Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Könyvtár: kezdődik a „Várostörténeti esték” sorozata

doszerk - 2020. március 3. 19:06

Kemény Dezső emlékét idézi fel az író, újságíró születésének 95. évfordulója alkalmából a József Attila Könyvtár a Dunaújváros építésének 70 éves évfordulója alkalmából rendezendő „Várostörténeti esték” sorozat első programján pénteken. Mindenkit szeretettel várnak!

Nagyszabású sorozattal ünnepli a városalapítás évfordulóját a József Attila Könyvtár, tájékoztatta lapunkat Tóth Éva intézményvezető. Az eseményeken többek között Intercisa, Pentele történetéről, a városépítésről, a szocreál épületekről, a csinált városok modelljéről, valamint szociológiai jellemzőiről hallhatnak majd az érdeklődők izgalmas előadásokat. A sorozat bevezető programja, a Várostörténeti esték első rendezvénye március 6-án, jövő pénteken 17 órakor kezdődik: Kemény Dezső író, újságíró emlékét idézik fel születésének 95. évfordulója alkalmából. A programon közreműködik az Írisz Versszínpad, és Kemény Dezső volt kollégái, tisztelői elevenítik fel a jeles irodalmárhoz, a dunaújvárosi kulturális élet kiemelkedő személyiségéhez fűződő emlékeiket. „Több mint hét évtizedes eddigi életemben két dolgot megtanultam. Az egyik ez: azt a keveset, amit az életben összegyűjteni sikerült, ne vidd magaddal, hanem szórd szét – szórd szét magadat, tékozló bőkezűséggel. A másik: soha ne bánj meg semmit.”
A várostörténeti sorozat nyitó eseményének moderátora Nyulasi Zsolt újságíró lesz, kísérő rendezvényként az ilyenek voltunk...írók, költők a városépítésről című kiállítás látható a könyvtár emeleti galériájában.

Szeretettel várják az érdeklődőket!

(Szöveg: Nemes Orsolya; illusztráció: József Attila Könyvtár)
 

A rovat további hírei: Kultúra

Jön, jön, jön Poszeidón Álma – küszöbön az Ambrózia Fesztivál!

Jön, jön, jön Poszeidón Álma – küszöbön az Ambrózia Fesztivál!

2025. jún. 10.

A térség legnagyobb nyárköszöntő kavalkádjának ígérkező eseménysorozatra péntektől vasárnapig csalogatják a közönséget a Duna-parti helyszínen – fantasztikus hangulattal és remek koncertkínálattal! Flyer és linkek itt – kalandra fel, mindenkit vár az Ambrózia Fesztivál!

DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle

DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle

2025. jún. 10.

Öt iskola növendékei közreműködésével rendeztek nagyszabású koncertet a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont az ősbemutatóval koronázott seregszemlének, amely során több százan muzsikáltak együtt. Hangkép.

DSTV: folytatódott a bemutatók sora

DSTV: folytatódott a bemutatók sora

2025. jún. 09.

Újabb kiállítást láthatnak a Rosti a Restiben című program látogatói a Vasmű úti egységben, derül ki a DSTV összegzéséből. A bisztró vendégei ezúttal Szalnyikova Dana Makszimovna alkotásait tekinthetik meg az iskola és az étterem együttműködése nyomán. Hangkép.

"Jószolis" nyárköszöntő után, évzáró tárlat előtt a Wesley-Da Capo iskola közössége

"Jószolis" nyárköszöntő után, évzáró tárlat előtt a Wesley-Da Capo iskola közössége

2025. jún. 08.

Színes, változatos programsorral búcsúzik a tanévtől a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola: a diákok szerdán nyárköszöntő zenés, táncos műsorral lepték meg a Jószolgálati Otthon Bercsényi utcai gondozóházát, jövő szerdán kiállításmegnyitót szerveznek.

"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat

"Hátsószínpad" – kötetbemutató csalogat

2025. jún. 08.

A 96. Ünnepi Könyvhét és 24. Gyermekkönyvnapok alkalmából a dunaújvárosi születésű Aczél Gergő lesz a József Attila Könyvtár vendége jövő kedden – a fókuszban a Hátsószínpad című új kötettel.

DSTV: színes múzeumi kavalkád

DSTV: színes múzeumi kavalkád

2025. jún. 08.

Ismét kipróbálhatták és fejleszthették kézügyességüket azok, akik ellátogattak az Intercisa Múzeum programjára, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény munkatársai igyekeztek minél színesebbé tenni a Tavaszi Kavalkád című programot. Hangkép.

Közös énekszóval az összetartozás napján

Közös énekszóval az összetartozás napján

2025. jún. 07.

Páratlan eseménynek adott helyszínt a Kultik Mozi előtti tér szerda délelőtt. Az összefogást ünnepelték a trianoni békeszerződés napján Dunaújváros valamennyi iskolájának diákjai – Szarka Tamás Kézfogás című dalát énekelték el, nagyszabású közösségi kezdeményezéshez kapcsolódva.