Dunaújváros Hetilap

A költségvetésről is döntött a közgyűlés

Öcaline - 2020. február 13. 18:41

Néma főhajtással, majd a „Dunaújváros Sportjáért” Díj ünnepélyes átadásával kezdődött a közgyűlés nyílt ülése a Városháza „C” szárnyában csütörtökön délelőtt. Ezt követően 40 napirend tárgyalása során több zsebbevágó tételről, így a város büdzséjéről is döntöttek a képviselők.

Baky Ágnes gimnáziumi tanár, dr. Gózony Margit vasdiplomás gyermekorvos, valamint Csizmadia Márta népművelő elhunyta miatt egy perces néma felállással kezdődött a közgyűlés. A gyász percei után ünnepi pillanatok következtek, hiszen a „Dunaújváros Sportjáért” Díj ünnepélyes átadásával folytatódott a nyílt ülés. Az elismerést posztumusz Lencsés József, a Polgármesteri Hivatal ifjúsági és sportosztályának egykori vezetője érdemelte, valamint Pász Péter, a Dunaferr SE kajak-kenu és Sárkányhajó Szakosztályának vezetője vehette át Pintér Tamás polgármestertől. A díjazottak példás pályáját Motyovszki Mátyás bizottsági elnök méltatta a díjátadót követő pohárköszöntőn (a díjazottak pályaképét külön anyagunkban közöljük). 
A napirendekre térve kisült, hogy a Fidesz listás képviselői ezúttal a „néma levente” üzemmódot választották (az egész napirend alatt egyetlen kérdést tett föl Szepesi Attila képviselő), így meglepően gyorsan legurult a polgármesteri hivatalnak a közgyűlés két ülése közötti időszakban végzett munkájáról, a fontosabb eseményekről és az átruházott hatáskörben hozott polgármesteri határozatokról szóló tájékoztató. Pintér Tamás az új városvezetés első 100 napjáról, az MTV City Rocks városunkba csábításáról, valamint a sportcsarnok felújítását célzó EMMI-s tárgyalásokról, továbbá – a keddi közmeghallgatás kapcsán – a szociális bérlakások rendszerének felülvizsgálatát célzó intézkedési tervről is említést tett, majd méltatta az ISD Dunaferr menedzsmentje és a szakszervezetek közötti megállapodás létrejöttét. Mint kiemelte, térségünkben mindenki számára lényeges a cégcsoport biztonságos működése, és fontos tényező, hogy a tervezett kétlépcsős bérfejlesztés mellett a vasmű vezetése visszavonta a korábbi, 350 fős létszámleépítés tervét.
A napirend vitathatatlanul legfontosabb tételei a város költségvetésével kapcsolatos javaslatok, határozatok és rendeletek voltak – a főszámokat a polgármester ismertette. Mint kiderült, a közgyűlés a költségvetési kiadások főösszegét 36 milliárd 218 millió 574 ezer forintban állapította meg, a költségvetési bevétel főösszege 18 milliárd 756 millió 920 ezer forintra rúg. A különbözetet jobbára belső finanszírozási forrásból,  valamint államkötvény-visszaváltás révén, továbbá 588 milliós felhalmozási célú, valamint 1 milliárdos működési célú finanszírozási forrás igénybevételével rendezik. A város mindennapi működését is alapjaiban befolyásoló téma kapcsán Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester kifejtette: a realitások talaján álló büdzsé született, amely egyfelől nem tartalmaz adóemelést, másrészt több alapvető ígéretet is teljesít. Így 100 millió forintot fordíthat a város a közvilágítás problémáinak megoldására, további 50 millió jut korszerű takarítógépek vásárlására a tiszta Dunaújvárosért. „Feszes, de nem megszorító költségvetés született, amelynek legnagyobb erénye, hogy egy fillér adóemelés nélkül takarítjuk el az előző városvezetéstől örökül kapott nehézségeket” – hangsúlyozta Szabó Zsolt.
A legfajsúlyosabb döntések után többek között a temetői szolgáltatók közötti esélyegyenlőséget célzó javaslatról döntött  a testület, emellett elfogadták több kulturális intézmény beszámolóját, valamint éves munkatervét is. Javaslat született a Bartók állami és önkormányzati közös működtetésére irányuló kérelem benyújtásáról, és a Dunaújvárosi Óvoda intézményvezetőjének újbóli megbízását is kezdeményezték. Személyi kérdésekről is döntött a közgyűlés: a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat igazgatója Gergő Egmont helyett Duka László, a DVG Zrt. műszaki igazgatója lett, az Innopark Nonprofit  Kft. ügyvezetőjévé Huszti Zsoltot választották, míg a Kft. felügyelőbizottságába Huszti Zsolt helyére Motyovszki Mátyás került.
 

A rovat további hírei: Közélet

Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért

Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért

2025. nov. 14.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az elmúlt hónapokban a város zöld és fenntarthatósági elkötelezettsége: két kiemelt projektet sikereiről is szó esett. Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester szerint mindkét program — az EUCF és a DIMOP — jelentősen hozzájárul a város energiahatékonyságának növeléséhez, valamint a fenntartható városi működés kialakításához.

Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek

Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek

2025. nov. 13.

Városunk közgyűlése ma délelőtt tartotta november havi ülését. A testület 24 napirendről nyílt, míg 3 témáról zárt ülésen határozott. Jó hír, hogy már a kórház körüli parkolók építése is napirenden volt, sőt, a kivitelezés szerződéséről is határozat született.

Kezdődik a karácsonyi csodavárás időszaka

Kezdődik a karácsonyi csodavárás időszaka

2025. nov. 13.

Az első gyertya meggyújtásával kezdetét veszi az év egyik legszebb és legmeghittebb időszaka, és ezzel együtt a Városháza téri "Adventi Forgatag" is megnyitja kapuit a karácsonyi vásárral. Több héten át színpadi produkciók, ünnepi díszbe öltöztetett főtér és téli finomságok várják a forgatagba kilátogatókat.

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

2025. nov. 13.

A tönkrement régi tűzoltóautó helyett egy újabbat, megbízhatóbbat szeretnének vásárolni a baracsi tűzoltók, s ebben most bárki segíthet nekik!

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

2025. nov. 12.

Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.

Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját

Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját

2025. nov. 12.

Polgármesteri és intézményvezetői köszöntő, szép műsor, és az intézményi tradícióknak megfelelően díjátadó színesítette az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepi eseményét, amelyet a szociális munka napja alkalmából rendeztek a zeneiskola kamaratermében kedden délelőtt.

Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója

Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója

2025. nov. 11.

Idén is az Élelmiszerbank tartós élelmiszergyűjtésével kezdődik az évvégi jótékonysági szezon. Vajon meglesz az egymilliomodik ünnepi adománycsomag? A hét végén már lehet válasz!