Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Zeneiskola: Gála 2020 – Újévi Koncert a Bartókban

Öcaline - 2020. január 9. 18:05

Kiállításmegnyitó, növendékek és zenepedagógusok, intézményi formációk bemutatkozása, Hot Jazz Band  koncert – jubilál a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola, immár tizedszerre szervezik meg az újévköszöntő gálát. Az eseményre a Bartókban várják aí közönséget szombaton délután és este.

Az elmúlt esztendők szép hagyományát folytatva idén is megrendezi évköszöntő ünnepi hangversenyét a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola: a Gála 2020 – Újévi Koncert című programra január 11-én, szombaton 17 órától  várják a vendégeket a Bartók színháztermében. 
A hangverseny kezdete előtt, 16.30-kor kiállítás nyílik az intézmény aulájában, a vendégek Ady Géza képeiből láthatnak válogatást – a tematikus tárlat az elmúlt kilenc újévi gáláin készült fotók legjobbjait vonultatja fel! A koncert első felében a zeneiskola növendékei és művésztanárai mutatkoznak be, a kamara formációk mellett közönség elé lépnek az intézmény együttesei is. A harmonikazenekart Juhos Melinda Dirigálja, a vonós együttest Pomposné Zelena Erzsébet vezényli, míg a fúvószenekar Balogh Zoltán András irányításával mutatkozik be a koncerten.
Az újévi gála második felében is folytatódik az elmúlt évek hagyománya: szünet után a gála sztárvendégeként a Hot Jazz Band lép a Bartók színpadára!

(Képünk illusztráció)
 

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: utazás a művészetért

DSTV: utazás a művészetért

2025. máj. 30.

Megtisztelő utazáson vettek részt a Magyar Papírmúzeum munkatársai, derül ki a DSTV összegzéséből. Delegációjukat Törökországban fogadták, ahol sok szakmát és művészeti ágat képviselő intézményekkel és képviselőikkel cserélhettek tudást, építhettek nemzetközi kapcsolatot. Hangkép.

DSTV: Szoborváros II.

DSTV: Szoborváros II.

2025. máj. 28.

Újabb fontos felvonásához érkezett a DSTV városunk köztéri alkotásait bemutató sorozata. A második részben az Aratók című kompozíció mellett a Duna-parton látható acélszobrok története elevenedik meg – kevesen tudják, de világviszonylatban is egyedülálló gyűjteményről van szó. Hangkép.

Múzeumok éjszakája - Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget

Múzeumok éjszakája - Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget

2025. máj. 28.

Több száz helyszínen több ezer program, koncertek, tárlatvezetések, interaktív események, családi- és gyermekprogramok, valamint színházi előadások is várják országszerte a közönséget június 21-én, a Múzeumok éjszakáján.

Ünnepi író-olvasó találkozó a könyvtárban

Ünnepi író-olvasó találkozó a könyvtárban

2025. máj. 25.

A közelgő 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából Bauer Barbara író, újságíró lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!

DSTV: teltházas Wesley-gála

DSTV: teltházas Wesley-gála

2025. máj. 25.

Szép élményekkel gazdagodhattak mindazok, akik ellátogattak a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola év végi gálájára, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont a tánc világnapjára időzített eseménynek, ahol az intézmény büszke növendékei csillogtatták meg tudásukat. Hangkép.

Hangolás után orgonakoncert a templomban

Hangolás után orgonakoncert a templomban

2025. máj. 24.

Különleges zenei csemegét ígér a komolyzene szerelmeseinek az evangélikus templomban rendezendő orgonakoncert vasárnap. A hangszer időszerű hangolása után ez lesz az első bemutató. 

DSTV: "Fény és Érzelem" az MMK-ban

DSTV: "Fény és Érzelem" az MMK-ban

2025. máj. 23.

Újabb tárlat nyílt a Munkásművelődési Központ kiállítóterében, derül ki a DSTV összegzéséből. Gallainé Nagy Erzsébet Fény és Érzelem címmel mutatta be legújabb fotóit – a megnyitót zenei aláfestés tette érdekesebbé. Hangkép.