Dunaújváros Hetilap

Egészségügy: visszaköltözött a diabetológia

Öcaline - 2020. február 10. 18:36

Újra a régi helyén várja a betegeket a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet diabetológiai szakrendelése és gondozója – a szakrendelés ma költözött vissza a Rendelőintézet VII. szintjére, tudatta a gyógyító komplexum hivatalos weboldala.

A közlemény szerint az elmúlt időszakban kormányzati támogatás nyomán komoly felújításokat, átalakításokat tudtak megvalósítani a Rendelőintézetben – egyszerre őrizték meg hajdani szépségét, és lett komfortosabb, korszerűbb a rendelő. Többek között a technikailag teljesen elavult lift helyett új üzemel, valamint úgy alakították ki a közlekedési lehetőséget, hogy a VII. szinten is ki és be lehessen szállni.
A diabetológiai szakrendelés évtizedek óta ezen a szinten működött, pár hónapja a felújítás idejére a kórház második emeletére költözött át. A friss tájékoztatás szerint a szakrendelés és gondozó ma visszaköltözött az eredeti, de már felújított helyére. A diabetológia továbbra is változatlan rendelési időben, változatlanul a 25/550-389-es telefonszámon érhető el, a gondozottak által már a megszokott, de komfortosabb helyén.
A kórház-rendelőintézet köszöni a betegek felújítás alatt tanúsított türelmét és megértését.

(Forrás: pantaleon.hu; a kép illusztráció) 
 

A rovat további hírei: Közélet

Dunaújvárosban járt a Staféta szűrőprogram (galériával)

Dunaújvárosban járt a Staféta szűrőprogram (galériával)

2025. jún. 01.

A Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű jótékonysági eseményhez kapcsolva érkezett meg városunkba az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozat szombaton.

Ismét jót futott a város! (galériával)

Ismét jót futott a város! (galériával)

2025. máj. 31.

Parádés időben, remek hangulatban, igen komoly érdeklődés mellett rendezték meg a Jót, Fut a Város – Dunaújváros! elnevezésű közösségi eseményt a Városháza téren szombaton délelőtt.

"A segítő szándék a legfontosabb tényező"

"A segítő szándék a legfontosabb tényező"

2025. máj. 30.

Az Életút című konferencia keretében, a korábbiaknál jóval nagyobb merítéssel szervezte meg a szociálpolitikai kerekasztal évi rendes tanácskozását az önkormányzat: az eseménynek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvényterme biztosított helyszínt szerdán délután.

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

2025. máj. 30.

Több apropója volt a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete legutóbbi, május végi találkozójának. Barta Endre alpolgármester plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket, Szabó Zsolt alpolgármester pedig fát ajándékozott az egyesületnek.

Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése

Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése

2025. máj. 30.

Dunaújváros zöldterületei és fái nem csupán a városképet szépítik, hanem fontos szerepet töltenek be a helyi közösség életében is. Most nagyszabású projekt keretében a város faállománya digitális nyilvántartásba kerül, köszönhetően egy közvetlen uniós pályázatnak. 

Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén

Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén

2025. máj. 29.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. Az ülésen összesen öt témát tárgyalt a testület. A rendkívüli ülés indoka, hogy a köztemető üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást kellő időben el lehessen kezdeni.

Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége

Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége

2025. máj. 29.

Egy iskola életében nem szokatlan, hogy az intézmény kollektívája az esztendő végén, vagy épp bármilyen különleges apropókból gálát szervez. A Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI-ben ezt az eseményt fesztiválnak nevezik – ők szerda délután ünnepeltek.