Májusban döntenek a folytatásról
Szűk két hónap múlva születhet döntés arról, hogy folytatják-e a bajnoki küzdelmeket a DUE-Maarsk Graphics női vízilabdázói.
A Magyar Vízilabda Szövetség kedd délutáni rendkívüli elnökségi ülésén arról határozott, hogy a versenyrendszerébe tartozó összes, 2020. március 13-án éjféltől határozatlan időre elhalasztott sportrendezvénye folytatásával kapcsolatban legközelebbi, 2020. május 11-ei ülésén hoz újabb döntést, derült ki a szövetség közleményéből. Miként Vári Attila elnök elmondta, a szövetség működése az országban kihirdetett veszélyhelyzet közben legfőképpen otthoni munkavégzéssel biztosított – "Azokon a területeken, ahol a személyes jelenlét szükséges az egészségügyi kötelezettségek betartása mellett ügyeletet tartunk" – tette hozzá, majd kitért arra, hogy a válogatottak edzőivel, a közreműködőkkel napi kapcsolatban állnak. A szakemberek a válogatott játékosoknak – legyen szó utánpótlás-korosztályokról, a női- vagy férfiválogatottakról – az edzésprogramokat elektronikus formában küldik, otthoni mozgást javasolnak, jelen helyzetben ezzel lehet fenntartani valamelyest a fizikai állóképességet.
Kép: DO-archív
"Mindez nyilván nem válthatja ki az uszodai létet, ami az olimpiai felkészülés időszakában nehéz helyzetet teremt. Ennek áthidalása érdekében a női- és férfiválogatott edzéslehetőségeiről tárgyalunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárságával, az olimpiai sportközpontok üzemeltetőjével, amely a Császár-Komjádi Uszodát jelölte ki csapataink olimpiai felkészülésére. A Semmelweis Egyetem és a Magyar Olimpiai Bizottság orvosi bizottságával egyeztetve, annak követelményrendszere, protokollja szerint használja majd a két válogatott az uszodát" – fogalmazott Vári Attila.
A rovat további hírei: Sport
Közel volt a bravúrhoz a DFVE
2025. nov. 05.
Óriási küzdelemben, az utolsó percben kapott góllal szenvedett vereséget az UVSE otthonában lejátszott bajnoki rangadón a DFVE női vízilabda csapata.
Debreceni előny a kupában
2025. nov. 05.
Remekül küzdött, de hullámzóan játszott, s végül három szettes vereséget szenvedett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a DKSE röplabda csapata a DEAC ellen.
Nehéz helyzetben a DKKA
2025. nov. 04.
A csapatot üzemeltető kft. anyagi helyzete miatt veszélybe került a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt női kézilabdázóinak szereplése a 2025/2026-os szezonban.
DSTV: visszatértek a vb-ről tornászaink
2025. nov. 04.
Igazán büszkék lehetünk a tornászainkra, akik múlt héten tértek haza a Jakartában megrendezett világbajnokságról, majd "második otthonukban", a Pap Zoltán tornacsarnokban fogadták a szakosztály és a város vezetésének köszöntését. Hangkép.
Kupafeladatok előtt a DKSE
2025. nov. 04.
A DEAC elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párharcát a DKSE röplabda csapata az egyetemi sportcsarnokban ma este fél héttől.
Ráfáztak a sok kihagyott helyzetre
2025. nov. 03.
Vezetése után nem tudta lezárni a Fehérvár FC elleni rangadót, így elszenvedte első vereségét az idei bajnoki szezonban a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.
Nem adtak esélyt az MTK-nak
2025. nov. 03.
A meccs végére alaposan kiengedett, de így is nagyon sima, háromgólos győzelmet aratott a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az MTK II. elleni hazai bajnokin.








