Legyen jövőkép az akadémián

spigott - 2020. január 23. 8:29

Terjedelmes interjúban foglalkozik a DKKA körüli helyzettel az akadémia honlapján Mátyás Gábor ügyvezető. Betűhív közlés!

Kép: DO-archív

Az elmúlt napokban sajnos nem a pályán elért eredmények miatt került a figyelem középpontjába akadémiánk, mert egy finoman szólva sem szerencsés újsághírnek "hála", többen megkérdőjelezték a felnőtt együttes jövőjét. A tulajdonos önkormányzat képviselőjeként kedden délután Barta Endre humán alpolgármester és akadémiánk ügyvezetője tartott sajtótájékoztatót, s Mátyás Gábor ezúttal honlapunkon egészítette ki az ott elmondottakat, kitérve arra, hogy miért is volt komoly hiba így megjelentetni az igazságot nem feltétlenül tükröző írást.

- A Dunaújvárosi Hírlapban jelent meg egy cikk most kedden a DKKA-ról, s ami ebben a meglepő, hogy szó szerint azt írják, "Nem jó hírt kaptunk a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia háza tájáról". Ez azért érdekes, mert nem tudjuk, hogy kitől kapták, tehát nem hivatalos információ, ami ott megjelent, másrészt, ha bárki kíváncsi arra, hogy mi történik az akadémián, bármikor állok a rendelkezésére, szerintem a napilapnál is tudják a telefonszámomat. Azért lett volna jó, ha ez megtörténik, mert akkor ez a cikk, amiben bizonyos információk le voltak írva, teljes hitelességgel lehettek volna kiegészítve, s más színezetet adtak volna ennek az egésznek, így a jelenlegi helyzetről kapott volna valós képet mindenki. Nem tudom, ki volt a hírforrás, az viszont elszomorít, hogy az elhangzott információk csak egy szűk körnek szóltak, s ha a csapat helyzetéről szeretnénk megosztani konkrétumokat a szurkolókkal, érdeklődőkkel, akkor arról a megfelelő időben igyekeztünk volna mi is teljes körű tájékoztatást adni. Nem tudom, hogy az, aki ezt a névtelenül megjelent cikket írta, végiggondolta-e, hogy ennek milyen következményei lehetnek. Azt gondolom, nem, mert ennek nem a figyelem felhívása volt a célja, hanem a politikai lejáratás, amit nagyon sajnálok, mert azon kívül, hogy elérik-e ezt a célt, vagy sem, nem is próbáltak belegondolni abba, mik azok a területek, ahol borzalmas károkat okoznak ezzel. A cikkben a férfi kézilabda megszűnéséhez nekem tulajdonított szerepet határozottan visszautasítom és kikérem magamnak. A következmények inkorrekt módon, súlyos gazdasági veszteséget okoztak a Dunaferr Sport Egyesületnek, ráadásul nagyon sokan meglepődnének, ha a történet részletei nyilvánosság elé kerülnének. A média egy óriási hatalommal bíró eszköz, s éppen ezért komoly a felelőssége annak, aki megszólítja az olvasóit. Egy ilyen hír nagyon sok embert elbizonytalanít, azt sugallja, hogy vége a kézilabdának Dunaújvárosban, s azt is eltántoríthatja, aki esetleg a csapat mellé állna. Ezért lett volna fontos, hogy megkeressék az akadémia vezetését is, mert a hivatalos, valós információkat megosztva egy pozitív cikk is születhetett volna, de az is lehet, hogy most nem ez volt a cél. Pedig jó lett volna, mert itt a gyerekek, az edzők, a felnőtt csapat játékosai minden nap beleteszik a maximumot abba, hogy a legjobbjukat nyújtsák, ezért arra kérek mindenkit, hogy ezt tartsák tiszteletben, s ha már segíteni nem tudnak, legalább ne ártsanak. Annyit szeretnék még hozzátenni ehhez a cikkhez, s ezzel többet már nem is foglalkoznék, hogy ha már meg lettem benne szólítva, mint birkózó, akkor tudják azt is, hogy a birkózók soha nem adják fel…

Ügyvezetőnk természetesen szót ejtett arról is, hogy jelenleg milyen helyzetben van az akadémia, s milyen nehézségek akadályozzák a megfelelő működést.

- Ez a kézilabda akadémia egy remekül felépített rendszer, mert megvannak a lépcsőfokok arra, hogy a nálunk játszó gyermekek megtanulják a játékot a legalsóbb szinttől egészen az élcsapatig, s be tudnak épülni a felnőtt együttesbe is. A felnőtt csapat pedig tökéletesen alkalmas arra, hogy a helyi, vagy éppen vidéki, de nálunk edződő fiatalok megtalálják a számításaikat, vagyis ha olyan szintűek, akkor egyenes lehet az útjuk egy erős középcsapatnak számító NB I-es együttesbe. Ez azért fontos, mert az akadémiának ez a célja, s mert a jelenlegi és a múltbeli feltételek sem alkalmasak arra, hogy itt egy BL-csapat, vagy a bajnoki címért küzdő csapat működhessen. Ahhoz viszont minden feltétel adott, hogy a fiatal tehetségek, végigjárva a "szamárlétrát", később élsportolóvá válhassanak, mert a lehetőségek erre voltak szabva, s ezt a célt is szolgálták. Másfél hónapja kaptam meg az ügyvezetői feladatkört, s bár ez nagyon rövid idő, a működésbe betekintve megállapíthattam azt, hogy semmilyen sportszervezetet, vállalkozást nem lehet úgy működtetni, hogy a kiadásokra nem elég a bevétel. Ez a Kft. folyamatosan úgy működött, hogy kölcsönökből lett finanszírozva, s ennek mindig egyetlen vége van, az, ahol most tartunk, hogy szinte elfogy a jövőkép, mert nincs olyan támogató, aki a kölcsönökből kialakult lyukat betömné, illetve folyamatosan fenn tudná tartani az alapműködést. Egy ilyen szintű sportvállalkozásnál alapvető lenne, hogy addig nyújtózkodjunk, amíg a takarónk ér, s ehhez az kell, hogy a szükséges működéshez legyenek meg a feltételek, azaz ne kölcsönökből kelljen folyamatosan fenntartani valamit. Az egész szakmai stáb, az önkormányzat vezetése és én is azon dolgozunk, hogy ezt a helyzetet, amibe a DKKA-t az elmúlt évek gazdálkodása sodorta, valahogy megoldjuk, ne veszítsük el az NB I-es csapatot, s reményt adjunk a fiataloknak arra, hogy a jövőben is lesz lehetőségük arra, hogy itt kézilabdázzanak, s elérjék a saját céljaikat is. Éppen ezért is sajnálatos, hogy a sport politikai csatatér lett az elmúlt időszakban, s most nem csak a kézilabdáról beszélek összességében. Ez nagyon rányomta a bélyegét a működésre, viszont azt gondolom, hogy ha valaki szereti a sportot, szeret egy egyesületet, akkor annak ezen felül kell emelkednie, s tényleg azért kellene tennie, hogy szeretett sportága, csapata a lehető legoptimálisabb körülmények között működjön, s ehhez a tőle telhető maximális segítséget, munkát megadja. Én mindig is igyekeztem pozitívan gondolkodni, úgy, hogy minden rossz helyzetből van kiút, s most is ugyanígy tekintek az előttünk álló helyzetre, időszakra. Nyilván szükségünk van mindenki segítségére, de ez csak úgy működik, ha nem a különböző érdekcsoportok versengését nézzük, hanem azt, hogy ez az akadémia olyan értékrendet képvisel, ami túlmutat a sporton. Itt nagyon komoly nevelés folyik, közösségek épülnek, megfelelő értékrend kialakítása folyik azért, hogy a gyerekek olyan felnőttekké váljanak, akik a társadalom hasznos tagjai lesznek a jövőben. Nem biztos, hogy mindenkiből élsportoló lesz, mert nem lehet mindenkiből az, de itt egy olyan egészséges környezethez tartozik, ami tele van pozitív élményekkel, s ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a nevelő munkánk sikeres legyen.

Mátyás Gábor azt is elárulta, hogy mit hozhat a jövő a DKKA számára, mert a cél természetesen az, hogy megfelelő jövőképet biztosítsanak a felnőtt csapat és az utánpótlás számára is.

- Mi azért küzdünk, hogy ez a kézilabda akadémia működjön tovább, esetleg a jövőben még előrébb is lépjen, de most az a legfontosabb, hogy jelen formában, becsülettel be tudjuk fejezni a bajnokságot, illetve a játékosokkal a jövő hét folyamán, az utolsó utáni pillanatban meg tudjuk kezdeni a tárgyalásokat. Dunaújvárosban nagyon sok embernek fontos, hogy a sport megfelelő szinten működjön, éppen ezért folyamatosan tárgyalásban állunk a támogatókkal, a város vezetésével, mert mindent el kell követünk azért, hogy legyen jövőképünk. Pontosítok, mert jövőkép az van, a kérdés az, hogy milyet tudunk mutatni a jelenlegi játékosoknak, a fiataloknak és az edzőknek. Nyilván mi azt szeretnénk, hogy ha ez a csapat nagyobb veszteségek nélkül egyben maradna, s nagyon bízom abban, hogy a jövő heti tárgyalások után elmondhatjuk, hogy a következő szezonban is egy jó kis középcsapatként tudjunk nekivágni a bajnokságnak. Több mint tíz játékosnak jár le a szerződése a szezon végén, négy olyan játékosunk van, akinek a következő évre is érvényes a kontraktusa, s nyilván most az a legfontosabb, hogy a csapatnak egy olyan gerince megmaradjon, amire lehet építeni. Arról, hogy a tárgyalások miként alakulnak, természetesen igyekszünk a megfelelő időben tájékoztatni mindenkit. Az biztos, hogy én azt várom el mindenkitől, aki ezért a csapatért dolgozik, tartsa szem előtt azt, hogy ő is része ennek a gépezetnek, s kutya kötelessége ezért megtenni minden tőle telhetőt, legyen az játékos, edző, vagy vezető, s az is fontos, ne csak mondjuk, hogy szívvel-lélekkel a DKKA mellett vagyunk, hanem a tetteink is ezt igazolják.

Végezetül szeretnék köszönetet mondani azoknak, akik az elmúlt időszakban, valamint jelenleg is támogatásukkal, munkájukkal segítik az akadémiát, nagyon fontosak ők számunkra, s csak hálával tartozunk nekik azért, hogy valamilyen formában hozzájárultak, s a jövőben is hozzájárulnak ahhoz, hogy az akadémia elérje céljait!

A rovat további hírei: Sport

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

Biztosan hozta a kötelezőt a DFVE

2024. már. 28.

Mindössze öt gólt kapva aratott sima győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a III. Ker. TVE elleni bajnokin a Fabó Éva Sportuszodában szerdán este.

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

Hazai pályán vágna vissza a NEKA-nak a Kohász

2024. már. 27.

Fontos találkozó vár a DKKA női kézilabdázóira a balatonboglári akadémisták ellen csütörtökön délután öt órától.

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

Kizárták az DAB-ASP-t a rájátszásból

2024. már. 27.

Jogosulatlan szereplés miatt az ellenfeleknek írták jóvá a DAB-ASP Andersen Ligás negyeddöntőjének és elődöntőjének mérkőzéseit. A sorozatból így kizárt dunaújvárosiak fellebbezést nyújtanak be a döntés ellen.

Fontos pontokra hajt a DFVE

Fontos pontokra hajt a DFVE

2024. már. 27.

A III. Ker. TVE elleni hazai összecsapással folytatja az OB I-es pontvadászat alapszakaszát a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

DSTV: újabb öt év az elnökségben

DSTV: újabb öt év az elnökségben

2024. már. 26.

A Magyar Birkózó Szövetség újabb 5 évre választotta az elnökség tagjává Mátyás Gábort, a DKSE ügyvezető elnökét. A szakemberrel az elnökségben végzett munkáról, annak céljairól, valamint arról is beszélgettünk, hogy ennek milyen hatásai lesznek a DKSE birkózó szakosztályára. Hangkép.

Biztos siker a felnőttek között

Biztos siker a felnőttek között

2024. már. 26.

A Szigetszentmiklós elleni hatgólos győzelemmel folytatta az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi pontvadászatát a DKKA U21-es együttese.

Eredményes utánpótlás

Eredményes utánpótlás

2024. már. 26.

Pupp Viktória magabiztos győzelemmel lépett nagyot a válogatottság felé az év első országos válogató versenyén.