Rendőrség: első látásra csak egy baleset, de aztán...

Öcaline - 2020. március 2. 20:14

Ittasan, ráadásul a rendőrök megállapítása szerint érvényes eltiltás ellenére ült a volán mögé az a férfi, aki anyagi káros balesetet okozott a Dózsa György úton vasárnap. Őrizetbe vették.

Több kihágást is elkövetett egy baleset okozója Dunaújvárosban vasárnap délután, erősítette meg a megyei főkapitányság kommunikációs szolgálata. A szóvivői gyorsjelentés szerint egy „mindennapos” helyszínelés vett váratlan fordulatot a Dózsa György úton, ahová egy anyagi kárral járó közlekedési baleset miatt vonultak ki a rendőrök. Mint kiderült, egy 29 éves budakalászi férfi haladása során gépjárművével nekiütközött egy másik személygépkocsinak – azt viszont már a helyszínen állapították meg a rendőrök, hogy nem csak a véletlen számlájára írható a baleset.
A járőrök ugyanis alkoholszondát alkalmaztak a sofőrrel szemben, amely pozitív értéket jelzett, ráadásul megállapították, hogy a gépkocsi vezetőjét a Dunaújvárosi Járásbíróság, továbbá a Szentendrei Rendőrkapitányság is eltiltotta a járművezetéstől. A rendőrök a helyszínen elfogták a férfit, majd előállítását követően szabálysértési őrizetbe vették.  
Az eset miatt járművezetés ittas állapotban vétség, valamit járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt kezdtek ellene eljárást, nyomatékosította a szóvivői összegzés.

(Illusztráció: FMRFK)
 

A rovat további hírei: Sziréna

Útlezárások a hosszú hétvégén – figyelem, a buszközlekedést is érinti!

Útlezárások a hosszú hétvégén – figyelem, a buszközlekedést is érinti!

2025. ápr. 30.

Felhívással fordult a közlekedőkhöz a város önkormányzata: a hosszú hétvégén változások lesznek a parkolási rendben és a közlekedés kapcsán is a Vasmű úton és környékén! Változás várható a buszközlekedés terén is!

Megtalálták a hajóbalesetben eltűnt dunaújvárosi férfi holttestét

Megtalálták a hajóbalesetben eltűnt dunaújvárosi férfi holttestét

2025. ápr. 29.

A Budafok-Tétény közelében eltűnt Lieszkovszky Zalán holttestét találták meg Bölcskénél vasárnap kora délután. A dunaújvárosi férfi egy hajóbaleset áldozata lett a közelmúltban – napokig eltűntként keresték, de beigazolódtak a balsejtelmek: életét vesztette.

Dunaújvárosi férfi tűnt el a hajóbalesetben

Dunaújvárosi férfi tűnt el a hajóbalesetben

2025. ápr. 21.

A Csepel TC erőnléti edzője, a Dunaújváros PASE labdarúgóinak és a dunaújvárosi futsalosok volt játékosa, Lieszkovszky Zalán tűnt el a szombat esti dunai hajóbalesetben, értesült a DO.

DSTV: az internet sötét oldala

DSTV: az internet sötét oldala

2025. ápr. 06.

Az Internet Fiesta programsorozata számos érdekes előadást tartogatott a látogatóknak a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen volt az Internet sötét oldala című bűnmegelőzési beszámoló  arról, hogy egyre több gondot jelentenek az online csalások. Hangkép.

DSTV: avarégetést csak szabályosan!

DSTV: avarégetést csak szabályosan!

2025. ápr. 01.

A kerti zöldhulladék elégetésének szabályairól már olvashattak hasábjainkon, most következzen a DSTV összegzése arról, milyen előírásoknak kell megfelelni azoknak, akik komposztálás helyett az égetést választják. A kalauz Orosz Csaba önkormányzati képviselő. Hangkép.

Lakat alá kerülhet a férfi, aki lakásba zárta élettársát és annak gyermekeit

Lakat alá kerülhet a férfi, aki lakásba zárta élettársát és annak gyermekeit

2025. már. 26.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta személyi szabadság megsértésének bűntette és további bűncselekmények miatt annak a férfinak a letartóztatását, aki élettársát és két kiskorú gyermekét nem engedte ki a lakásból. Teljes volt a tilalom, értesült a DO.

Idős ember kirablásáért felelhet

Idős ember kirablásáért felelhet

2025. már. 21.

A Dunaújvárosi Járási Ügyészség emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki idős személyt rabolt ki a városban még 2023 decemberében. A sértett korából és a támadás miatti sérülésből adódóan korlátozottan tudott csak védekezni, a vádlott fegyházbüntetést kaphat, értesült a DO.