Csapó Kyra Debrecenbe szerződik
A DVSC együttesénél folytatja pályafutását a 2020/2021-es szezonban a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia kapusa, Csapó Kyra.
A 26 éves hálóőr átigazolásáról a Debreceni csapatának honlapja adott tájékoztatást nem sokkal ezelőtt. A dunaújvárosi nevelésű kapus két éves szerződést írt alá új csapatával, melyhez a nyári felkészülés elején csatlakozik majd.
Kép: DO-archív
"Ebben a szezonban egyre több játéklehetőséghez jutottam Dunaújvárosban, de szeretnék egy szintet előrébb lépni, nemzetközi kupameccseken szerepelni, ezért is mondtam igent a DVSC megkeresésére. Tudom, hogy a Lokinál jó a közösség, annak pedig külön örülök, hogy egy ilyen remek szurkolótábor előtt játszhatok majd. Egységes, fiatal csapat a DVSC, nagyon sok játékost ismerek a keretből, úgyhogy beilleszkedési problémáim biztosan nem lesznek" – fogalmazott Csapó Kyra a DVSC honlapján megjelent közleményben.
A rovat további hírei: Sport
Megérdemelt siker a rangadón
2024. nov. 02.
Bata Kristóf duplájával aratott megérdemelt győzelmet Sárosdon a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a bajnokság szombat délutáni fordulójában.
Végül jól jöttek ki a káoszból
2024. nov. 02.
Sokáig simának tűnt, végül mégis komoly izgalmak után győzte le nagykanizsai ellenfelét a Dunaújváros Futsal együttese az NB II nyugati csoportjának pénteki fordulójában.
A Csíkszereda örülhetett
2024. nov. 02.
A hazai hibákat könyörtelenül kihasználó Csíkszereda 4-1-es győzelemmel vitte el a három pontot a Dunaújvárosi Jégcsarnokból.
Már nem Mihók Attila a szövetségi kapitány
2024. nov. 01.
A jövőben már csak Cseh Sándor irányítja a magyar női vízilabda válogatottat, derült ki a Magyar Vízilabda Szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A Csíkszereda ellen javíthat a DAB
2024. nov. 01.
Hazai környezetben folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken este fél héttől.
Könnyed továbbjutás a kupában
2024. okt. 31.
Átgázolt az erősen tartalékos szombathelyieken a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata a Magyar Kupa harmadik fordulójában.
Fradi-siker a rangadón
2024. okt. 31.
Óriásit küzdött a DFVE női vízilabda csapata a Fradi ellen, de a jobban hajrázó vendégek kétgólos, 10-8-as győzelmet arattak az OB I szerda esti rangadóján.