Dunaújváros Hetilap

Csak előre: szállj be otthonról a koronavírus elleni harcba!

Öcaline - 2020. március 28. 19:35

Elsőre hihetetlen, pedig igaz: otthoni számítógépes erőforrásait felhasználva bárki csatlakozhat a koronavírus elleni küzdelemhez. Még te is, ön is, kedves olvasó. A megoldás a Folding @ home (FAH vagy F @ h) projekt – a hajtás után bemutatjuk, mit is tud!

A Folding @ home (FAH vagy F @ h) projekt egy megosztott számítástechnikai kezdeményezés a fehérjedinamika szimulálására, beleértve az úgynevezett fehérjehajlás folyamatát és a különféle betegségekben részt vevő fehérjék mozgását. A programhoz csatlakozva bárki – ön is, te is, kedves olvasó! – hozzájárulhat a koronavírus elleni győzelemhez; otthonról.

Egy cseppnyi tudomány

A fehérjék olyan "molekuláris gépek", amelyek számos funkciót ellátnak, melyeket rendre az élethez társítunk. Érzékelik a környezetet (például íz és illat szerint), munkát végeznek (például egy-egy izom összehúzódása, vagy éppen az élelmiszer lebontása), és szerkezeti szerepet játszanak (például a hajad esetében). A fehérjék aminosavaknak nevezett vegyületek lineáris láncából készülnek, amelyek sok esetben spontán módon „összecsukódnak” kompakt, funkcionális struktúrákká. Hasonlóan bármilyen géphez, a fehérje funkcióját az határozza meg, hogy a komponensei hogyan rendeződnek és miként mozognak. Ebben az esetben a komponensek: az atomok.
A vírusok olyan fehérjékkel is rendelkeznek, amelyeket immunrendszerünk elnyomására (vagy megtévesztésére), és ezzel önmaguk szaporítására használnak. És itt jön a csavar: a koronavírus leküzdésének elősegítése érdekében meg kell érteni, hogy ezek a vírusfehérjék hogyan működnek, és  – ez már  a következő lépcsőfok – hogyan tudunk gyógymódot kialakítani a megállításukhoz.

Erőforrás-aktiválás

A fehérjeszerkezetek meghatározására számos kísérleti módszer létezik. Bár ezek jobbára tudományos szempontból rendkívül megalapozott metódusok, van egy komoly hátrányuk a környezethez roppant gyorsan alkalmazkodni képest vizsgálati alannyal szemben; rendre csak egyetlen pillanatfelvételt mutatnak a fehérje aktuális alakjáról. A fehérjéknek azonban sok mozgó „alkatrésze” van, márpedig a cél pont az lenne, hogy működés közben lássuk a fehérjét. A nagy helyzet az, hogy éppen azok a struktúrák lehetnek a kulcsai az új gyógymódok felfedezésének, amelyeket a fent vázol pillanatfelvételen (vagyis a kísérletek közben) nem látunk. 

De erre a problémára is találtak megoldást: ahhoz, hogy a kutatók sikerrel járjanak, most mi is hozzájárulhatunk – elsősorban úgy, hogy letöltjük a Folding @ Home alkalmazást, és segítünk a szimulációk futtatásában. Ezek a számítások hatalmasak, és minden apró segítség számít! Minden futtatott szimuláció olyan, mintha lottószelvényt vásárolnánk. Minél több szelvényt vásárolunk, annál jobb esélyünk van a főnyereményt elvinni, ami ebben az esetben a gyógymód megtalálása. (A párhuzam csak abban sántít, hogy a lottó ötöst én szeretném elvinni, itt viszont bárki nyeri meg, mindenki jól jár!)

Kapcsolódj máris!

Egy egyszerű alkalmazás letöltésével tehát a jó ügy érdekébe állíthatjuk az otthoni számítógépünk kapacitását. Mivel a koronavírus kutatásához komplex számítástechnikai feladatokat kell elvégezni, ezért minél többen csatlakoznak a programhoz, annál nagyobb eséllyel járnak sikerrel a kutatók. A hálózat már most sokszorosan gyorsabb, mint a világ hét legerősebb szuperszámítógépe összesen és ahogy azt több helyen olvasni lehetett, már sikereket is elért az összefogás, hiszen a hálózat segítségével sikerült modellezni az új koronavírus sejtekbe való behatolásra használt fehérjéjét – méghozzá működés közben! Itt az ideje, hogy megmutassam az alkalmazáshoz vezető utat – íme!

Folding @ home (katt) >>

A letöltés és a használat is teljesen ingyenes, egy kis angol tudással személyre szabható, hogy mekkora kapacitást bocsátunk a kezdeményezés részére elérhetővé, illetve azt is, hogy például csak akkor végezhesse a számításokat a hálózatba kötött gépünk, ha mi nem használjuk.  
Sőt, ha barátokkal, ismerősökkel közösen segítenénk, még csapatokat is létrehozhatunk, így együtt követhetjük folyamatosan, hogy mennyit tettünk a közösségért – közösen, otthonról!

(Köszönet Boda Bencének a cikk megírásához nyújtott segítségért; a képek illusztrációk)
 

A rovat további hírei: Közélet

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat

2024. máj. 06.

Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára

2024. máj. 06.

A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)

2024. máj. 05.

Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat

2024. máj. 04.

Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek

2024. máj. 04.

A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)

2024. máj. 03.

A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.

DSTV: jótékonysági sportbál

DSTV: jótékonysági sportbál

2024. máj. 01.

Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.