Ünnep együtt – a legjobbak között
A Speciális Olimpia múlt márciusi világjátékán aratott kolosszális siker után az Év Sportolója Díjra jelölték kategóriájukban Latinovics Líviát és Juhász Szebasztiánt – a két dunaújvárosi tornász edzőjük, Salamonné Szabó Éva kíséretében vehetett részt az Év Sportolója Gálán a Nemzeti Színházban múlt csütörtökön. Örök emlék, nem vitás!
Két tornászunk összesen kilenc éremmel, közte hét arannyal térhetett haza Abu Dhabiból még tavaly tavasszal: a Speciális Olimpián Latinovics Lívia és Juhász Szebasztián a 14 sportágban összesen 62 versenyzőt felvonultató magyar válogatott tagjaként – egyúttal a torna sportág két magyar indulójaként – vehetett részt.
A „Mozdulj, Diák” DSE két tornásza kirobbanó formában, végig igen összeszedetten és koncentráltan versenyzett, és összességében minden képzeletet felülmúló sikerrel szerepelt a világeseményen. Lívia négy aranyérmet szerzett – az egyéni összetettet is megnyerte a saját divíziójában, ráadásul mellé három szeren (korláton, talajon és gerendán) sem talált legyőzőre. Még egy tétel a dicsőséglistán: a teljes női verseny legmagasabb pontszámával is a magyar induló büszkélkedhet – gerendán elért 19,55-ös eredményét senki sem tudta túlszárnyalni a világjátékok során!
Szintén gigászi teljesítménnyel rukkolt ki Juhász Sebasztián a férfi versenyzők mezőnyében: a dunaújvárosi versenyző divíziójában az első helyet szerezte meg egyéni összetettben, ráadásul talajon és nyújtón is diadalmaskodott, éremtábláját lólengésben egy ezüst-, korláton egy bronzmedál tette teljessé. Aligha véletlen, hogy mindkét dunaújvárosi fiatal bekerült az Év Sportolója Díj nomináltjai közé – Lívia az év fogyatékos női, míg Szebasztián az év fogyatékos férfi sportolója kategóriában (ebbe beletartoznak a parasportolók, a szervátültetettek és a Magyar Speciális Olimpia Szövetség sportolói).
A jelölés már önmagában is a tavalyi esztendő megkoronázásának számít, de mint edzőjük, Salamonné Szabó Éva érdeklődésünkre felidézte, csodás pillanatokkal ajándékozta meg a két fiatal sportembert és felkészítőjüket is a Nemzeti Színházban rendezett múlt csütörtöki gála:
– Egyszerre volt szívmelengető, ünnepélyes, megható és felemelő számunkra az ünnepség – örök emlék marad az Év Sportolója Gála. Gyönyörű helyszínen, testközelből látni, hallani a díjazottakat, elérzékenyülve, szűnni nem akaró vastapssal köszönteni az Életműdíjas "kenukirály" Wichmann Tamást, egy fotó és egy kis beszélgetés erejéig kéz a kézben állni a világ legidősebb olimpiai bajnokával, Keleti Ágnessel, átölelni fiatalkorom egyik legnagyobb példaképét, Balczó Andrást és csodálatos feleségét, Császár Mónikát – úgy érzem, a fiatalok nevében is mondhatom, hogy hálásak vagyunk ezért az álomszerű estéért! Szeretettel gratulálok tanítványaimnak, megérdemelték a tapsot az ünnepségen, és megérdemlik, hogy büszkék legyünk rájuk!
(Fotók: Salamonné Szabó Éva - facebook)
A rovat további hírei: Sport
DSTV: elstartolt a Vasvári Hét
2025. szep. 30.
Sporttal és játékkal ünnepelte a magyar diáksport napját a Vasvári Pál Általános Iskola közössége. Ezzel együtt pedig múlt pénteken elstartolt a Vasvári Hét is az iskolában, amely nagyon sok érdekes elfoglaltságot kínál a gyerekek számára. Hangkép.
Rossz kezdés az Andersen Ligában
2025. szep. 30.
Mindkét dunaújvárosi csapat nagy arányú vereségbe futott bele a jégkorongozók Andersen Ligájának első fordulójában.
Mayer-bronz a Világkupa zárónapján
2025. szep. 29.
A szombati, ugráson elért ezüstérem után vasárnap már gerendán örülhetett dobogós helyezésnek Mayer Gréta a szombathelyi Világkupán.
Fehérvári siker a megyei rangadón
2025. szep. 29.
Ezúttal nem játszott jól, s végül háromgólos vereséget szenvedett Székesfehérváron a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.
Kiütötte a Siófokot a DFC
2025. szep. 29.
A második félidőben négy gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Siófok elleni hazai bajnokin vasárnap este.
Három magyar érem Szombathelyen
2025. szep. 28.
Három dobogós helynek is örülhettek a magyar tornászok a szombathelyi világkupán, melyen a DKSE kiválósága, Mayer Gréta ugráson ért el második helyezést.
Nagy küzdelem és döntetlen Budaörsön
2025. szep. 28.
A házigazda Budaörs két másodperccel a lefújás előtt egyenlített a DKKA kézilabdázói ellen a két csapat szombat esti bajnoki találkozóján.








