Maszkot varrnál? Maszk kéne? Segít a MaMa!
Az eddig szétszórtan és esetlegesen működő alkalmi (házi)műhelyek összefogására, a közvetítésre tesz kísérletet a Maszkvarró Manufaktúra, vagyis a MaMa kezdeményezése. Zászlóbontás.
A Szíveségfal Dunaújváros és környéke online közösségi kezdeményezéseihez csatlakozva rukkolt elő új ötlettel egy helyi vállalkozó: Simon Csaba már a kezdetek kezdetén bekapcsolódott a járvány okozta veszélyhelyzet tompítását célzó programokba, de most szintet lépett a tevékenysége – létre kívánja hozni a Maszkvarró Manufaktúra (vagyis a MaMa) közösségét, amit a céges tevékenysége során felhalmozott tapasztalatait kamatoztatva kíván koordinálni – természetesen karitatív céllal:
– Kötelességemnek érzem ebben a kritikus helyzetben, hogy a köz javára bocsássam az erőforrásaimat, tapasztalatomat – és örömmel jelentem, hogy a mai napon Dunaújváros polgárőr egyesületei is csatlakoztak a kezdeményezéshez, amely azt célozza, hogy egyrészt alapanyagokkal segítsük mindazokat, aki otthonukban védőmaszkok gyártását vállalják, másfelől az elkészült háziipari termékeket eljuttatjuk azoknak, akiknek szükségük van a maszkokra. A lényeg, hogy az energiákat, a segítő szándékot koordináljuk – jelen pillanatban a városban nagyon sokan próbálnak egyénileg segítő kezet nyújtani mind az egészség ügyi mint a bolti és egyéb kiszolgáló szférában dolgozók részére. Ezzel csak annyi a baj, hogy még kaotikus a helyzet mind az anyagok beszerzésében, mind pedig a varrás terén. A MaMa megoldást nyújthat: közösen arra kérünk mindenkit, hogy jelentkezzen minden felajánlással és igénnyel nálunk – így koordinálható lesz a segítségnyújtás!
Simon Csaba kérdésünkre kiemelte: most az a legfontosabb, hogy gyorsan át tudják hidalni a maszkok hiányát. Amennyiben ezt egyénileg, szervezés nélkül teszik, lyukak keletkeznek és nem hatékony a védekezés. Ezért arra kérnek mindenkit, hogy segítsétek a munkát azzal, hogy az általuk létrehozott űrlapon rögzítik a segítségnyújtás lehetőségét (pl. azt, hogy naponta hány maszk elkészítését vállalják), valamint anyag-, illetve maszk igényüket!
Ami már most látható: folyamatosan keresnek varrást vállaló személyeket – a kiszabott anyagot és a hozzávaló gumit kiszállítják, a jelentkezőknek csak a varrással kell foglalkozni, ezzel is szeretnék gyorsítani és biztonságosabbá tenni az ellátást.
Figyelem, fontos: a MaMa karitatív tevékenységen alapul, a varrásért nem fizetnek, de a maszkokért sem fogadnak el pénzt. Anyagi támogatást sem kérnek, mi több, nem is fogadnak el senkitől – az esetleges felajánlásokat szigorúan tárgyi eszközökben tudják befogadni (anyagokat, cérnák, gumik a maszkok készítéséhez).
Végül, de közel sem utolsósorban – itt a kezdeményezés online elérhető űrlapja:
Maszkvarró Manufaktúra – segítségnyújtás űrlap (katt) >>
Színre lép a MaMa – és segít, ha kell! Csatlakozzatok!
(A fotó egyelőre illusztráció, de feltett szándékunk, hogy alkalmi képtárat hozzunk létre a MaMa kezdeményezése nyomán készült házi remekekből - várjuk a képeket!)
A rovat további hírei: Mozaik
Lehull a lepel: ennyibe kerül a lézeres látásjavítás
2025. okt. 22.
Az éles látás ma már nem csak álom – a lézeres technológiáknak köszönhetően sokak számára elérhető alternatíva a kényelmetlen szemüveg vagy kontaktlencse helyett. Egy kulcsfontosságú kérdés azonban gyakran visszatér: mennyi a lézeres szemműtét ára, és mi befolyásolja azt? Ebben a cikkben körbejárjuk, mit érdemes tudni az árakról, a beavatkozás típusairól és a klinikai lehetőségekről! (X)
DSTV: keresztmetszet a körömdivatról
2025. okt. 22.
A festett vagy éppen épített körmök manapság nagyon népszerű kiegészítők, derül ki a DSTV összegzéséből. A divat a műkörmök területén is olyan változatos, mint az öltözködés terén, mindenki megtalálhatja a számára megfelelő stílust, formát és színt. Hangkép.
Lézeres szőrtelenítés kényelmesen
2025. okt. 21.
Gondoltál már arra, mennyi időt és energiát takaríthatsz meg, ha megszabadulsz a folyamatos szőrtelenítés terheitől? Az elmúlt években a lézeres szőrtelenítés az egyik legnépszerűbb kozmetikai eljárássá vált, amely tartós megoldást kínál a nemkívánatos szőrszálak ellen. (X)
Zöldmezős beruházások: jogi és szervezési kihívások
2025. okt. 20.
A zöldmezős beruházások gyakran a gazdasági hírek középpontjában állnak, hiszen új üzemek és gyárak építését jelentik mezőgazdasági földterületek átalakításával. (X)
Hihetetlen, pedig igaz: erősödő nappali felmelegedés!
2025. okt. 20.
Csapadék csak elvétve lehet, de a hét második felében meglepő folyamatokra készülhetünk térségünk időjárása tekintetében, adta hírül a DO meteorológiai szakértője. Bőven 20 fok feletti csúcsok október végén. Durva, na.
Hatékony szellőztetés otthonában: mi a titka?
2025. okt. 20.
Az otthonok megfelelő levegőminősége alapvető fontosságú, különösen ott, ahol gyakran gyűlik össze a nedvesség, mint például fürdőszobákban vagy konyhákban. A szellőztetés hiánya vagy elégtelen megoldása gyakran vezet magas páratartalomhoz, ami kedvez a penészgombák megjelenésének. (X)
DSTV: gólyaavató a Rudasban
2025. okt. 20.
Méltó módon köszöntötte új diákjait a Rudas középiskola a gólyaavató ünnepségen, derül ki a DSTV összegzéséből. A vidám kavalkád évtizedes hagyományokat folytatott a "Rudiban" – emlékezetes percek özönével ajándékozta meg a résztvevőket. Hangkép.








