Nemzetiségi önkormányzatok: helyzetkép -tervek
Partnerségben a nemzetiségekkel – ezzel a szándékkal hívta kerekasztal-beszélgetésre a városban működő nemzetiségi önkormányzatok vezetőit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a napokban.
A találkozón részt vettek a lengyel (Ewa Modrzejewska és Ráth István), a ruszin (Mudra József), a roma (Hosszú János), a szerb (Benkovics Nóra) és az újonnan megalakult ukrán (Kaszó Róbert) nemzetiségek vezetői, képviselői. Mint a tanácskozáson elhangzott, a közös megbeszélés ötletét egyhangúlag támogatták a nemzetiségi önkormányzatok, és megköszönték az alpolgármesteri kezdeményezést, majd röviden bemutatták saját helyzetüket és sok szó esett a jövőbeli tervekről is.
Barta Endre elmondta, hogy az önkormányzat szoros együttműködésben gondolkozik, ami a városi rendezvényeken, programokon történő közös megjelenést, valamint a kulturális események megszervezésén túl rendszeres találkozót, a felvetések, ötletek megvitatását is tartalmazza.
A horvát önkormányzat képviselői is jelezték, hogy részt kívánnak venni a közös munkában, a mostani alkalom azonban nem volt megfelelő számukra. Barta Endre ezért velük egy külön alkalommal találkozik majd – az egyeztetés során várhatóan szó esik a májusra tervezett vukovári látogatásról is. A tervek szerint horvát testvérvárosunkba Pintér Tamás polgármester vezetésével látogat majd városunk delegációja.
(Szöveg: Kölesdi Fanni; fotó: Miklán Klaudia)
A rovat további hírei: Közélet
Teljesen megújultak a köztemetőben a II. világháborús sírok és emlékhelyek
2024. nov. 14.
Megújult a Mondbach-kúria, az előtte lévő szovjet hősi emlékművet áthelyzete az önkormányzat, a területet rendezte, elvégezte a parkosítási, virágültetési munkálatokat. Szerdán a huszonnyolc exhumált szovjet katona földi maradványait a Dunaújvárosi Köztemetőben helyezték végső nyugalomra, ahol teljesen megújult a katonai parcella.
A Dunaújvárosért díj kitüntetettjei
2024. nov. 14.
Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját – a Dunaújvárosért díjjal kezdünk!
Sikerrel célba ért a jótékonysági akció
2024. nov. 13.
Átadták, s már használatba is vehetik a Móra iskola diákjai azokat a fejlesztő eszközöket, melyeket a májusi "Jót Fut a Város – Dunaújváros" akciónak köszönhetően sikerült beszerezni a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport jóvoltából. Példás kezdeményezés, és már biztos: jövőre folytatják!
A szociális munka napját ünnepelte az Útkeresés Segítő Szolgálat
2024. nov. 12.
Az Útkeresés Segítő Szolgálat minden esztendőben bensőséges keretek között ünnepli meg a szociális munka napját. Ekkor adják át az intézményen belül meghirdetett Szociális Munka díjat az arra legérdemesebb kollégájuknak. Az idei díjat Abonyiné Szűcs Györgyi vehette át.
Új szemlélettel és új tervekkel dolgoznak a Szertelen Házban
2024. nov. 12.
A Szertelen Ház, hivatalosan MRE Újváros Drogambulancia széles körű ellátási formával rendelkezik, de leginkább a szenvedélybeteg-ellátással, számukra nyújtott különböző szolgáltatásokkal foglalkoznak. Még múlt szerdán délelőtt látogatott el hozzájuk Barta Endre alpolgármester és Kálló Gergely képviselő, az önkormányzat ifjúsági tanácsnoka.
DSTV: a forradalom lángjai
2024. nov. 12.
A megemlékezés beszámolóját már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése. Az 1956-os forradalom és szabadságharc végsőkig kitartó dunapentelei harcosainak emléke előtt az 1956-os emlékműnél tisztelegtek fáklyával, virággal, szép szavakkal. Hangkép.
Újraszentelték a Kistemető felújított keresztjét
2024. nov. 11.
Ünnepélyes keretek között szentelték újra a Kistemető felújított keresztjét a halotak napján. A keresztet vandálok rongálták meg, a helyreállítást Németh Miklós és felesége, Butty Andrea karolta fel és finanszírozta.