Koronavírus: továbbra sincs beteg Dunaújvárosban!
A rendvédelmi és egészségügyi szervek vezetői mellett az önkormányzati és közoktatási intézmények vezetőivel is megbeszéléseket folytatott ma Pintér Tamás polgármester a koronavírus fertőzés fenyegetettsége kapcsán. A lényeg: továbbra sincs fertőzött, ám a megelőzés érdekében fontos döntések is születtek.
Városunkban továbbra sincs fertőzött beteg, viszont több fontos döntésről is beszámolt az önkormányzat hivatalos weboldalának összegzése. Így például eldőlt, hogy a megelőzés érdekében a jövő heti vásárt nem tartják meg, és elmarad a szombatra tervezett kutyás futóverseny (Hard Dog Race) megméretése is.
Pintér Tamás polgármester csütörtökön a Városházán fogadta a katasztrófavédelem, a rendőrség, és az egészségügyi intézmények vezetőit. A találkozón áttekintették a koronavírus-járvány miatti helyzetet. A találkozón elhangzott, hogy továbbra sincs koronavírussal fertőzött beteg Dunaújvárosban vagy környékén. Az önkormányzat maximálisan betartja az operatív törzs ajánlásait. Ezen a találkozón született a döntés arról, hogy elmarad a jövő heti vásár – a piac bezárása ugyanakkor jelenleg nem indokolt, hiszen ennek hatására a „vásárlóerő” gócpontjai a nagyáruházak lennének, amelyek ráadásul zárt terűek.
Az első tanácskozást követően a polgármester és Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester közösen fogadta az önkormányzati fenntartású intézmények, valamint a közoktatási intézmények képviselőit. Az intézményvezetők itt tájékoztatást kaptak a dunaújvárosi helyzetről és beszámoltak saját tapasztalataikról. Ezek alapján az intézményekben a munka, a járványügyi előírások maximális betartásával zajlik. A kormány által életbe léptetett szabályok – 100 főnél nagyobb létszámú beltéri, 500 főnél nagyobb létszámú kültéri – rendezvények több intézmény programjait is érintik, ezeket későbbre halasztják. A változásokról rendre az érintett intézményektől várhatunk tájékoztatást.
A városvezetés kapcsolatban van a közgyűlés minden tagjával, a következő napokban velük is személyes egyeztetéseket folytatnak, áll a hivatalos honlap összegzésében, amely ismét arra figyelmeztet és kér mindenkit, hogy a hivatalos csatornákon tájékozódjon, emellett kérik, továbbra is mindenki tartsa be az operatív törzs ajánlásait, amelyek a www.koronavirus.gov.hu oldalon olvashatók. A dunaújvárosi helyzetről és döntésekről friss információkat találhatnak a böngészők az önkormányzat facebook oldalán is!
(Forrás és fotó: dunaujvaros.hu)
A rovat további hírei: Közélet
Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!
2025. aug. 15.
Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.
Nyári tréningtáboron a kutyások közössége
2025. aug. 14.
Bártan mondhatjuk, hogy a nyári hónapokban a Szalki-szigeten szinte mindig történik valami. A közelmúltban különleges brigád foglalta el a területet – a Hungária Malinois Club nyári edzőtábort rendezett a belga juhászkutyák és gazdáik részére.
Közös ünneplésre invitál Dunaújváros
2025. aug. 14.
Az államalapítás és Szent István ünnepéhez kapcsolódóan hagyomány, hogy Dunaújvárosban is közösen emlékezhetünk. A nemzeti ünnepen most rendhagyó módon két helyszínen is élményekkel várnak – a város önkormányzata a Mondbach-kúriában szervez forgatagot.
Közeleg a határidő, várják az ajánlásokat a Dunaújvárosért díj kitüntetettjére
2025. aug. 13.
A városban, városért maradandót alkotó személyek, közösségek részesülhetnek a kitüntetésből, az önkormányzat egyik legrangosabb elismerésére augusztus végéig várják a javaslatokat. Felhívás.
Elkészültek a murvázási feladatokkal
2025. aug. 13.
Szépen sorjában haladnak a fejlesztésekkel a választókörzetekben – lakossági visszajelzések nyomán tesznek az igényes lakókörnyezetért. A 3-as választókerületben régen vágyott felújítással végeztek a közelmúltban – erről számolt be Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője.
Élményekkel gazdagodtak minden nap – véget ért az önkormányzat nyári tábora
2025. aug. 12.
Retro életérzés, strandolás és mozgalmas feladatok – ezek várták a gyerekeket az önkormányzati nyári táborsorozat idei forgatagában. A hat héten át tartó aktív kikapcsolódásban hétről hétre rengeteg csemete vett részt, az Aquantis Élményfürdő ismét remek helyszínnek bizonyult.
Pályázati forrás orvosolhatja a parkolási gondokat – döntően a Római városrészben
2025. aug. 12.
A TOP Plusz közlekedésfejlesztési projekt keretében 600 millió forint uniós forrásból összesen 332 parkolóhely létesítését tervezik, többnyire a Római városrészben. A fejlesztéssel végre jelentősen javulhatnak a parkolási lehetőségek, hangzott el a hírt bejelentő tájékoztatón.