támogathatják a résztvevők.
Fontos bravúr idegenben
2025. ápr. 09.
Remekül játszva, a véghajrát is jól bírva aratott kétgólos győzelmet a második helyezett Csepel otthonában a DKKA U21-es női kézilabda csapata az NB II-es felnőtt bajnokságban.
Remek hajrá a fináléban
2025. ápr. 09.
A döntőben hétpontos hátrányból fordítva szerzett első helyezést az U15-ös kötöttfogású birkózók második válogató versenyén a DKSE tehetsége, Parádi László.