Ingatlanpiac: lassú, de biztos emelkedés
Feltett szándékunk, hogy a híradások mellett egy-egy tematikus szakértői elemzéssel is szolgáljunk olvasóinknak: ezúttal az ingatlanpiac kerül terítékre. Remény szerint visszatérő vendégként üdvözölhetjük tartalomszolgáltató csapatunkban az Ingatlannet stábját – lássuk a tavaly trendeket!
Idei sorozatnyitó írásunkban arra fókuszálunk, hogyan változott 2019-ben Dunaújváros és környékének ingatlanpiaca – ám ezt nem tehetjük meg legalább címszavas országos és regionális kitekintés nélkül.
Beszédes számok
A legfőbb jellemző, hogy hazánk ingatlanpiacán a már évek óta tartó áremelkedés lassulni, néhol csökkenni látszik; éves szinten azonban a legtöbb területen még mindig drágulást tapasztalhattunk a tavalyi évben. A kört picit szűkítve, a megyei jellemzők legfontosabb mutatója, hogy egyre differenciáltabbá váltak az éves változások. A mellékelt táblázat jelentős különbségeket mutat: Fejér megye általunk vizsgált települései közül a vizsgált időszakban egyedül Sárbogárdon lettek alacsonyabbak a lakóingatlanok – a novemberi 140 ezer Ft/m² átlagár némi visszaesést mutat a januári 150 ezer Ft/m²-hez képest. (Rácalmáson szintén 10 ezer forintos volt az éves változás, de itt 180 ezer Ft/m²-ről 190 ezer Ft/m²-re drágultak meg az ingatlanok.)
Dunaújvárosban az eladásra kínált házak és lakások árai is emelkedtek – összességében 12 százalékkal, 270 ezer Ft/m²-re drágultak a vizsgálta 11 hónapban. Érdekes hasonlóság, hogy a drágulás aránya lényegében megegyezik az országos szinttel, ugyanakkor elmarad a megyei, összességében produkált 20 százalékos növekedéstől. Székesfehérvár éppen megütötte a megyei változás mértékét – ennek köszönhetően tavaly novemberben már átlépte a korábban elképzelhetetlenül magasnak tartott, 400 ezer forint feletti átlag négyzetméteráras álomhatárt.
Érdekes ugyanakkor, hogy sem a nominálérték, sem a növekedés mértéke tekintetében nem a megyeszékhely a csúcstartó: Gárdony és Mór lakóingatlanai 60, illetve 90 százalékos áremelkedéssel szintet léptek a jelzett időszakban. A tavaly novemberi átlagárak Gárdony esetében 420 ezer Ft/m²-ig kúsztak (ezzel megyei szinten listavezető lett a Velencei-tó partján lévő város), míg Mór esetében a 300 ezer Ft/m² ár a legnagyobb arányú növekedés mutatója – megyei viszonylatban.
De vissza Dunaújvároshoz: az országos szinttel megegyező arányú változás egyrészt azt jelzi, hogy a város még mindig jelentős potenciállal bír befektetői szempontból – hiszen a remek infrastrukturális adottságok, a kedvező földrajzi elhelyezkedés, valamint a főváros viszonylagos közelsége ellenére egyelőre elmaradt az igazi felívelés –, másfelől éppen a jövő szolgálhat kedvező fejleményekkel.
Mi várható idén?
A mértékadó ingatlanpiaci elemzők két tényezőt valószínűsítenek a 2020-as évben: egyfelől az árak emelkedési üteme terén már lassulás várható, ugyanakkor a drágulás valószínűleg tovább folytatódik. Ez utóbbinak az egyik kiváltó oka, hogy továbbra is dinamikusan nő a kereslet a lakások iránt. Úgy tűnik, hiába szűnik meg a kedvezményes lakás áfa, a beruházóknak ez sem szegi kedvét.
Dunaújvárosra és térségére vonatkoztatva még egy kedvező jelenséggel számolhatunk: országos viszonylatban egyértelmű trend, hogy a forgalom egyre inkább a kisebb, olcsóbb területek felé koncentrálódik, e téren a városi trend egyértelműen a már említett emelkedés irányába mutat.
(Forrás és táblázat: Ingatlannet; fotó: DO-archív)
A rovat további hírei: Közélet
60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét
2025. szep. 27.
Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.
225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton
2025. szep. 26.
Örömteli hírt jelentett be a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. A DIMOP Plusz-2.1.1 konstrukció keretében pályázott és nyert Dunaújváros.
DSTV: folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 26.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.
MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén
2025. szep. 25.
Ünnepi eseményekre várta a vendégeket a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulancia szerdán. Egyrészt hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd az ünnepség keretében avatták fel a nyár folyamán nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra.
Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja
2025. szep. 25.
Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.
Napelemes rendszerek a város szolgálatában
2025. szep. 24.
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben Szabó Imre főépítész közreműködésével felidézzük azokat a városi fejlesztéseket, amik hozzájárulnak a fenntarthatóbb és zöldebb jövőhöz. Nem távolodva el az energetikai fejlesztésekről ezúttal is komoly projektet mutatunk be – ezúttal a napelemes rendszerekről lesz szó.
DSTV: még zöldebb arborétum
2025. szep. 24.
Fontos fejlesztésekről és lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat a város zöld ékszerdobozában. Hangkép.









