Lánglovagok: gumis műhely és több lakás égett ki az Álmos utcában
Több lakás is károsodott abban a tűzesetben, amely során kiégett egy autógumi-szerelő műhely az Álmos utcában ma reggel. A tűzeset nagyságára jellemző, hogy a dunaújvárosi lánglovagok mellett további négy városból érkeztek tűzoltók a helyszínre. Címszavas összegzés és döbbenetes képek a hajtás után.
Komoly tűzesetről tudósított a megyei katasztrófavédelem sajtószolgálata: a beszámoló szerint egy autógumi-szerelő műhely gyulladt ki az Álmos utcában ma kora reggel. A tűz következtében több lakás is károsodott. A tűzoltókhoz hajnalban érkezett a segélykérő hívás arról, hogy ég egy gumis műhely. A riasztást követően a dunaújvárosi egységek mellett, székesfehérvári, pusztaszabolcsi, sárbogárdi és solti tűzoltók indultak el segítséget nyújtani.
A tűzoltás kezdetén az épület mellé épített gumiraktár már teljes terjedelmében égett, a tűz átterjedt a műhely több helyiségére – és az első emeleten lévő három lakásból kettőre. A lakásokban összesen hatan voltak a tűz keletkezésekor, szerencse a szerencsétlenségben, hogy valamennyien saját erejükből menekültek ki az épületből. A tájékoztató szerint négy fő elhelyezéséről a város önkormányzata gondoskodott, két szerencsétlenül járt lakó rokonokhoz költözött ideiglenesen.
A tűz léptékére jellemző, hogy eloltásához öt vízsugárra volt szükség – a többiről meséljenek a katasztrófavédelem képei!
(Fotó: FM Katasztrófavédelmi Igazgatóság – Farkas-Bozsik Gábor tűzoltó alezredes képei)
A rovat további hírei: Sziréna
Eltűnt, keresik Takács Andrást (FRISSÍTVE)
2024. máj. 07.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 60 éves férfi eltűnése ügyében. Látta? Tud róla? Jelentkezzen máris! De már egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE)
DSTV: a szabályos kerékpározásról
2024. máj. 03.
Hamarosan itt a Bringatúra (nemsoká jövünk a tételes programmal), így igencsak aktuális a DSTV összeállítása. A KRESZ szabályai a kétkerekűsökre is érvényesek, már csak azért is, mert a közlekedők védtelenebb csoportját alkotják a kerékpárosok. Hangkép.
Vádemelés az ámokfutó ellen
2024. ápr. 29.
Hol másutt, Dunaújvárosban eresztette el a gyeplőt, 10 kilométeren át menekült az őt üldöző rendőrök elől. És közben lényegében az összes közlekedési szabályt megszegte. Börtön várhat rá, értesült a DO.
Eltűnés miatt keresik Lakatos Piroskát
2024. ápr. 26.
A tizenhét esztendős fiatal lány még április tizedikén tűnt el, a dunaújvárosi rendőrök most a lakosság segítségét kérik megtalálásához. Egy megosztás is segíthet!
Elfogták a pincefeltörőt
2024. ápr. 24.
A dunaújvárosi rendőrök hallgatták ki gyanúsítottként a 41 éves férfit. Egy Római körúti helyiséget tört fel, több százezer forintos kárt okozott, értesült a DO. Sokra nem vitte a zsákmánnyal.
Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő a városban
2024. ápr. 22.
Társasházi lakásban támadt a "néma gyilkos", ráadásul egy gyermek életét fenyegette – szerencsére az érzékelő időben jelzett, nem történt személyi sérülés.
Táblákkal hívják fel a figyelmet a kutyákra leselkedő veszélyre!
2024. ápr. 21.
Nagy felháborodást keltett városunkban a közelmúltban az a hír, hogy a felső Duna-parton mérgező kutyaeledeleket találtak, olyanokat, amelyekbe szúrós eszközöket rejtettek el.