A fogalmi tisztázás egyik eleme, hogy rögzítsük: hálapénznek számít minden plusz juttatás, amit a beteg (vagy hozzátartozója) az ellátásért cserébe a TB-támogatáson felül ad a gyógyításában szereplőknek. Kicsit becézgetve a jatt egyik formája, ugyanakkor sokan az egészségügy szereplői közül is egyszerre tartják méltatlannak és a szakmai tevékenységgel összeegyeztethetetlennek a plusz juttatások ezen formáját. Egy kis ellenállás-történelem: az első akciókat még 2016 tavaszán kezdte az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport, majd fontos szerepet vállalt a Magyar Rezidens Szövetség és a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete is abban, hogy a téma a szférán belül meghatározó legyen. Egy tavalyi interjúban az Újratervezés csoport egyik alapító tagja, Máté-Horváth Nóra aneszteziológus foglalta össze legpontosabban a hálapénzzel kapcsolatos alapvető problémát – íme: „A hálapénz  (...) miatt a betegbiztonság sérül. Amíg ugyanis soron kívül megoperálnak valakit, addig egy másik, sürgető műtét hátrébb sorolódik. Van egyfajta kognitív disszonancia a társadalomban: nem hajlandó belátni, hogy amit a saját biztonságáért próbál adni, azzal épp a saját biztonságát ássa alá. Mindez a betegek, az őket ellátók és a társadalom érdekeit sem szolgálja.”
Az alulról építkező kezdeményezések (lásd keretes írásunkat) után a valódi áttörést a vezetőváltáson átesett Magyar Orvosi Kamara (MOK) nemrégiben tett javaslata hozta. A szféra legfontosabb szakmai szervezete két terület összekapcsolását szorgalmazza:  egyfelől rendezné az egészségügyi béreket, ugyanakkor a szó legszorosabb értelmében kriminalizálná – de facto büntethetővé tenné – a hálapénz gyakorlatát. A kamarai érvelés is egyértelmű: álláspontjuk szerint a paraszolvencia súlyosan káros jelenség a magyar társadalomban. Az érintettek körében nagy visszhangra talált Kincses Gyula nyilatkozata – a MOK elnöke a Világgazdaság hasábjain ismertette a korábbiakhoz mérten jelentős áttörést ígérő kamarai álláspontot: „... hálapénzt adni és kapni nem tisztességes, nem jó és hihetetlen torzításokat, illetve károkat okoz. Ebből a legkisebb, hogy adómentes, feketejövedelemként jelenik meg az orvosok zsebében, és hogy a lakosságnak is óriási anyagi teher. Viszont az is látszik, hogy az ellátórendszer szerkezetére gyakorolt hatása is jelentős, például a várólistákra is kihat.”
A kamara elnöke szerint tisztességes viszonyok között is megteremthető hálapénzmentes egészségügyi ellátás – ugyanakkor azt is hozzátette, hogy mindez elképzelhetetlen orvosi és szakdolgozói béremelés nélkül.

Hogy sikerül, sikerülhet-e, az természetesen a jövő zenéje.

Itt a példa – így is lehet!

Nem leszek hipokrita, sem igazságosztó, viszont mutatok egy gyönyörű példát – ez a plakát fogadja a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet Gyermektraumatológiai osztályára érkező betegeket és hozzátartozóikat. 

A plakáton megörökített képlet egyszerre világos és példás. A gyógyításban főszerepet vállaló  szakemberek elsőül is  éppen azt nyomatékosítják, hogy kivétel nélkül tudásuk legjavát nyújtják a fizetésükért, de szakmai tevékenységükért nem kérnek, nem is fogadnak el hálapénzt. Munkájukért ők közvetlenül csak szóban elrebegett vagy írásban megfogalmazott hálás köszönetet remélnek azoktól, akiket gyermekük/unokájuk/rokonuk betegsége, sérülése így vagy úgy, de egészen biztosan megviselt. Ámde hagynak még egy – közvetett – menekülőpályát mindazoknak, akik úgy érzik, forintosítanák a hálát. Ellenőrzött formában adakozhatnak; ott a közhasznú alapítvány, oda lehet utalni, számlaszám, követhető pénzút, semmi humbug, köszönik szépen. Mellékszál, de fontos mellékszál: a szervezet nevében is ott az egész történet lényeges momentuma. Minden Baleseti Sérült  Gyermekért. Nincs kivétel.
Íme, egy követhető példa. És egy ékes-fényes bizonyíték: így is lehet!

(Folytatjuk)

(Képeink természetesen illusztrációk)