Rendkívüli közgyűlés: 42 napirenddel
Közbeszerzés, a köztemető üzemeltetése, és hulladékkezelési kérdések – többek között ezekkel a témákkal foglalkozik a közgyűlés a Városháza C szárnyában csütörtökön délelőtt. Járvány ide, veszélyhelyzet oda, a városnak működnie kell.
42 napirendet tárgyalnak a képviselők a következő közgyűlésen, amelynek a Városháza C szárnya ad otthont március 26-án, csütörtökön délelőtt 11 órától. A rendkívüli ülést az indokolja, hogy több halaszthatatlan, a város működése szempontjából fontos kérdésben is döntenie kell az önkormányzatnak. A fontos témák között szerepel az önkormányzata idei közbeszerzési terve, de a köztemető üzemeltetése, valamint a közigazgatási területen végzett közfeladatok ellátásával kapcsolatos javaslat ó is megtalálható a napirendek között. Emellett tárgyalják a közterületi hulladékgyűjtő edények és kosarak ürítésére vonatkozó vállalkozási keretszerződés részleteit.
Megállapodás születhet térfigyelő rendszer működtetésére a Fejér Megyei Rendőr-főkapitánysággal, míg a Nemzeti Szabadidős-Egészség Programban nyert futókör kialakításához saját forrásból biztosított önerő kiegészítésére van szükség, így erről is dönthetnek a képviselők. Az Anyák a Hordozásért Alapítvány számára külön helyiséget biztosítana az önkormányzat a Dózsa György úton. Szavazásra bocsátják a Ruhagyári út kommunális szennyvízének és a város közcsatorna-hálózatának összekötésére készített tervezési szerződést, míg az élményfürdő kültéri medencéjének téliesítése miatt többletköltségek merültek fel – a finanszírozásról is határozhatnak a képviselők.
Nemes Orsolya
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.