A kulcs a kézhigiéné – segíthetne az EICS rendszer!
Akár a járványveszély radikális tompítását is szolgálhatja az a komplex kéztisztaság monitorozó és a kontakt fertőzés esélyét csökkentő technológia, amelyet az Enterprise Group szeretett városunkban működő innovációs bázisa fejlesztett ki még 2017-ben. A prototípus elkészült, a szabadalom mégsem jutott a tömeggyártás és a felhasználás fázisába. Itt a lehetőség!
Kedves olvasó, ebben a veszélyhelyzetben el tud képzelni egy eszközt, ami abban segít, hogy azonnal és félreértethetetlenül jelezze, hogy az orvos, hivatalnok, boltos, aki gyógyítja, az ügyeit intézi, kiszolgálja, régen mosott kezet? És ha elképzelte, ön szerint meg is valósítható?
Kettő jó hírünk van: az Enterprise Group szeretett városunkban működő innovációs centruma nemcsak elképzelt egy ilyen integrált digitális berendezést, de el is készítette a prototípust, a szabadalom szerzőségi adatait a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala már 2019-ben bejegyezte.
Folyamatos kontroll
Az csak a véletlen műve – és persze a Boda-Öcaline sejtés újabb ékes bizonyítéka –, hogy elsőként éppen a DO hasábjain mutatkozik be a fejlesztés, ami az életre álmodói szerint jó eséllyel bevethető minden rizikós, a jelenlegi járvány transzfer szempontjából érzékeny területen.
A szó Járai Tamásé, az Enterprise Group innovációs igazgatójáé, aki az említett dunaújvárosi bázis vezetőjeként összegezte a fejlesztéssel összefüggő leglényegesebb tudnivalókat:
- Most, a világméretű járvány idején egyre többet hallunk a kéztisztaság fontosságáról, de ez a korábban is kiemelten fontos volt főleg az egészségügyben dolgozók számára, csak kisebb volt körülötte a tömegkommunikációs zaj. Ezt felismerve kezdett el az Enterprise Group Innovation Centere dolgozni egy megoldáson, ami el is jutott egy prototípus fázisba. Az EICS rendszer pontosan azt ígéri, ami a nevében foglaltatik – kéztisztaság monitorozó és a kontakt fertőzés esélyét csökkentő technológiát fejlesztett a csapatunk. A megoldás kulcsfontosságú eleme egy okos névtábla, amely egyedi fejlesztésű, e-Ink technológiájú, többszínű kijelző. Ez segít a személy és az intézmény azonosításában, továbbá az aktuális állapot kijelzésében. A névtáblában elhelyezett érzékelő a kézmosóba integrált jelforrás segítségével képes érzékelni a kézmosás tényét. A rendszer azonnal figyelmeztető hangjelzést ad, amint időszerűvé válik a következő kézmosás. Az EICS (Enterprise Infection Control System) biztosítja ezt a folyamatos kontrollt, és bár eredendően az egészségügyi szférát céloztuk a fejlesztéssel, az elmúlt hetek-hónapok tragikus tanúsága szerint más területeken is lenne létjogosultsága. A fejlesztés során egyébként beszéltük is Csicsova Ferenc kollégámmal, akivel feltalálóként jegyezzük az eszközt, hogy idővel más frontokon is bevethető lehet a rendszer – az persze így utólag sajnálatos, hogy az élet igazolta ezt az előfeltevést.
Komplex rendszer, számos előnnyel
Járai Tamás kérdésünkre megerősítette: a fejlesztés alapkoncepciója az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009-ben megfogalmazott kézhigiénés irányelvein alapult – a legegyszerűbben fogalmazva: a világszervezet álláspontja szerint a fertőzések megelőzésének elsődleges és leghatékonyabb módja a kézhigiénia.
És hogy mi kell ahhoz, hogy az EICS szabadalomból a piacon is elérhető termék, rendszer jöjjön létre? A szó ismét Járai Tamásé:
– Jelen fázisban rendelkezésünkre áll egy működő prototípus, valamint a telepítéshez, üzemeltetéshez szükséges rendszerelemek. Valójában a legfontosabb a felhasználók részéről történő szükséglet megjelenése, magyarul, hogy az egészségügy – mely Magyarországon jellemzően állami finanszírozású – és annak döntéshozói ismerjék fel egy ilyen komplex rendszer számos előnyét.
A DO elérte Orbán Elődöt, az Enterprise Group ügyvezető igazgatóját is, aki érdeklődésünkre kiemelte; megítélésük szerint a jövőben egy hasonló esetben a negatív hatásokat jelentősen csökkentheti az EICS alkalmazása:
– Amint zöld utat kap az elképzelés, a következő lépés egy pilot projekt megvalósítása lehet, majd a szükséges módosításokat, fejlesztéseket követően véglegesítjük a rendszert. Három-hat hónap fejlesztéssel és teszteléssel számolunk, amelynek a megkezdéséhez szükség van döntéshozói akaratra, és megfelelő forrásokra. Részünkről a szükséges kapacitás – mérnökök, fejlesztők – rendelkezésre áll, így kevesebb, mint fél év alatt bevezetésre alkalmassá tudjuk tenni a kéztisztaság monitorozó rendszert!
(Illusztrációk: Enterprise Group)
A rovat további hírei: Közélet
Német cserediákok látogattak a Városházára
2025. máj. 10.
Hosszú évtizedekre visszatekintő hagyomány, hogy városunkban cserediákokat fogadnak. Ebben az évben is érkeztek dortmundi középiskolások, akiket a Széchenyi István Gimnázium tanulói láttak vendégül. Kirándulásuk egyik állomása a közgyűlési terem volt, ahol Szabó Zsolt alpolgármester köszöntötte a diákságot és a pedagógusokat.
"Ha elmondjuk az elvárásainkat, sérelmeinket, előbbre léphetünk"
2025. máj. 09.
Alig egy hónappal ezelőtt adtuk hírül, hogy városunkban újra mérgezik a kutyákat, az önkormányzat és persze a kutyások (meg minden jóérzésű ember) megoldást akarnak. Talán a nagy nyilvánosságnak is köszönhetően azóta nem volt mérgezés, viszont a megnyugtató megoldás érdekében az egyeztetések azóta is folynak.
Öt csapat áll folyamatosan csatasorban a fűnyírás frontján
2025. máj. 08.
Hiába az esős, csapadékos időjárás, Dunaújvárosban nem áll le a fűnyírás, legfeljebb lassul. A városüzemeltetési szakemberek folyamatosan azon dolgoznak, hogy rendben tartsák a közterületeket, parkokat és a zöld sávokat – még akkor is, ha az időjárás nem mindig kedvez a munkának.
ÖKO-napot is rendeznek a Szalki-szigeten
2025. máj. 08.
Nemcsak a Parázs-Varázs programjai szórakoztatják majd a közönséget május 25-én, hanem a gyermeknapra időzítve különleges programokkal készül városunk – a zöld értékek jegyében.
DSTV: a Partizán Dunaújvárosban
2025. máj. 08.
A beszámoló már megjelent hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy hét állomásból álló országjáró turnéja során városunkat is útba ejtette a Partizán csapata: riport készült, de vitafórum és közéleti műsor élő felvétele is színezte a dunaújvárosi állomás programját. Hangkép.
3 millió az üzemeltetés napi díja – csak nyáron nyit ki a dunaújvárosi élményfürdő
2025. máj. 07.
Dunaújváros egyik legismertebb létesítménye, az élményfürdő idén sem nyit ki idő előtt, noha az elmúlt évben lakossági nyomásra már május 1-jén megnyitotta kapuit. A tavalyi tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy hiába volt a korai nyitás, a fürdő látogatottsága messze elmaradt a várakozásoktól – az időjárás ugyanolyan hűvös és szeszélyes volt, mint most.
Tavaszi nagytakarítás a Technikumban
2025. máj. 07.
A "Tiszta udvar, rendes ház" elvet követve a Technikum városrészben, pontosabban a Dunaújvárosi Járási Hivatal mögötti parkolóban is elkezdődtek a tavaszi munkálatok. Ennek részleteiről számolt be Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője.