Dunaújváros Hetilap

Csak előre: Pannon Polgárőrség – a segítség rendje

Öcaline - 2020. március 24. 19:13

A feladatok halmozódásával új szisztéma szerint folytatja a rászoruló dunaújvárosi idősek segítését a Pannon Polgárőrség. Néhány apró, de fontos szabály – meg egy felhívás, de az már tőlem.

Rövid tájékoztató anyagot juttatott el a DO-hoz Varga Éva, a Pannon Polgárőrség képviselője, aki immár második hete foglalkozik a rászoruló időskorúaknak nyújtott segítségadással, elsősorban a receptkiváltás és bevásárlás frontján. Az elmúlt időszakban folyamatosan növekvő igények nyomán változik a szisztéma – éppen annak érdekében, hogy tervezhetőbb, hatékonyabb legyen a segítségnyújtás. Néhány főszabály:
– kérés felvételére mostantól (már ma is!) 17 órától 20  óráig nyílik lehetőség telefonos úton – a polgárőrség képviselője ekkor irodai közegben, csak a címek és igények felvételére összpontosítva tudja rögzíteni a kéréseket, címeket, illetve tájékoztatni a hozzá fordulókat (többször okozott váratlan kellemetlenséget a gyógyszertárban, boltba befutó hívás)
– két napon belül  tudnak teljesíteni gyógyszer kiváltást, valamint bevásárlást is
– kérik, a segítségre szorulók előre írják fel egy papírra, mire van szükségük
– a Pannon Polgárőrség aktivistái minden nap  reggel 8-tól délután 16 óráig vállalnak teljesítéseket (amennyiben az üzleti nyitva tartások változnak, ahhoz  igazodnak).

Még egy fontos tényező: bármennyire  szeretnék, csakis  Dunaújváros területén tudják a kéréseket  felvállalni.

A Pannon Polgárőrség telefonos elérhetősége itt: 70/677-6260.

Végül egy kiegészítő felhívás. Ez a tartalom elérhető lesz a DO felületén, valamint – közvetve – több meghatározó közösségi csoportban a facebook hasábjain. Kedves olvasó, diák, felnőtt, fiatal, akárki is vagy, most gondolj arra, tudsz-e olyan rokonról, illetve lakik-e  a környezetedben, a lépcsőházadban, a szomszédodban olyan ismerős bácsi vagy néni, aki feltehetően nem éri el ezeket a csatornákat. 
Ha igen, hívd föl telefonon, mutatkozz be, vagy kopogj át hozzá, keresd meg (de előtte vegyél fel egy maszkot), és add át ezt az üzenetet. A lehetőséget, a telefonszámot. Hátha pont a szomszéd néninek, bácsinak lesz szüksége a segítségre – legyél te a megmentője, ha közvetve, hát közvetve. Ha pedig véletlenül úgy hozza a sors, hogy nemcsak közvetítesz, hanem tevékeny segítségnyújtást is vállalsz, ne feledd el alkalmazni a DO, a Szívességfal Dunaújváros és környéke, valamint a Magyar Vöröskereszt Dunaújváros területi szervezete által közösen kidolgozott "túlféltő protokoll" szabályait, amivel ha ki nem is zárhatod, de jelentősen csökkentheted a vírus transzfer esélyét. Itt találod!

A túlféltő protokoll (katt) >> 

(A kép természetesen illusztráció)

A rovat további hírei: Közélet

Elkészültek a munkával, megújult a járda is

Elkészültek a munkával, megújult a járda is

2025. aug. 07.

Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.

Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen

Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen

2025. aug. 07.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.

 

"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)

"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)

2025. aug. 05.

Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.

Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész

Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész

2025. aug. 04.

A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.

Nyugodjon békében, Mester!

Nyugodjon békében, Mester!

2025. aug. 04.

Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.

Gyászol a város, elhunyt Wünsch László

Gyászol a város, elhunyt Wünsch László

2025. aug. 03.

A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.

Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!

Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!

2025. aug. 03.

A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!