Hankook: új elnök az európai központ élén
Új irányhoz új vezető: Lee Sang Hoon lett a a Hankook Tire Europe új operatív igazgatója és elnöke, áll a cégcsoporttól honlapunkhoz eljuttatott közleményben. Pályakép és stratégiai célok a hajtás után!
A Hankook Tire Europe új irányvonalat tűzött ki maga elé az új évtizedre – és a koreai óriás Lee Sang Hoont nevezte ki az európai központ operatív igazgatójának és elnökének. Nem titok, a prémium abroncsgyártó számára Európa az egyik legfontosabb piac, az új vezető pedig egy másik fronton már bizonyított: Lee Sang Hoon korábban a rohamosan növekedő kínai piacon vezette a vállalatot.
Az 53 éves csúcsmenedzser feladata egyértelmű: az ő vezetésével zajlanak az operatív feladatok az európai és a FÁK-régióban. Lee Sang Hoon komoly nemzetközi vezetői tapasztalattal rendelkezik, korábban a Hankook Tire China operatív igazgatójaként dolgozott, azt megelőzően pedig a Hankook értékesítési alelnöke volt. Tanulmányait a szöuli Csungang Egyetem közigazgatási karán végezte, 9993-ban lépett a Hankook kötelékébe, első komoly vezető pozíciója szintén a távol-keleti régióhoz köti: 2011-től Sanghajban a kínai központ stratégia osztályát vezette, komoly szerepe volt abban, hogy a Hankook növelni tudta a piaci részesedését Kínában.
Nagy örömmel készül új feladataira a Hankook európai központjában, kommentálta megbízatását az új regionális vezető:
– Az autóipar nagy hagyománnyal rendelkezik Európában, ez az egyik legfontosabb piacunk, így a legfőbb feladatom a vállalatunk innovatív erejének további erősítése és a digitalizáció felgyorsítása lesz.
A Hankook az elmúlt évtizedekben szilárdan megalapozta jelenlétét a kontinensen: a szeretett városunk határában működő abroncsgyár mellett a hannoveri kutatás-fejlesztési központ, valamint a spanyolországi Idiadában és a finnországi Ivalóban saját tesztközpont irányítása, az operatív tevékenységek összehangolása lesz Lee Sang Hoon feladata és felelőssége.
(Fotó: Hankook Tire)
A rovat további hírei: Közélet
Önkormányzatunk és a KIÉT fontos törvénymódosítási javaslatot fogalmazott meg
2025. júl. 10.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat, valamint a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) hivatalosan is kezdeményezi, hogy a Megyei Jogú Városok Szövetsége indítson párbeszédet és törvénymódosítási javaslatot az oktatási, kulturális, szociális ágazatok bérfelzárkóztatása érdekében.
Móricz: laptop-adomány gépeivel gazdagodtak
2025. júl. 08.
A tanév utolsó heteit is rendkívüli események színesítették a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. Az egyik ezek közül az, hogy nagyszabású laptop-adományozási program egyik kedvezményezettje lett az intézmény.
Három feladat egycsapásra: javítás, takarítás, festés
2025. júl. 07.
Az elmúlt időszakban a város több pontján is felújításokat végzett a DVG Zrt., melyek a vízhálózati rendszert érintették. Munkálatok folytak a Martinovics utcában és most legutóbb az Apáczai úton is. Ez utóbbi rekonstrukcióval egyidőben elkészült a nagyparkoló takarítása és útburkolat festése is.
Köszönet a véradóknak – csak így tovább!
2025. júl. 06.
Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!
Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat
2025. júl. 05.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026. tanévre vonatkozóan. Itt az összes tudnivaló!
Újabb tömeges elbocsátás a vasműből
2025. júl. 04.
Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.
A városüzemeltetés nem mehet szabadságra
2025. júl. 04.
Bár a nyár sokak számára a pihenés időszaka, Dunaújvárosban az élet nem állhat meg – különösen nem a városüzemeltetés területén. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városi szolgáltatások ilyenkor is folyamatos munkát igényelnek.