Önkormányzat: megbízás és halaszthatatlan döntés
Két esemény helyszíne volt a Városháza közgyűlési terme ma délelőtt: elsőként az időközi választáson győzött Kálló Gergely vehette át megbízólevelét a helyi választási bizottság elnökhelyettesétől, majd egyetlen, ám az időkorlát miatt halaszthatatlan ügyben született döntés a rendkívüli közgyűlésen.
Ünnepi ceremóniára, az időközi országgyűlési választáson győztes Kálló Gergely parlamenti képviselő megbízólevelének átadására várták a város vezetőit, az önkormányzati képviselőket és a sajtó munkatársait a rendkívüli közgyűlés előtt a Városháza „C” szárnya közgyűlési termében délelőtt. A közelmúltban tartott választás győztesét elsőként dr. Hanák Tamás, a helyi választási bizottság elnökhelyettese köszöntötte, kiemelve, hogy a honatyát kiváló adottságú térség kiváló településeinek választói hatalmazták azzal a felelősségteljes feladattal, hogy a térséget és minden lakóját képviselje a Parlamentben. A bizottsági elnökhelyettes a térség lakóinak nevében hatékony képviseletet kívánt Kálló Gergelynek, és azt, hogy – politikai hovatartozástól, pártállástól függetlenül – minden térségi polgár képviselője legyen. A frissen megválasztott honatya az „Isten engem úgy segéljen!” válasszal köszönte meg a méltató szavakat és a jókívánságot, majd átvette a közgyűlési névtábláját is Pintér Tamás polgármestertől.
Az ünnepi percek után rendkívüli nyílt ülés várt az önkormányzati képviselőkre – egyetlen, de az időkorlát miatt halaszthatatlan kérdésben kellett dönteni. Tételesen arról, hogy mondja fel az önkormányzat az OTP Bankkal 2016 óta élő (2020 decemberéig érvényes) fizetési számla szerződést, illetve kérjen minimum négy pénzintézettől a számlavezetési kondíciókat is tartalmazó úgynevezett indikatív ajánlatot. A felmondás határideje 90 nap, ezért volt szükség a rapid döntésre a rendkívüli ülésen; az ajánlatoknak március 10-ig kell befutni, így a következő rendes ülésen, azaz március 19-én kiderülhet, mely pénzintézettel szerződik az önkormányzat. A javaslatot elfogadta a közgyűlés.
A rovat további hírei: Közélet
Sajátjaként óvja, vigyázza a várost
2024. okt. 28.
Mezei Zsolt városüzemeltetési ügyekért felelős általános hatáskörű alpolgármester. Különös ismertetőjele, hogy bárhol, bármikor felbukkanhat a városban, minden lomtalanításon ott van és pakol, sok-sok közösségi felületen válaszol a kérdésekre, azonnal intézkedik. Ötéves alpolgármesteri mandátuma két hete lejárt és ezzel egyidejűleg meg is kezdte az újabb ötéves ciklust. Interjú.
Újabb 90 éves polgárt ünnepeltek városunkban
2024. okt. 27.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Szeleczki Józsefet, Józsi bácsit 90. születésnapja alkalmából köszöntötte a város vezetése. Szántó Péter önkormányzati képviselő otthonában látogatta meg az ünnepeltet.
Ismét téli időszámítás vasárnap hajnaltól – egy óra plusz, álomszuszékok!
2024. okt. 25.
Aki örül a bónusz ajándékba kapott egy órának, azt most is elkeserítem, így vagy úgy, de mindenképpen borítja a már beállt életritmust. Küszöbön a téli időszámítás!
Ismét együtt tesznek a zöldebb, élhető jövőért városunkban
2024. okt. 25.
Szakmai egyeztetés és párbeszéd helyszíne volt a Városháza annak kapcsán, hogy Dunaújvárosban is elkezdődött a Life projekthez köthető munka. A program legfontosabb pilléreiről Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester beszélt.
Megkezdte munkáját az új közgyűlés
2024. okt. 24.
A júniusi önkormányzati választás utáni első rendes ülését tartotta városunk újonnan megválasztott közgyűlése csütörtökön délelőtt. A képviselők összesen 37 témában hoztak döntést, a legnagyobb érdeklődés a Béke városrészi postanyitás kérdését kísérte.
A négyszer megünnepelt születésnap
2024. okt. 24.
Zorinácz Józsefné Ilona néni szeptember 25-én ünnepelte a 90. születésnapját, először. Azóta ugyanis több alkalommal megülték a kerek évfordulót a családdal, az önkormányzati köszöntés már a negyedik volt az összejövetelek sorában.
Közösen búcsúztak a legendás tanártól
2024. okt. 24.
A közelmúltban állt az égi katedrára Fejős Ádám, akitől a volt pályatársak, egykori diákok közösen búcsúztak a Rudas középiskolában. A dunaújvárosi oktatási szféra legendás alakja volt, emléke örökké él.