Látogatás Lesznóban: a visegrádi országoknak más jelent a szabadság...
Különleges rendezvényen vett részt Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és az általa vezetett delegáció a lengyelországi Leszno városában a napokban. Összeállításunk nemcsak a napokban tett látogatást eleveníti föl, de bemutatja Dunaújváros legfiatalabb, de legaktívabb testvérvárosi kapcsolatát is.
Leszno majd' 900 kilométerre fekszik városunktól, és jeles jubileumhoz ért a közelmúltban: most ünnepelte függetlenedésének 100 éves évfordulóját. A német elnyomás alól 1920 január 17-én szabadult fel a terület, mikor a Versailles-i béke keretében a független Lengyelországhoz csatolták – ennek az eseménynek a tiszteletére rendeztek ünnepséget és programsorozatot.
Ahogyan azt Barta Endre elmondta, Dunaújváros önkormányzata számára rendkívül fontos, hogy a jövőben a testvérvárosi kapcsolatok ne csak papíron létezzenek, de valós együttműködések, közös projektek is megvalósuljanak:
– Múlt heti látogatásunk során nem csak minket, de két cseh testvérváros küldöttségét is vendégül látták lengyel barátaink. A beszélgetések során kiderült, velük már számos projektben vesznek részt, melyhez hasonlókat a közeljövőben mi is szeretnénk kialakítani. Épp ezért két kollégámmal – Eva Modrzejewskával, a dunaújvárosi lengyel nemzetiségi önkormányzat elnökével és Tiger Szabolcs nemzetközi kapcsolatok szakértővel – közösen aktív tárgyalásokat folytattunk több lengyel kollégával.
Nem is kell sokáig várni az első közös programra; mint azt a humán ügyekért felelős alpolgármester elmondta, már tavasszal lesz olyan együttműködés, ami a testvérvárosi kapcsolat hozadékaként valósul meg:
– Egyeztettünk a lesznói városi galéria vezetőjével egy március végén, a lengyel-magyar barátság napján nyíló kiállításról, ahol dunaújvárosi művészek alkotásai jelennek majd meg. Találkoztunk a lengyel könyvtár vezetőjével is, aki számos jó ötletet és megvalósítható javaslatot tett felénk. Beszéltünk a sport fontosságáról, mely alapján várható, hogy barátságos nemzetközi mérkőzések szervezésébe is belevágunk. Végül, de közel sem utolsósorban tárgyaltunk a gazdasági együttműködések lehetőségéről is; a tapasztalatok megosztása mindkét fél javára válhat.
Az egész napos program reggel vezetett városnézéssel kezdődött Lesznóban: a kis kereskedőváros a porosz megszállás idején virágzott fel igazán, leghíresebb lakója pedig Johannes Amos Comenius volt. A városnézés után a magyar delegáció részt vett a város ünnepi közgyűlésén, ahol prominens felszólalók emlékeztek meg a függetlenség és a lengyel nemzeti összetartás fontosságáról. Ebéd után a könyvtárat látogatták meg, ahol Aleksander Mikołajczak, a lesznói egyetem rektorhelyettese tartott előadást a kulturális együttműködések fontosságáról. Kora délután katonai felvonulás és megemlékezés következett, melyet Jarosław Mika, a lengyel hadsereg főparancsnoka vezényelt le. A megemlékezés során Barta Endre alpolgármester, a cseh testvérvárosok polgármestereivel közösen helyezte el az emlékezés koszorúját a hősök emlékművénél. A fennkölt pillanatokat könnyedebb program követte – koncert, melyen az 1910-20-as évek lengyel slágereit énekelték neves művészek. Érdekesség, hogy egy eredetileg magyar dal lengyel feldolgozása is elhangzott. Az estét gálavacsora zárta, melynek a külföldi delegációkon túl a határon túli lengyel kisebbségekért felelős miniszter, Jan Dziedziczak volt a díszvendége, elevenítette fel Barta Endre:
– Jan Dziedziczakkal már a beszélgetés elején közös nevezőre jutottunk: megegyeztünk, hogy Közép-Európa népei számára, akik többször szenvedtek más hatalmak elnyomása alatt, mást jelent a szabadság. Nekünk meg kellett küzdenünk ezért a múltban, küzdünk a jelenben és küzdeni fogunk a jövőben is. Szerencsénk van, mert nem vagyunk magunkra hagyva: a történelem bizonyította, a lengyel-magyar barátság a harcokban edződött meg igazán. Ez a kapcsolat a mai napig fontos nekik is és nekünk is. A testvérvárosi együttműködés, a tervezett közös projektek sora ennek a barátságnak a további ápolását jelenti. Alpolgármesterként most először jártam külföldön és nagyon sok megerősítést kaptam, hogy jó úton járunk itt Dunaújvárosban.
(Forrás: Dunaújváros Hetilap; szöveg: Nemes Orsolya)
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: papírszínház a gyerekkönyvtárban
2025. aug. 04.
Színes kínálattal, többek között papírszínházi bemutatóval csalogatott a József Attila Könyvár, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekkönyvtárban hangos kacajok és kíváncsi szemek követték a diavetítéssel egybekötött produkciót. Hangkép.
Hirosima élő öröksége – ősbemutató az élet diadalának néma, makacs, büszke tanúiról
2025. aug. 02.
Különleges koncert, különleges szerzemény: a városunkból elszármazott kortárs zeneszerző, Nagy Ákos Hibaku Jumoku – The Trees of Hiroshima (Hirosima fái) című darabját a tokiói Liszt Intézetben mutatják be augusztus derekán, az atomtámadás 80. évfordulójának emléke előtt tisztelgő hangversenyen.
DSTV: sikeres volt a táborok sora
2025. aug. 02.
Öt héten át szervezett tematikus táborokat a vakációzó diákoknak az MMK csapata, derül ki a DSTV összegzéséből. A számvetés során kiderül, a táborlakók körében vonzó volt a kínálat, amely az intézmény árnyas ligetében várta őket. Hangkép.
Irány Intercisa! – interaktív időutazással
2025. júl. 31.
A Múzeumok éjszakája országos programja keretében debütált, a sikeres start után a közelmúltban újra megrendezték a római kőtárban az időutazásnak is beillő római kori interaktív játékot. Ezúttal természetesen Intercisa, és vele Pannónia provincia római kori világa volt a célállomás.
DSTV: Mazsola Percek a gyermekkönyvtárban
2025. júl. 31.
A legkisebbeknek is szervez programot a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV beszámolójából. Az olvasás örömét alapozhatják meg a mondókák, játékok, ringatók – a Mazsola Percek kínálata éppen ezekből áll, nem véletlen, hogy ismét sokan látogattak el a foglalkozásra. Hangkép.
DSTV: színpadi bemutató is színesített
2025. júl. 30.
A kézműves program mellett izgatottan várták a Lara Mesék Társulat bemutatóját az MMK nyári táborának résztvevői és a produkcióra érkező vendégek a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Békakirály és a lánya című játék a felelősségvállalásra hívta fel a fiatalok figyelmét. Hangkép.
DSTV: várostörténeti kalandtúra
2025. júl. 26.
Történelmi kalandtúrára csalogatta a várostörténet iránt érdeklődőket a Dunaújváros mesél várostörténeti blog: a közelmúltban a római kori kőtár kincseit fedezhették fel az érdeklődők az interaktív játék keretében. Hangkép.