Vereség a rangadón!
Elszenvedte első vereségét az idei bajnokságban a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata, mely óriási csatában kapott ki egy góllal a címvédő UVSE gárdájától a fővárosban.
Csúcsrangadót rendeztek ma este a női vízilabda bajnokságban, ugyanis az idei szezonban még hibátlanul álló DUE-Maarsk Graphics együttese a címvédő, s jelenleg is listavezető UVSE otthonába látogatott. Mihók Attila gárdája bizakodva várta az összecsapást, hiszen a Magyar Kupa fináléjában már sikerült egyszer legyőzni a fővárosiakat, ám azzal is tisztában volt mindenki, hogy rettentően nehéz harminckét perc elé néztek vízilabdázóink.
Ez már az első percekben is bebizonyosodott, hiszen ahhoz, hogy ne szerezze meg első támadásából a vezetést az UVSE, kellett Laura Aarts bravúrja, aki rögtön a meccs elején kivédte Keszthelyi ötméteresét. Az első gólra a harmadik percig kellett várni, mikor Garda Krisztina talált be akcióból a hazai kapuba, s bár Faragó egyenlített, majd a mieink is kihagytak egy büntetőt, akcióból Szellák nem hibázott, így újra magukhoz ragadták az előnyt az egyetemisták. A minimális fórnak a negyed hajrájáig örülhettünk, ám Parkes fél perccel a játékrész vége előtt újból egalizált, majd a második negyed elején Baksa is bevette a dunaújvárosi kaput, így 11. percben már a címvédő vezetett.
Szerencsére nem sokáig, mert Horváth Brigitta gyorsan egyenlített, majd egy perc múlva Vályi Vanda gólra váltott egy ötméterest, de hiába sikerült fordítani, megvillant Keszthelyi is, így újra kezdődhetett minden elölről (4-4). A negyed utolsó perceiben előbb a mieink, majd a házigazdák kaptak egy-egy ötméterest, s bár Vályi ezúttal sem hibázott, a túloldalon Faragó is biztos kézzel váltotta gólra a lehetőséget, így a nagyszünethez érve sem lehetett megjósolni, hogy ki örülhet majd a meccs végén (5-5).
Képek: DO-archív
A fordulást követően nagyon összeszedte védekezését a Mihók-gárda, mely Horváth és Mahieu találataival két góllal meglépett ellenfelétől, ám az UVSE természetesen nem akart leszakadni, s Rybanska, valamint Keszthelyi révén jött vissza kétszer is egyre, ám a záró felvonás előtt így is a mieink álltak közelebb a remélt győzelemhez (7-8). Az utolsó nyolc perc óriási izgalmakat hozott, mert a házigazdák kétszer is egyenlíteni tudtak, ám Szellák Csenge második gólja után ismét a mieink vezettek, s ekkor már csak kettő perc volt hátra a találkozóból (9-10). A véghajrát azonban sajnos a vendéglátók bírták jobban, mert azok után, hogy Kisteleki egyenlített, előbb kivédekeztek egy hátrányt, majd Antal Dóra révén gólra váltották saját fórjukat, s mivel az utolsó dunaújvárosi támadásnál Mahieu-t látták szabálytalannak a játékvezetők, így végül az UVSE örülhetett a 11-10-es győzelemnek.
Ez egyben azt is jelentette, hogy a DUE-Maarsk Graphics női vízilabdázói elszenvedték első vereségüket a bajnokságban, ám sok idő nincs a búslakodásra, mert holnap este fél nyolctól már a Tatabánya látogat a Fabó Éva Sportuszodába. Ugyan a találkozót a koronavírus-veszély miatt zárt kapuk mögött rendezik majd meg, a győzelem magabiztos megszerzése elvárható lesz vízilabdázóinktól a tabella utolsó előtti helyezettje ellen.
UVSE – DUE-Maarsk Graphics 11-10 (2-2, 3-3, 2-3, 4-2)
DUE-Maarsk Graphics: Aarts – Brezovszki, Horváth 2, Mahieu, Garda 2, Ziegler, Vályi 2. Csere: Sajben, Gurisatti 1, Szabó 1, Huszti, Szellák 2. Vezetőedzőnk: Mihók Attila.
A rovat további hírei: Sport
Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink
2024. nov. 24.
Ott folytatná, ahol pénteken abbahagyta, s visszavágna a Csíkszeredának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.
Pontszerzés idegenben
2024. nov. 23.
Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.
A vége már sima volt
2024. nov. 23.
Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.
Ez igen, győzelem az éllovas ellen!
2024. nov. 23.
Óriási odaadással játszva, Sági Máté remek kapusteljesítményének, Tyler Watkins két góljának is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a listavezető Gyergyói HK ellen a DAB jégkorong csapata pénteken este.
DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe
2024. nov. 22.
Ismét megrendezik Dunaújvárosban a Nemzetek Csatája elnevezésű nemzetközi küzdősportgálát december 21-én, melyen újra ringbe száll Muskotály Bálint kick-box világbajnok. Hangkép.
Elmarad a DFC szombati bajnokija
2024. nov. 22.
A sereghajtó sem áll ki a Dunaújváros FC labdarúgói ellen a vármegyei első osztályú bajnokságban, így elmarad a DFC szombat délutáni bajnoki találkozója.
Az éllovas érkezik az Acélbikákhoz
2024. nov. 22.
Egy új játékossal a keretben várja a listavezető Gyergyói HK elleni hazai találkozót a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma estefél héttől.