Dunaújváros Hetilap

Koronavírus: továbbra sincs beteg Dunaújvárosban!

Öcaline - 2020. március 12. 17:58

A rendvédelmi és egészségügyi szervek vezetői mellett az önkormányzati és közoktatási intézmények vezetőivel is megbeszéléseket folytatott ma Pintér Tamás polgármester a koronavírus fertőzés fenyegetettsége kapcsán.  A lényeg: továbbra sincs fertőzött, ám a megelőzés érdekében fontos döntések is születtek.

Városunkban továbbra sincs fertőzött beteg, viszont több fontos döntésről is beszámolt az önkormányzat hivatalos weboldalának összegzése. Így például eldőlt, hogy a megelőzés érdekében a jövő heti vásárt nem tartják meg, és elmarad a szombatra tervezett kutyás futóverseny (Hard Dog Race) megméretése is.
Pintér Tamás polgármester csütörtökön a Városházán fogadta a katasztrófavédelem, a rendőrség, és az egészségügyi intézmények vezetőit. A találkozón áttekintették a koronavírus-járvány miatti helyzetet. A találkozón elhangzott, hogy továbbra sincs koronavírussal fertőzött beteg Dunaújvárosban vagy környékén. Az önkormányzat maximálisan betartja az operatív törzs ajánlásait. Ezen a találkozón született a döntés arról, hogy elmarad a jövő heti vásár – a piac bezárása ugyanakkor jelenleg nem indokolt, hiszen ennek hatására a „vásárlóerő” gócpontjai a nagyáruházak lennének, amelyek ráadásul zárt terűek.

Az első tanácskozást követően a polgármester és Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester  közösen fogadta az önkormányzati fenntartású intézmények, valamint a közoktatási intézmények képviselőit. Az intézményvezetők itt tájékoztatást kaptak a dunaújvárosi helyzetről és beszámoltak saját tapasztalataikról. Ezek alapján az intézményekben a munka, a járványügyi előírások maximális betartásával zajlik. A kormány által életbe léptetett szabályok – 100 főnél nagyobb létszámú beltéri, 500 főnél nagyobb létszámú kültéri – rendezvények több intézmény programjait is érintik, ezeket későbbre halasztják. A változásokról rendre az érintett intézményektől várhatunk tájékoztatást.
A városvezetés kapcsolatban van a közgyűlés minden tagjával, a következő napokban velük is személyes egyeztetéseket folytatnak, áll a hivatalos honlap összegzésében, amely ismét arra figyelmeztet és kér mindenkit, hogy a hivatalos csatornákon tájékozódjon, emellett kérik, továbbra is mindenki tartsa be az operatív törzs ajánlásait, amelyek a www.koronavirus.gov.hu oldalon olvashatók. A dunaújvárosi helyzetről és döntésekről friss információkat találhatnak a böngészők az önkormányzat facebook oldalán is!

(Forrás és fotó: dunaujvaros.hu)
 

A rovat további hírei: Közélet

Edukáció és széles programkínálat csalogatott az autómentes napon (galériával)

Edukáció és széles programkínálat csalogatott az autómentes napon (galériával)

2024. szep. 26.

Véget ért az Európai Mobilitási Hét, Dunaújvárosban is jól sikerültek az ennek apropóján szervezett programok. Az autómentes napon például parádés hangulat töltötte meg a Petőfi ligetet, minden korosztály talált magának elfoglaltságot még múlt pénteken. 

Közösségi élmény és környezetvédelem – rekordokat döntött a takarítási világnap (galériával)

Közösségi élmény és környezetvédelem – rekordokat döntött a takarítási világnap (galériával)

2024. szep. 24.

Közel kétezer részvevővel és több tonna hulladék összeszedésével zárták a takarítási világnapot múlt pénteken.  Az idén immár negyedszerre rendezett eseményen több oktatási intézmény képviseltette magát, akik a Decathlon Magyarország és a Jót, szívből – Dunaújvárosért csapatával karöltve tisztították meg az Erdei tornapálya és a Kádár-völgy területét a szeméttől. 

Árvízhelyzet: a városnál is tart a tetőzés (galériával)

Árvízhelyzet: a városnál is tart a tetőzés (galériával)

2024. szep. 22.

Éjjel kezdődött a tetőzés városunknál, holnaptól már lassú csökkenés várható – a Szalki-sziget víz alatt, de az ár szerencsére nem okozott komoly gondot a folyam városi szakaszán.

A jövőnk vagy zöld, vagy semmilyen

A jövőnk vagy zöld, vagy semmilyen

2024. szep. 22.

Egy héten keresztül Dunaújvárosban is kiemelt figyelmet kapott a környezetvédelem és a fenntartható közlekedés népszerűsítése, ugyanis idén is csatlakoztunk az Európai Mobilitási Héthez. Ennek egyik állomása a Városháza téren megrendezett Hivatali Zöld Nap volt.

Istentisztelettel adott hálát a közösség

Istentisztelettel adott hálát a közösség

2024. szep. 21.

Hálaadó istentiszteletet tartott a Dunaújvárosi Református Egyházközösség sikeresen lezárult templomuk felújítása alkalmából. A templom korszerűsítése 180 millió forintos beruházásból valósult meg.

KRÉTA rendszer van, csak számítógép nincs

KRÉTA rendszer van, csak számítógép nincs

2024. szep. 21.

A Dunaújvárosi Óvoda minden nevelési évet értekezlettel kezd, olyannal, ahová Pintér Tamás polgármester is meghívást kap. Ez idén is így volt, szerdán délelőtt a Lilla közi intézményben tárgyaltak.

DSTV: hétköznapi szükségletek

DSTV: hétköznapi szükségletek

2024. szep. 21.

Mint azt már korábban is említettük, vannak olyan élethelyzetek amikor az embernek sürgősen szüksége van egy szakemberre. Itt ezer és egy dologra gondolhatunk – mi most egy kulcsmásolással és késélezéssel is foglalkozó táska-cipő és más használati tárgyakat javító műhelybe látogattunk el. Hangkép.